Kezdődik… (Most tegye föl a kezét, akinek az idétlen ugrálós reklám jutott az eszébe.) A zúzás így a félév vége körül. Az elkövetkező két hétben minimum hét számonkérésre számíthatok (ebből hat zárthelyi és egy vizsga), plusz még majd január elején lesz a meredeke a dolognak, a két matekos vizsga. Nem hiányzik ez nekem, de ha már így van, túlélem.

És ha már zúzás, tegnap este is zúztunk. Pingpongverseny volt a koliban, amibe sajnos csak párosba tudtam benevezni (pedig utána pötyögés címszó alatt nagyon jót játszottam egyesben is), és az első meccs után ki is estünk, de legalább utána csapra ütöttük a múlt hét péntekről elhalasztott nedűket (jó orosz vizecske és francia habzó szőlőlé), plusz előkerült egy arabus füsteregető eszköz is, úgyhogy hajnali fél négy körül sikerült bezuhannom az ágyba. Meg aztán reggel nyolckor előadásra (igen, tudom… minek járok előadásra).

Hétvégén a beadandóimon és a fordításaimon (még mindig HLT-s feliratok) fogok dolgozni, és ezerrel tanulom a nyelveket (spanyol, német) és a matekokat. Tervezgetem a blog-újraírást is (persze a kódot és nem a tartalmat írom újra), meg van néhány egyéb is. Majd kiderül.