Ja hogy ez a szóvicc csak angolul működik? Nekem nem szólt senki…

Ma különösen hosszú ugyan nem, de különösen fárasztó napom volt. Eleve reggel sikeresen elaludtam, úgyhogy nem tudtam teljes távot futni. Folytatódott a már-már szokásossá váló reggeli kocsikázással, majd az estig tartó szinte folyamatos hajtással.

A srác, akinek a közvetlen beosztottja vagyok ugyanis sikeresen elszúrt nagyjából mindent, amit el lehetett szúrni, úgyhogy amíg ő rendezte a káoszt, rám szakadt az a meló is, amit elvileg neki illett volna megcsinálnia. Ettől függetlenül elég jól haladtam, és estére sikerült is mindennel végeznem.

Aztán jöhetett a szokásos színjáték: az alárendelt (én) udvariasságból megkérdezi, hogy van-e még valami tennivaló, vagy lehet-e már takarodni. Erre a felettes (ő) elkezdi kitalálni, hogy hát van ez meg van az – én pedig szép sorban mindet átrakom holnapra. Azzal igazán nincs gondom, hogy későig kell húzni az igát, mert nem rossz a sikerélmény, amikor végre végzek valamivel. De az kicsapja a biztosítékot, amikor este kilenc-tízkor még újabb feladatokat akar kitalálni.

Ma sikerült mindent elhalasztanom holnapra, úgyhogy teljes erőből taposva a pedált még pont sikerült odaérnem a “cseppet” kieső Starbucksba zárás (este tíz) előtt fél perccel, így legalább kávém van. Bár csak holnap fogom elkezdeni, mert ma korai alvás van betervezve. Elég fáradt panda lettem…

Leginkábbis azért, mert egész nap egy falatot nem ettem, és a reggeli egy kávé kivételével inni is csak vizet. Rég csináltam már ilyet, és most is csak azért jutott eszembe, mert tegnap-tegnapelőtt baconnel kísérleteztem, ráadásul a stúdióban is sütiztem. Egyszerűen túl tömöttnek éreztem magam, Cserébe így estére nem sok energiám maradt, főleg hogy korábban teljes erőbedobással tekertem negyed órát hegyen-völgyön.

Mondanom se kell, ennyire régen vártam a reggelit.