Az első a tízből (mily meglepő) a magyar nyelv. Ahányszor hallom/látom/olvasom, amint valaki arról beszél, hogy a magyar nyelv talán a világon a legnehezebben megtanulható, meg hogy mennyire furcsa, bármilyen más nyelvhez hasonlítjuk, meg hogy mennyire szép, azért még az én tízezer kilométer távolra szakadt kicsi szívemet is eltölti a büszkeség.

Meg persze megnyugtató, hogy teljes nyugodtsággal káromkodhatok és szidhatok itt másokat magyarul, mert úgyse érti senki. Erről eszembe jut, ahogy anno Chicagoban a tóparton, mint jó magyar gimnazisták fennhangon (és nem épp szalonképesen) szidtunk valamit, aztán egyszer csak megszólalt az egyik napozó (magyarul), hogy ezt azért talán mégse.