Nem is tudom, hogy jött elő, de a múltkor ahogy a főnökömmel beszélgettem, szóba jött az MWC, én meg reflexből rávágtam, hogy “de mennék”. Mire nagy meglepetésemre az volt a válasz, hogy “nem gond, még ki menjen?” Nem kevés szervezés és a hitelkártyáim kimaxolása után (természetesen a cég utólag megtéríti) végül most február végén eljutottam Barcelonába majdnem egy egész hétre.
A repülő
Megint a lengyel LOT-tal repültem, mert (relatíve) nem drága, és nem túl hosszúak az átszállások. Mondjuk így is volt egy nyolc órás műszakom a varsói reptéren odafelé, de ez még mindig talán a legrövidebb lehetőség volt.
Az változatlanul mindig megdöbbent, hogy a korona óta Narita milyen üres estére. Dohában és még Varsóban is mondhatni pezseg az élet még az éjszaka közepén is, míg Naritán síri csönd és hullaszag, ja és az egész terminálon egyetlen bolt van csak nyitva (gondolom kötelező).
Sajnos a repülők tele voltak, és ráadásul mindkét hosszú úton sikerült egy-egy nagydarab parasztnak ülnie mellém, aki folyton átfolyt a karfán és úgy kellet visszarugdosni a térdét is, hogy elférjek. Ilyenkor lenne jó legalább a premium economy, de még az is olyan drága már, hogy nem reális.
A szállás
Az MWC egyik “hivatalos” szállodájában szálltunk meg mindhárman, de így utólag ez lehet hiba volt. Egyrészt a világ végén volt (Castelldefels), messze a reptértől, a Firától (ahol az MWC volt) és természetesen a városközponttól is. Ráadásul mindemellé rendkívül drága is volt.
Cserébe volt egy (bár lájtosan felszerelt) kondi, ahol minden reggel csináltam is valamit: a szokásos izomerősítő rutinomat (már amennyit az ottani felszereléssel sikerült belőle) vagy legalább egy tíz perces kocogást a futógépen.
A reggeli se volt rossz, bár a kávé ennyiért lehetett volna jobb is.
Voltak közvetlen buszok is az MWC-re, de olyan kevés és olyan idétlen időben, hogy végül a négy napból csak egyszer mentem azzal. Különben taxival, ami nagyon baráti áron (és gyorsabban) odaért, főleg ha hárman voltunk.
A város
Az MWC-s programjaim legkésőbb öt körül már véget értek, úgyhogy volt elég időm várost nézni is. Előre körbekérdeztem ismerősök között, hogy hol érdemes kajálni-piálni, így jól félkészültem indultam neki a városnak minden nap.
Az első nap a Poblenou környékre mentem a tengerpart közelébe sörözni. Tokió borzalmasan szűk és életmentes lakónegyedei után sokkal egészségesebb környéknek tűnt. A helyi sör (Garage Beer) is király volt (bár mint utólag felfedeztem, van ugyanennek a főzdének a város közepén is kocsmája, úgyhogy csak azért nem kellett volna olyan messzire menni), az éjszakai tengerpart meg nagyon hangulatos.
A második estére Gaudi házak és némi tapas lett tervezve. A Casa Batllot és a Casa Milát néztem meg, bár csak kívülről (nekem ez is elég volt).
A harmadik napra a Sagrada Familiát terveztem, de végül nem értem oda időben (és amúgy se tudtam volna már jegyet szerezni), így végül “csak” kintről jártam körbe, majd ismét némi tapas után egy független sörözőbe vettem be magam. Bár a csaposok alig pár szót beszéltek angolul, spanyolul nagyon lelkesen elemezték nekem a különféle helyi és európai söröket csapon (már amennyit értettem belőle a minimális spanyoltudásommal).
Az MWC korán zárt az utolsó nap, így sikerült eljutnom a Sagrada Familiába, és még a gótikus negyedet bejárni is volt (bőven) időm. Próbáltam bejutni a Picasso múzeumba is, de sajnos már nem voltak jegyek aznapra. Segond, sétáltam egy csomót a környéken, uzsonnáztam némi sangriát, majd vacsorára beültünk egy baszk helyre. Félelmetesen jó kaja volt, és ahhoz képest, hogy hol és milyen, nem is volt drága.
Visszafelé a repülőm este indult, így volt majdnem egy egész napom turistáskodni. Ennek örömére meglátogattam Montserrat-t, ami egy sziklafalra épült kolostorkomplexum. Odajutni egy csöppet kalandos volt, mert sikeresen elnéztem egy átszállást, de így is jó időben ott voltam. Végül a kolostort csak kívülről néztem meg, és inkább kirándultam egyet a hegycsúcsig. Nagyon szép (bár főleg a csúcson elég szeles) idő volt.
A városban és a környékén még rengeteg látnivaló van, úgyhogy valamikor szívesen visszamennék.
