Három alkalom, a helyszín nagyjából ugyanaz.

Egy lány, nem több tizennégy évesnél, sétált az anyja mellett. Nagyon büszkén viselte a láthatóan új… magyarulsetudommianeve egyrészes ruháját. Aztán szembejött egy magas, furcsa hajú külföldi és végigmérte. Életében valószínűleg először élte át, hogy valaki nőként nézett rá. Nem utoljára, gyanítom. (Kerestem, de nem sikerült kiszúrnom Pedobeart, pedig valahol biztos a közelben volt.)

Épp tejet vettem a hűtőpultnál a délután négy utáni csúcsidőben, amikor szemet szúrt egy jelenség. Nálam fél fejjel magasabb (nagyjából 180 centi vagyok) japán nő. Ha még ez nem lett volna elég, vemhes terhes. Ilyet nagyon ritkán látni… (De amikor megláttam, elsőre tényleg az futott át rajtam, hogy “b-meg, ez vemhes!” (sic). Nincs mit tenni.)

Tegnap mentünk este a tópartra, én görkorival (bár azóta végre megtaláltam a biciklim kulcsát), úgyhogy a bolt előtti padon vártam, amíg a többiek bevásároltak. Két kislány ment el előttem, óvatosan ügyelve, hogy csak a sötét színű mozaikkockákra lépjenek. Eszembe jutott róla az a kép, amit régebben linkelt valaki plörkön, összehasonlítás hogy látják a felnőttek és a gyerekek a padlót. (Én is mindig ügyelek rá, hogy két egymás melletti egyforma színűre lépjek, egyen nem fér el a lábam ugyanis.)