Valahogy nekem a szerdák már csak ilyen görbe napok maradnak (bár hasonló cipőben járnak a hétfők, keddek, péntekek és szombatok is – belegondolva, már csak a csütörtök és a vasárnap “szűz” úgy-ahogy). Múlt héten szerdán beugrottam az egyetemre elbúcsúzni meg este az utolsó spanyolórát letudni, de mind előtt kivillamosoztam-metróztam (szerencsére akkor épp járt a hármas) a Duna plázába cipőt venni. Ilyet se gyakran csinálok, csak hzsé említette plörkön, hogy jófajta cipőket vesztegetnek olcsóér’, nekem meg azért nem ártott volna, mert a teliegyes-Adidas kivételével nincs olyan csukám, ami épségben volna… A végeredmény egy Etnies lett, zöld fajta, minimál, csak épp képet nem találtam róla – bár ez nem meglepő, hiszen egyrészt “mintacipő” (ezért is került csak ötezerbe), másrészt meg nem is tudom a nevét, mert mire eszembe jutott, hogy meg kéne nézni, addigra már a bőrönd mélyén hevert (pakolás folyik, de erről majd). A búcsúzás nem úgy sikerült, ahogy képzeltem, de ezen még változtatunk, a spanyol jó lett nagyon, utána meg még hajnalig beszélgettünk-játszottunk a koliban, csak úgy, nameg spontán egy üveg vodka társaságában (igazán kíváncsi leszek a huszadik szülinapomon a szakéra, addig viszont valószínűleg alkoholmentesen fogok élni – Japánban húsz év az alkohol-dohány korhatár). Másnap meg rohantam a vízumomért a követségre… (Meg aztán kiköltöztem a koliból, poén volt annyi könyvet egy táskába bepakolni – de sikerült.)