Ma órák után nagy svunggal nekiindultunk Balázs-senpai kíséretében telefont venni – végül aztán mindent vettünk, csak telefont nem. Ugyanis az au-nál kezdtünk, Robival, és mondjuk úgy, hogy elhúzódott: szerintem három óra várakozással keveset mondtam. Utána még beálltunk a Softbankhez, de reménytelennek ítéltük, úgyhogy Adina-san meg én majd szombaton futunk még egy kört. Sikereset, nagyon remélem. Holnap este meg a TOFSIA-lányok szervezte welcome party-n fogok tengődni, remélem jobb lesz, mint ahogy Jacqui (egy amerikai lány) jósolta. De ha már beleéltem magam a vásárolgatásba, kaját vettem. A kenyerem úgyis elfogyott, úgyhogy azt, meg akkor már halat holnapra, meg citromot rá, meg olajat alá. Jó lesz. Persze rizzsel fogom enni. De a mai menü se volt rossz: délben a saját gyártású curry, most este meg beültünk egy helyre, ahol okonomiyaki-féléket ettünk. Izgalmas volt… A lényeg: az asztal közepe egy forró fémlap, amire kipakolsz különböző cuccokat, és sütsz belőle valamit, aztán megeszed. Nekünk volt tengeri-mindenfélés, rákos-sonkás-tojásos, kimcsis (ötletem sincs, hogy kéne ezt hivatalosan írni, valami koreai kaja) meg még egy fajta, ami most nem ugrik be. Nem mind okonomiyaki volt, de az elkészítés módja hasonló. A jövendőre tekintve pedig születtek tervek: egy onsen (forró fürdő) látogatás, még egy karaoke meg egy meccs a stadionban.