Nyári fesztiválon még egyetemista koromban jártam utoljára – azt hiszem, a 2011-es Summer Sonicon (az se volt semmi felhozatal, az biztos). Persze nem-nyári fesztiválokra mentem azóta is. Írni nem feltétlenül írtam mindről, de az utóbbi pár évben minden Loud Parkon ott voltam, és akkor a két Knotfestről és Ozzfestről ne is beszéljünk.

Idén viszont, hogy már állást is váltottam, végre tényleg hosszúak a hosszú hétvégéim, végre bekerült a “szabadság” a szótáramba, és még a lelki erő is megvan. Így “hirtelen” (nem volt hirtelen) elhatározásból egy jó barátommal elmentünk a Rock in Japan első felére augusztus elején.

A helyszín az egyébként virágszőnyegéről híres Hitachi tengerparti park (ami azért nem a tengerparton van), de most a virágok helyett a hangfalaké volt a főszerep.

Külföldi fellépő talán nem is volt, de nem is hiányzott. El se kezdem sorolni, hogy mi mindent láttam, a lényeg, hogy sokat és jót. Különösen említésre méltó volt, hogy sok év után újra sikerült élőben elkapnom a Tokyo Ska Paradise Orchestra fellépését, a fentebb említett Summer Sonic után végre újra láttam élőben a Maximum The Hormone-t, és a metál-bulikról már jól ismert (és kedvelt) Crossfaith mellett volt szerencsém a B’z-t (kb. a japán EDDA) is élőben látni. Ja és a Walküre (fantasztikus volt).

Új felfedezett is volt, a 魔法少女になり隊-ra utána hetekig rá voltam kattanva. Rajtuk keresztül aztán sikerült a japán rocknak egy újabb ágát felfedeznem, úgyhogy már csak ezért is megérte ott lenni két napot Ibarakiban.