Vasárnap délután összefutottam két rég nem látott egyetemi barátommal.

Ez így már az első mondatnál rossz irányba fordult. Egyikőjük az exem, akivel talán egyszer nem találkoztam, amióta Tokióban élek. Ő egy évvel előttem végzett, úgyhogy már korábban is láttam, ahogy ír ezt-azt a munkájáról, az esetek többségében negatív hangnemben.

Érdekes volt hasonló sztorikat hallgatni most, hogy a saját bőrömön is megtapasztaltam a japánban dolgozás mennyei élményét (figyelem, szarkazmus!), és az ő gondjaira tudtam a sajátjaimmal válaszolni. Persze nem kell itt most két depis, egymás vállán síró tinit elképzelni. Így húsztól egyre távolodva azért már igyekszek inkább a megoldásokra koncentrálni.

Ráadásul egy kicsit meglepett, hogy azóta már az esküvőjét tervezi. Nem tudom, hogy ez egy japán dolog-e vagy csak ő és a pasija kivételes, de nekem nagyon furcsa, hogy már lefoglalták (két évre előre!) az esküvői báltermet, pedig még nincs egy éve, hogy járnának.

A társaság harmadik tagjára pedig egyáltalán nem illik rá, hogy rég nem láttam volna, mert az elmúlt pár hónapban elég sokszor mentünk el erre-arra együtt. Nagyon jókat tudok vele vitatkozni komoly társadalmi stb problémákról. A vasárnap se volt kivétel.