Egy hete futottam bele egy egyetemi alsóbbéves volt klubtársam kérdőívébe, amit elvileg majd a szakdolgozatához fog használni. Van benne egy olyan kérdés, hogy “Melyik az a dal/előadó, amit soha nem tudnál elfelejteni?” Először dalban gondolkodtam, de nem tudtam eldönteni, hogy mi is lenne erre a megtisztelő címre méltó.

Úgyhogy megnéztem, miket szívecskéztem be az évek során last.fm-en, és megdöbbenve láttam, hogy az utolsó oldalon (vagyis a legrégebbiek között) van egy Beatrice szám, a Vidám Magyarok. Gimis barátaim nagy Beatrice rajongók (voltak), de én nem igazán voltam oda érte. El nem tudtam képzelni, hogy került mégis egy számuk a kedvenceim közé. (Na jó, elképzelni el tudtam, ahogy igencsak illuminált állapotban benyomom a “kedvenc” gombot.)

Rá is kerestem tecsőn, hogy mi is ez, és megértettem, hogy mit keres ott. Pont akkor este hazafuvaroztam a producerünket, ami egy jó egy órás kocsikázás volt, és visszafelé (immár egyedül) benyomtam a telefonomon (hiszen munkaidőben nem tudtam belehallgatni). Mondanom sem kell, két perc múlva már teli torokból üvöltöttem a kórust a kocsiban.