Itt a koliban a konyhában van kiragasztva egy felhívás a csütörtöki bulira, amin természetesen muszáj ittlennem (az egy kár, hogy a másik szakkolimban meg pont akkor van a helyi kocsma nyitóbulija, remek összhang), és az a plakát elég durván néz ki. Egy kicsit agyonbonyolított poén-kotta, annyi vacakkal teletömve, hogy csak na. De ahogy ebéd után (van tán már tíz perce) vonulgattam fel s alá mindenféle dolgok után rohangálva (mosogatás, klotyó, tea, nincs összefüggés), beugrott, hogy hát a downtempo giusto az milyen lehetne. Úgyhogy azóta downtempot hallgatok jútúbon (szigorúan nem jútyúb, azzal a világból ki lehet kergetni) és ez lett a bejegyzés címe is…
Ebből gondolom (még nem) látszik, hogy azért most igencsak jó kedvem van. Reggel ugyan nyolcra kellett mennem (csak a kedden van ilyen, szerencsére), de cserébe tíztől volt két óra szünetem (ugyan akkor hivatalosan még négy óra volt), ami idő alatt megjártam két Szabó Ervin fiókkönyvtárat. Tegnap este ugyanis eszembe jutott, hogy ha már úgyis be vagyok iratkozva, akkor hadlássuk, hátha van japán nyelvkönyvük (konkrétan a Maszanori féle legendásat kerestem), és nocsak, két helyen is kölcsönözhető volt. Az elsőben ugyan nem találták meg (ki tudja mi lett vele), de a másikban igen, úgyhogy hamarosan (sajn oda is külön be kellett iratkoznom, mert még mindig olcsóbb így, mint az össz-Szabó Ervin bérlet) már a táskámban lapult. Hurrá!
Utána sikerült bejutnom arra az analízis gyakorlatra, amin eredetileg voltam, de ledobott a rendszer, ráadásul teljesen kosher, mert cseréltem egy haverral. Kösz Jim! Ráadásul így már nincs ütközés a Tolkienes órámmal, ami még nagyobb öröm. Volt még egy társadalmi rendszerek szimulációja (kettő) előadásom is, ami szintén egész jó volt, de valahogy ebből az órából pont fele ennyi kéne: a felénél ugyanis hiába izgalmas (már ha lehet izgalmasnak nevezni egy ilyen órát egyáltalán), iszonyatos fáradtság vág fejbe és legszívesebben azonnal elaludnék. Ezzel csak az a probléma, hogy (mint általában a tanárok) az előadó ismer, úgyhogy nincs képem aludni. Jöttem aztán vissza a koliba, a Tescoban miközben a pénztárhoz álltam sorba egy doboz tejjel a teli kocsik között, elbeszélgettem egy manusszal a világ szörnyűségeiről (valahogy idegenekkel először az elégedetlenségeink közösek), majd elcsíptem a buszt és ebédeltem, halat, tartármártással meg krumplipürével. A teám meg hűl. (Hűl ez, hűl!)
Ráadásul havazott délután ahogy jöttem haza (most nem látok ki az ablakon, mert bent világos van, kint meg már sötét, de remélem még nem állt el), és ez hatalmas mosolyt csalt az arcomra már társszim előadás közben, amikor észrevettem. Ai meg szokás szerint azt hitte, hogy nagy bosszú a cukkolásért, ha színes filccel szívecskéket rajzol a kezemre, hát nem, de meghagytam ebben a hitében… Jahogy elszóltam magam? Hoppá…
Most pedig a downtempo után Péterfy Borival nyitunk és estig valami. Eddig jó napom van, jelentem alássan (vagy alá’s szolgája?) (Azóta már a (talán) kedvenc Metallica számom, az Unforgiven szól.)
