Délelőtt templomban voltam – mivel a lelkész Németországba ment, más jött helyette, neki meg alig értettem a beszédét: halk is, gyors is. Aztán hazaértem, és nekiálltam tanulni. Négy óra magasságában már majdnem végeztem, úgyhogy megmelegítettem a tegnapról megmaradt adag kaját, és ebéd közben fejeztem be a nyelvtant. Még azért a kérdéses helyeket (よう – そう, például) átolvasom még egyszer, de mostantól estig csak matekot olvasok (átnézem a tételeket, amiket vettünk, hogy belelendüljek) meg szavakat tanulok (mert az kell), ha meg olyanom van, a kanjikat is (a keddi öröm-vizsga). Sajnos a mai pingpongklubos nagy eseményt is kihagytam (mint tegnap az edzést), “old boys találkozó” volt, vagyis a régi klubtagok is összegyültek… De ez most tényleg nem fér bele az időkeretembe. Nagyon bölcsen választották meg az időpontot, az biztos. (Mondjuk én is jókor fogok a tanuláshoz…) Ebéd után ezért kellett egy kis hangulatjavító (az ébresztésről nem is szólva), úgyhogy otthoni hangulatban főztem magamnak kávét és étcsokit eszegetve elfogyasztottam (チョコを食べながらコーヒーを飲んだ).