Ma kivételesen tanultam. Tegnap egész délután a tornacsarnokban éltem, hétfőn fociztam, vasárnap még nem volt mit, úgyhogy ma nekiültem, és tekintve, hogy holnap és holnapután előreláthatólag ismét nem sok időm lesz, ma tanultam. Írtam egy fél oldalas fogalmazást a családomról – lehetett volna több is, de nem gondoltam végig előre, aztán amikor feltűnt, hogy még ide-oda lehetne két-három sorokat beszúrni, már nem volt hangulatom újraírni az egészet, hagytam hát. Elsőre ez is megfelel. Piszokmód nehéz megállni, hogy ne szótárazzak mindenfélét agyba-főbe, de nem szabad, mert olyan marhaságokat tudok kihozni belőle, hogy csak na. (Ez mondjuk a magyar-japán szótár előnye, ott tényleg tudom, mit kaphatok, nem úgy, mint az angol-japánoknál.) A rendkívüli tanulós alkalmat megragadva megcsináltam egy fejezetnyi leendő házit is, meg elolvastam a “megtanulandó” párbeszédeket – eddig még egyet se tanultam meg, nem is igazán kell, csak minden nap az első órában párokban elő kell adni, arra meg elég az óra előtti öt perc. A kanjik is kezdenek valahogy jobban menni, a mai húsz új (a nem-óraiak) meglepően gyorsan meglett (szinte mindnek a 金 volt a gyöke). Még átnézem az óraiakat is, aztán hagyományokhoz hűen éjfél után alszok.