Az biztos, hogy itt “délen” a japánok nem ismerik ezt a fogalmat. Azt nem tudom, hogy Hokkaido magasságában, ahol azért már igencsak télies a tél, mi a helyzet (azt hallottam, hogy ott létezik központi fűtés). Nem tudom megérteni, hogy miért egyrétegű üveglap az ablak, hogy miért nincs telefújva azzal a szigetelőhabbal az egyébként puszta kézzel áttörhető fal, amikor azért itt is tud igen hideg lenni (nyáron meg igen meleg). Pedig mennyivel egyszerűbb (és olcsóbb) lenne, ha nem kellene folyton mennie a légkondinak, nyáron azért, mert besülnek az áramköreim, télen meg azért, hogy ne deresedjen meg szegény páfrányom.

Igazából ezt most az ihlette, hogy elmentem bevásárolni, és addig egy órára bekapcsoltam a légkondit. Még ment, amikor hazaértem, és egész kellemes volt akkor éppen a szoba klímája. Azonban most letelt az egy óra, meg azóta még egy jó húsz perc, és ugyan be van csukva minden ablak, még a(z egész vastag) függöny is be van húzva, és megy az asztal alatt a fűtőtest, hogy ne fázzon a lábam, máris kezd hideg lenni. Felmerül bennem, hogy ezt mégis hogy.