A minap jártam céges ügyben Iogi környékén, ahol (gondolom) van egy bölcsőde. Épp végeztem a dolgommal, amikor az utcán szembejött velem egy óvónéni egy targoncányi gyerekkel. Pontosabban két óvónéni. Egyikük pórázon vezetett három-négy nagyobbacska kölyköt, míg a másikuk egy babatargoncát tolt. Olyan szerkezetet kell elképzelni, mint amiket nagyobb hotelekben használnak a takarítók a szennyes összegyűjtésére, csak éppen nem lepedőkkel volt tele, hanem két-három éves vakarcsokkal. Ha valakinek egy kisgyereket látva az az első gondolata, hogy “de édes” (és nem “fúj broáf“, mint nekem), halálos cuki-túladagolást okozhat.

De ha már a gyerekeknél tartunk, van egy másik dolog is, ami az utóbbi időben (hogy már úgy elég rendes hidegek vannak) tűnt fel. A lakásom környékén van egy általános iskola, és általában pont amikor ebédelni megyek haza (délután három körül) vonulnak a kölykök. Nem vagyok épp az ilyen témákban szakértő, de azért amikor én a vastag katonai dzsekimben fázok a biciklin, akkor csak nézek, ha egy nyolcévesen rövidnadrág van. És még csak nem is az, hogy egy kislányon szoknya és harisnya, mert az még csak hagyján. Az ilyenek szülei mégis mit gondolnak? Hogy a gyerekekbe be van építve a hőszigetelés, vagy netalán egy gőzkazán? (Tudtommal egyik sincs.) Az egy dolog, hogy nem állhatom a gyerekeket, de amikor egy szülő felelőtlenségéből a kölyök szenved, az olyan szülőnek az arcába lépnék acélbetétessel.