Tag: ahol álmomban jártam

Az a fránya angol

Megy a majré, hogy milyen felháborítóan nehéz volt az emelt angol érettségi hallásértési feladata. Az a bizonyos Picasso. Biztos csak a külföldre szabadult ember beszél belőlem, de erre csak annyit tudok mondani, hogy: Magyarország. Ugyan miért nem rinyál a magyar ember?


A táj

Bár a szülővárosom, Salgótarján a lerobbant kommunista bánya-iparváros mintapéldája (talán csak Ózd teljesít jobban a téren), amilyen csúnya maga a város, annyira szép a környéke.


A kaja

Pont a múltkor volt a nagy hype, amikor a Buzzfeed lehozott egy listát a kötelező magyar kajákról – amit persze követett a pirospaprikás szarvihar a felháborodott hazafiak részéről.


A nyelv

Az első a tízből (mily meglepő) a magyar nyelv. Ahányszor hallom/látom/olvasom, amint valaki arról beszél, hogy a magyar nyelv talán a világon a legnehezebben megtanulható, meg hogy mennyire furcsa, bármilyen más nyelvhez hasonlítjuk, meg hogy mennyire szép, azért még az én tízezer kilométer távolra szakadt kicsi szívemet is eltölti a büszkeség.


Tíz dolog

Most láttam a fácsén egy ilyen “játékot”, hogy ha épp úgy érzed, hogy elhúznád Magyarországról a csíkot, mint a kengyelfutó gyalogkakukk, akkor írj össze tíz jó dolgot, amit az országtól kaptál. Magyaroktól szokatlan pozitív gondolkodás, nem igaz?

Mint évek óta külföldön élő (és hazatérést nem fontolgató) magyar, gondoltam megpróbálkozok ezzel én is. Mivel nem tudom, sikerülne-e egy lendülettel tíz dolgot összegyűjteni, inkább külön bejegyzésekbe írom majd meg egyesével őket, ahogy elkap az ihlet. Ha.


Hazaszeretet

Pont az imént szóltam megint valami nagyon nem szépet kis hazánkról, és mivel ez mostanában elég gyakran előfordul, végeztem egy kis önvizsgálatot, nem vagyok-e hazaáruló (stb).


Hazamenni

Ahogy mostanában folyton pörög az élet a szakmai gyakorlatokkal, sok új embert ismerek meg, úgyhogy persze nagyon sokszor kerülnek elő a szabvány kérdések is. Miért és mikor jöttél Japánba, mit fogsz kezdeni, ha végeztél az egyetemen? és hasonlók. Ez utóbbira térnék ki most.

Bár halványan rémlik, hogy pár éve még komoly fenntartásaim voltak azzal kapcsolatban, hogy Japánban legyek vállalati rabszolga, de mostanában már úgy gondolom, hogy még ez is jobb, mint hazamenni a magyar slájmba. Például ahogy édesapám épp az imént összefoglalta egy napját…

…én meg dühöngök orbáni hülyeségek miatt, feleslegesen


Miért nem jó, hogy magyarnak születtem

Azért nem jó, mert így nem tudok csak legyinteni, nem tudok csak úgy hátat fordítani, nem tudok nem hazavágyni, nem tudok nem akarni tenni valamit a kis hazámért. Mert hiába élek én a világ túloldalán, és vagyok teljesen jelentéktelen, azért mégis tenni akarok valamit. Ami otthon folyik, azt már nézni is rossz.


Amúgy itthon

Egyébként aki esetleg még nem tudná, annak mondom, hogy lassan két hete itthon vagyok, és… Nagyjából ennyi. Találkoztam barátokkal, volt nagyobb találkozás meg csöndesebb találkozás, volt sokat ivós találkozás meg… ja, hogy másmilyen az még annyira nem, de ezen nem tervezünk sokat változtatni.

Volt rockkarácsony a volt STC-ben, jó volt, vad volt, volt, hogy vicces volt. Két volt osztálytársam bandája is fellépett, néztem csak, hogy már mindenkiből zenész lesz lassan. (Bezzeg külföldnek szánt magyar folk-metál még mindig nincs, de persze minek az, baj lenne, ha a Dalriada minőségét és stílusát népszerűsítenénk külföldön is.) Azóta is sajgok több helyen.

Meg volt karácsony, volt sok jó süti meg kaja meg forralt bor, meg persze az elkerülhetetlen herpderp bátyám részéről, ami nélkül nem is családi összejövetel a családi összejövetel… Erről jut eszembe, megdöbbentő, mennyire feszült mindenki. Nem csak a családban, úgy egyáltalán. Szinte látni a szikrákat az emberek körül, ahogy mindenki ideges, mindenkinek ezer gondja van, és mindenki csak az ezer gondját látja és folyton panaszkodik. Nyomasztó…

De azért csak “otthon édes otthon”.


Egyre kevésbé akarok hazamenni

Az a helyzet, hogy mostanában egyre kevésbé akaródzik hazamenni. Olvasom a híreket, hogy mit csinál Viktor atyánk az országból (lásd magánnyugdíjpénztárak, médiatörvény stb), és azt érzem, hogy én egy ilyen országba nem akarok hazamenni.

Aztán eszembe jut a családom, a barátaim, a balatoni nyáresték, az a kis szlovák étterem a Mátrában, és mégis haza akarok menni.

Legyetek szívesek csinálni valamit otthon, hogy legyen hova hazamennem három év múlva is.