Ma már egy kicsit lazábbra vettem a figurát, és kétszer szundiba nyomtam az ébresztőt – és mégis nagyon lazán beértem húsz perccel idő előtt, pedig még reggelit is kellett vennem út közben (nem tűnt fel tegnap este, hogy elfogyott a kaja). Aztán persze ott van a különbség a két végletes vezető-típus között. Az egyik dolgozik harminc-x éve a cégnél, és látszik is rajta, hogy emberekkel foglalkozik. Van tekintélye, pedig szétszórt és első ránézésre inkább egy joviális öregúr, mint rabszolgahajcsár. A másik meg a huszon-x éve ott dolgozó irodakukac, aki szörnyen büszkének próbál tűnni az eredményeire, de ahogy folyton hangsúlyozza, hogy mennyire nagy ász és hogy majd tizenöt év múlva esetleg odamehetünk hozzá beszélgetni, arról nekem valamiért egy középiskolai tanár jut eszembe, aki kétségbeesetten próbálja egyben tartani a tekintélyének nagy nehezen felépített illuzióját (abszolút sikertelenül).