A pénteki kirándulás Tama-újvárosba jó volt, bár még akkor is elég nyúzott voltam. Azért próbáltam és sikerült is jól éreznem magam, a planetárium-Sky dome érdekes volt, legalábbis amíg tényleg csillagokat mutogattak, aztán meg a zenedobozok és hasonló zenegépek bemutatója is érdekes volt. Hihetetlen, mit meg nem tudtak valósítani pusztán mechanikai eszközökkel… Igazán csodálom a régi korok emberét. (Ugyanez jut eszembe, amikor Machu Picchu vagy tetszőleges hegytetőre épült középkori kolostor képét látom – micsoda hihetetlen teljesítmény mindezt daruk, számítógépek, fizika nélkül megépíteni!) Megebédeltünk, utána még a lányok kérésére betértünk egy pachinko-alapú játékterembe (inkább hasonlított a vidámparkok pénznyelőire, mint a kaszinó-stílusú hazárdjátékokra, főleg hogy ez kislányoknak volt szánva). Este volt Thiwanka szülinapi bulija, ami elég jó lett, bár megállapítottuk, hogy japánban az olcsó kategóriás szeszesitalok (bor például) egyszerűen ihatatlanok. A buli után még mentünk karaokézni is, végül Fuchuban kötöttünk ki és az első vonattal jöttünk haza. Délben keltem, mert kettőtől pingpongedzésre számítottam, ami viszont nem volt, mert (mint azóta korábbi emailekből kisilabizáltam) a lányoknak volt valami versenyük, és oda ment mindenki… Azóta csak gitároztam, punnyadtam, és ezek kotyvaléka, miközben főleg Quimby (főleg az Ajjajjaj) és punkzenék szóltak. Most meg, így egy óra magasságában aludni is térek…