Reggel fölkeltem, megreggeliztem, merthogy ugyan a kártyámmal pénzt fölvenni nem tudok, láthatóan ez nem akadályozza, hogy párezer jenes bevásárlásokat kifizessek vele. Hihetetlen. Erről mondjuk majd később még részletesebben… A lényeg, hogy megreggeliztem, mert vettem müzlit, ezért a kártya.

Utána pedig már nem volt időm elcaplatni a kombinibe megvenni a Metallica jegyet, úgyhogy csak délre volt jelenésem, a próbateremben, ahol aztán a zenekar ötjéből hármasban próbáltunk vagy két és fél órát. Most mondjuk csak ének vagyok, de így is poén, amikor magam is meghallom, hogy nahát, ezt a hangot most pont sikerült eltalálni. Meg jó érzés teli torokból üvölteni a mikrofonba. Meg utána ahogy kapar a torkom, mert azért kapar.

Ebédre próbáltam csinálni szecsuáni csirkét, de mivel se igazi receptem, se hozzávalóim nem voltak, úgyhogy csak valami közelítő dolog lett belőle. Finom, de jellegre és ízre se ugyanaz (nem feltétlenül rosszabb).

Majd… szép… lassan… összeszedtem… magam… és elindultam kondiba meg futni. Amiből végül az lett, hogy a kondiban ugyan nagyjából megcsináltam mindent, amit szoktam (fekvenyomásból így három hét szünet után is egyből a mély vízbe ugrottam, de úgy-ahogy bírtam), de futni már csak négyszázat volt erőm, aztán hazacaplattam és vége a történetnek. Kérem kapcsolja ki.