長い間日本語で書かなかったんだね･･･飛田給駅から歩いて帰ってきたとき、今日のことについて日本語で書くと決めた。今日のことって、だいたい卓球部のOB会だけあった。午後二時半から試合が始まって、五時までOBさんたちとトーナメントをした。俺は、「バッド･ラック」で、優勝者になるOBさんとはじめて、急に負けちゃった。ただ、2回目のゲームでなんか6点が取れた。その後、一回戦で負けたので、もう一つの試合を山崎先輩とやってたんが、3対1でもう一回負けた。先輩とこんなによくできて、とてもうれしいので、負けても気にしなかった。トーナメント後、雨が降り始めたため、寮に傘を取りに帰って走って、そして皆と一緒に吉祥寺へ行った。飲み会めっちゃ楽しかった。本当の和風料理がいっぱいあって、こんなに多く生の魚などを前の何年間全部足しても食べなかった。何時間も面白い話して続けた。俺も短いスピーチするようになって、でも言いたいことがあまりなかったし、そんなに即興スピーチまた上手じゃないので、一分以内以上にした。ハンガリーについてもちろん今も質問が多すぎた、特に二十数年前の卓球者のことで困った･･･といっても、今晩は長い間の一番楽しい時間だった。多分、大阪へ行ったからでしょう。え、それも卓球部で、入ってよかったね･･･飲み会の後、山崎先輩とボムジンと京王線で帰ってきた、中央線がなんか工事から不通になったので。ちょっと疲れたが、これ是非か着たかった･･･間違いがいっぱいあるに違いないことがわかるよ、言わなくてもいい。
Serial Experiments Lain
Last time i was in Shibuya, when i bought myself the Twilight book, i caught sight of the Yozakura Quartet DVD’s on a shelf. Since i’d already seen it, i just checked others around it. One had “lain” written on it in an interesting typeface.
Then yesterday i was in some strange mood, and i started watching the series on YouTube. I could compare it to .hack, Neon Genesis Evangelion and Haibane Renmei. Just as with these three anime, Lain is deeply philosophical, and a lot of questions are common. The existence of the world, God, one’s self, the nature of the conscious, of communication and of relationships, the idea of total subjectivity, the extreme power of the network, a lot of psychology and a very twisted graphical presentation. I liked it, as much as one can like any drama series, in the western sense of the word (not to be mistaken with the asian soap operas). It’s not easy to follow, not easy to understand, so leaves you thinking “what the heck’s going on in there?” for a pretty long time. It has a lot of references to real science, the collective unconscious of Jung, for example. To be honest, i was on the series’ wiki after each episode, checking out all the half-word references and kind. I haven’t really seen anything of this kind, this thrilling cyberpunk drama: it’s a lot more serious than .hack, it’s not as depressed and mystic as Evangelion, though i couldn’t really grasp how it differs from Haibane Renmei, it does. A really good series to see the world fall apart.
Exotic music
I wanted to write about asian music in general, but that’d be a bit too much at once. Furthermore, i already wrote about japanese music (even though my view since then changed in a few points), and i didn’t look for any mongolian, korean, indian and so on music, only chinese and vietnamese, after i stumbled upon an indonesian ska band on a blog. However, if you happen to know any music, literally any, it doesn’t have to be asian, it could be south american or arabic as well, i don’t mind the language and the style as long as it’s good and my kind of music. Check my last.fm profile for what i like, or just read on, what kind of music i found. By the way, if you’re on last.fm, and know me, feel free to add me as a friend.
Szinkron
Jobb a magyar szinkron, mint az angol eredeti? Három lehetőség van: igen; nem; amelyiket előbb hallottad. Különösen az utóbbi időben, nem sokat néztem magyar szinkronos filmeket, mert mit. Nem vagyok otthon, itt meg vagy japánul, vagy angolul. Néhány példa azért eszembe jut. Monty Python. A szkeccs-sorozatot az eredeti angol szinkronnal néztem, a filmeket pedig magyarul. És ha jól sejtem, a “fúj köpködők” rész mindenkinek csak magyarul van meg. Magyarul is jó, angolul is jó, nem kell ragozni. Aztán ott van a rengeteg anime sorozat, amik szereplőit mind mind ugyanaz a tizen-kevés ember szinkronizálja, de megszoktuk. Először komolyan nehezemre esett a Cowboy Bebop filmet angolul nézni, mert csak japánul és magyarul hallottam addig. Az animéknél ezek szerint leginkább az számít, hogy melyiket láttam előbb. Bár tény, hogy volt néhány olyan ordítóan pocsék magyar szinkron, hogy bár nem hallottam más nyelven, azonnal kapcsoltam inkább a híradóra. Ahogy így elemezgetem magam, úgy tűnik, hogy nekem teljesen mindegy, milyen nyelven van az adott mű – legyen az film, sorozat vagy akár könyv. A hetedik Harry Pottert se magyarul olvastam rongyosra (és igazság szerint azt a füles poént nem is tudom, hogy fordították, angolul nagyon poén), a Harcosok Klubját se angolul láttam, az Inuyashát is csak magyarul tudom elviselni (ennek örömére most nosztalgia-kép), ergo vagy jó egy szinkron, vagy csak megszoktam… Sikerült megint nem eldönteni.
Starbucks Kenya
Not a month has passed since i bought myself the Italian blend, and i already finished it. Guess it’s the exams’ fault. Anyway, this time i wanted to try something different, and ended up with Kenya. It’s nowhere as good for me, as the Italian blend, but i’ll cope with it until it’s over. It’s obviously much less roasted than Italian blend, and its flavours are totally different. The ground beans smell clean, fresh and somewhat acidy, but not so “dark” (you could say burnt, but that’s a bit different). If you smell its steam after making it, the view changes a bit. It’s smell is quite strong, but at the same time warm and somehow friendly. There’s a slight fruity feel to it, and it doesn’t have the good old burnt acridity in it. The taste of the coffee itself is totally different once again. It has all the basic tastes a coffee should have, it has the stinginess i like and a very warm feel to it, on the other hand it hardly has any aftertaste, which is a big bad point in my eyes. At least it has the body that coats the tongue for a few seconds, but that’s gone all too early too. I’ll see if i get used to it, or what. The sure thing is, my next one will be Gold Coast. ‘Nuff said.
A rasztamosás tudománya
Mostanában egy kicsit el volt hanyagolva a fejem, mert nem volt naponta tíz percem se horgolgatni, pláne nem két órám mosni. Mert legalább annyi kell hozzá, és inkább több. Maga a raszta megmosása mennyiségtől és milyenségtől függ. Minél több van, annál több idő. A vastagság nem számít, pont hogy a kevés és vastag gyorsabban megvan, mert az idő nagyjából ugyanannyi szálanként. A sok vékonnyal, mint amilyen az enyém is, az a gond, hogy egyrészt sok van, vagyis sok helyen bolyhosodhat, ami ugyan mosásnál kit érdekel, de utána a helyrepofozó horgolás iszonyat hosszú idő. Plusz, mivel mindenhol van útban legalább három, nagyon nehéz jól megmosni a fejbőrt, ami pedig pont a lényeg lenne, hogy ne viszkessen, korpásodjon, egy idő után meg (ahogy mesélik) büdösödjön. Nagyjából annyi sampont lövök el ilyenkor egy hajmosásra, mint régebben négy-öt alatt, pedig akkor se volt épp rövid és egyszerű hajam. De ha már sikerült a mosás, amit ha nincs különösebb keringési rendellenesség, érdemes minél forróbb vízzel csinálni (nekem legalábbis mindig sokkal jobb kedvem lesz tőle, de más haszna is biztos van), akkor jön a java, a szárítás. Az én rasztáimban is iszonyatos mennyiségű víz beissza magát, és ebből annyira nem kényelmes ki-headbangelni. (A folytatásban kevésbé szalon- és/vagy nőképes példák is akadnak, óvatosan. Ne mondd, hogy nem szóltam.)
Less
I wasn’t under the shower long enough apparently, because i’m still moody, although my eyes are all right, except for the left one (what a coincidence), which is practically blind, but whatever. On the way home there was a funny scene at Chofu station (and yes, i’m starting to write english sentences with japanese structures, i realised it as well, but can’t do anything about it for now). I was waiting for a local train to come home, but a special express was at the station right then. I was standing where the local would have its door, which coincided with the place of the express train’s door. And behind that door were a twitting group of schoolgirls. You know, the typical sailor uniform, mini skirt, that crappy shoes from the 1920’s and the young teenage girls’ gigglishness. Suddenly one of them caught sight of me. Jawdrop. Still staring at me, she poked another one, and by the time the train was leaving, they were all gazing at me, as if i was at least the frontman of Gazette or whatever girl-popular japanese band. I guess i’ll just have to get used to this, i hope they don’t find out my address or i’ll be in trouble handling all the fangirls. Another thing, which i won’t joke about, a case that i recalled when i read a post about why guys are afraid to pick up chicks (of course it’s in hungarian, bad luck for everyone else). She was kind of perfect, by looking at it, and japanese, which is a terribly rare combination. I don’t have a photo, nor her number. A crowded train is not the best place to approach a japanese girl… That’s bad luck, in my case.
Nyűgös
Fáradt vagyok, nyűgös vagyok, elkövettem azt a hibát, hogy miután hazaértem, leültem a gép elé, úgyhogy elvileg már fél órája a zuhany alatt állok és mosom a hajam. Ma megvoltak az elvileg utolsó vizsgák, olvasásértés, ami nem volt vészes és hallásértés, amiben volt egy “fülelj jól kisfiam, tíz perces videóból a jegyzetbe csak azt a tíz másodpercet kell kijegyzetelned, amiben teljesen ismeretlen szavakat használva beszélnek egy teljesen idegen témáról, ráadásul gyorsan és motyogva” rész is, de túléljük. Végül is “csak” tizennyolc pont. Viszont a nyűgösségnek a fáradtságon kívül (amire még kitérek) az oka, hogy holnap megkapjuk a vizsgaeredményeket, és előre látom ahogy az orrom alá vágják, hogy megint megbuktam matekból. Nem tudom, miért van ez így, mert még mindig én magyarázom el azoknak a matekot, akik nem a fizikus-kémikusokat zargatják, értem is, tudom is, aztán meg integráld légy szíves egy olyan függvényt, hogy példa se volt rá az elmúlt fél évben, az nem gond. Az olyanokról nem is nyilatkozom, ahol nagyjából annyit tudsz, hogy kell kiolvasni. Jobb esetben. És akkor én vagyok biztos a hülye rosszdiák, amiért nem tudom megtanulni a két könyvet apróbetűstől, szóról szóra. Ha most mondanák, hogy megbuktam, ebben a hangulatban rávágnám, hogy akkor hagyjatok is békén vele jó lesz az. Nincs hangulatom még egyszer vagy egyáltalán szenvedni ezzel. Vagy ilyenekkel. A fáradtság amúgy egy jó és kiadós és két órás pingpongedzés eredménye, előtte Shibuyában voltunk, ezúttal Plamenával, vettem kávét, mert elfogyott (hüpp, finom volt) meg elvesztettem a Twilight-szüzességemet, megvettem. Japánul, persze. Az előszót el is olvastam már. Volt vagy másfél oldal… Tervezve van egy hajmosás, aminek időigényére tekintettel különösen gond, hogy még mindig itt püsztülök a gép előtt… Bár tudnék most úgy mosolyogni, vagy legalább vigyorogni, mint Grimmjow az alanti képen, de egy fél pillanatnyi mosolyvillantás is nehéz.
Whiner
The only thing left for me is hope, and if that not, the re-exam. The math was terrible. I learnt everything, practiced all, that i couldn’t do from the practice papers. But dear guy managed to do a list of exercises that made even those who didn’t fail math before worry (first hand report). Of course, i did mess up stuff i was supposed to be able to do. I don’t expect a 100% A grade, i just want to pass. Kinda low chance, considering that last time when i thought i did well, i messed up pathetically. Now i know i didn’t do well (although i did give a result to almost all of the problems), so…
Japanese is not that bad. Grammar wasn’t as bad as i expected, and tomorrow i have high hopes for the reading and listening comprehension. I’m not good at learning stuff by heart, especially not when it’s a whole book. That’s why i think my best points will be the speech, reading and listening.
And i don’t know what university i could get into with this kind of scores. Of course my first would be Osaka, but that’s as if the little devil guy of Sinfest would want to go on a holiday in Heaven. I guess by next week it’ll be decided, when we get all our results. And until then, my nowadays catchphrase: take the fastest train to Osaka, it’s called Hope.
Médiaműveltség
Anno nem tudom, melyik órán jött elő ez a fogalom (media literacy), de érdekes. Nagyjából annyit takar, legalábbis ahogy nekem a japán szövegből lejött, hogy ugyan a médiában élünk, de nem a médiából, vagyis nem hiszünk el mindent azonnal és fenntartás nélkül, hanem kritikával és lehetőség szerint objektívan figyeljük a médiát. Értünk hozzá, médiaműveltek (vigyázz, pdf) vagyunk.
Ilyen címszó alatt most reflektálnék (de utálom ezt a szót, nem vagyok én tükör) néhány hírre (ami meg ide nem fér be, idő hiányában (koncert), azok később), amit az utóbbi időben olvastam. Elsőként az vágott fejbe, hogy egy amerikai egyetem nem ad diplomát a kövér diákoknak. Ennyit a nagy amerikai demokráciáról. Az ilyenek miatt tényleg érdemes “tépni a szánkat”, mert ez felháborító. Mégis mi köze van a testsúlynak a tanulmányi eredményhez, a szakmai előmenetelhez? És főleg, mi köze van az egyetemnek ahhoz, hogy a diákja mennyire vigyáz a testére? Ha hetven lennék, azt mondanám, hogy arcpirító, így csak annyit, hogy csodálkozok, hogy az ilyen szabályozás elleni tüntetésről még nem jöttek hírek.
