Mostanában egy kicsit el volt hanyagolva a fejem, mert nem volt naponta tíz percem se horgolgatni, pláne nem két órám mosni. Mert legalább annyi kell hozzá, és inkább több. Maga a raszta megmosása mennyiségtől és milyenségtől függ. Minél több van, annál több idő. A vastagság nem számít, pont hogy a kevés és vastag gyorsabban megvan, mert az idő nagyjából ugyanannyi szálanként. A sok vékonnyal, mint amilyen az enyém is, az a gond, hogy egyrészt sok van, vagyis sok helyen bolyhosodhat, ami ugyan mosásnál kit érdekel, de utána a helyrepofozó horgolás iszonyat hosszú idő. Plusz, mivel mindenhol van útban legalább három, nagyon nehéz jól megmosni a fejbőrt, ami pedig pont a lényeg lenne, hogy ne viszkessen, korpásodjon, egy idő után meg (ahogy mesélik) büdösödjön. Nagyjából annyi sampont lövök el ilyenkor egy hajmosásra, mint régebben négy-öt alatt, pedig akkor se volt épp rövid és egyszerű hajam. De ha már sikerült a mosás, amit ha nincs különösebb keringési rendellenesség, érdemes minél forróbb vízzel csinálni (nekem legalábbis mindig sokkal jobb kedvem lesz tőle, de más haszna is biztos van), akkor jön a java, a szárítás. Az én rasztáimban is iszonyatos mennyiségű víz beissza magát, és ebből annyira nem kényelmes ki-headbangelni. (A folytatásban kevésbé szalon- és/vagy nőképes példák is akadnak, óvatosan. Ne mondd, hogy nem szóltam.)
Less
I wasn’t under the shower long enough apparently, because i’m still moody, although my eyes are all right, except for the left one (what a coincidence), which is practically blind, but whatever. On the way home there was a funny scene at Chofu station (and yes, i’m starting to write english sentences with japanese structures, i realised it as well, but can’t do anything about it for now). I was waiting for a local train to come home, but a special express was at the station right then. I was standing where the local would have its door, which coincided with the place of the express train’s door. And behind that door were a twitting group of schoolgirls. You know, the typical sailor uniform, mini skirt, that crappy shoes from the 1920’s and the young teenage girls’ gigglishness. Suddenly one of them caught sight of me. Jawdrop. Still staring at me, she poked another one, and by the time the train was leaving, they were all gazing at me, as if i was at least the frontman of Gazette or whatever girl-popular japanese band. I guess i’ll just have to get used to this, i hope they don’t find out my address or i’ll be in trouble handling all the fangirls. Another thing, which i won’t joke about, a case that i recalled when i read a post about why guys are afraid to pick up chicks (of course it’s in hungarian, bad luck for everyone else). She was kind of perfect, by looking at it, and japanese, which is a terribly rare combination. I don’t have a photo, nor her number. A crowded train is not the best place to approach a japanese girl… That’s bad luck, in my case.
Nyűgös
Fáradt vagyok, nyűgös vagyok, elkövettem azt a hibát, hogy miután hazaértem, leültem a gép elé, úgyhogy elvileg már fél órája a zuhany alatt állok és mosom a hajam. Ma megvoltak az elvileg utolsó vizsgák, olvasásértés, ami nem volt vészes és hallásértés, amiben volt egy “fülelj jól kisfiam, tíz perces videóból a jegyzetbe csak azt a tíz másodpercet kell kijegyzetelned, amiben teljesen ismeretlen szavakat használva beszélnek egy teljesen idegen témáról, ráadásul gyorsan és motyogva” rész is, de túléljük. Végül is “csak” tizennyolc pont. Viszont a nyűgösségnek a fáradtságon kívül (amire még kitérek) az oka, hogy holnap megkapjuk a vizsgaeredményeket, és előre látom ahogy az orrom alá vágják, hogy megint megbuktam matekból. Nem tudom, miért van ez így, mert még mindig én magyarázom el azoknak a matekot, akik nem a fizikus-kémikusokat zargatják, értem is, tudom is, aztán meg integráld légy szíves egy olyan függvényt, hogy példa se volt rá az elmúlt fél évben, az nem gond. Az olyanokról nem is nyilatkozom, ahol nagyjából annyit tudsz, hogy kell kiolvasni. Jobb esetben. És akkor én vagyok biztos a hülye rosszdiák, amiért nem tudom megtanulni a két könyvet apróbetűstől, szóról szóra. Ha most mondanák, hogy megbuktam, ebben a hangulatban rávágnám, hogy akkor hagyjatok is békén vele jó lesz az. Nincs hangulatom még egyszer vagy egyáltalán szenvedni ezzel. Vagy ilyenekkel. A fáradtság amúgy egy jó és kiadós és két órás pingpongedzés eredménye, előtte Shibuyában voltunk, ezúttal Plamenával, vettem kávét, mert elfogyott (hüpp, finom volt) meg elvesztettem a Twilight-szüzességemet, megvettem. Japánul, persze. Az előszót el is olvastam már. Volt vagy másfél oldal… Tervezve van egy hajmosás, aminek időigényére tekintettel különösen gond, hogy még mindig itt püsztülök a gép előtt… Bár tudnék most úgy mosolyogni, vagy legalább vigyorogni, mint Grimmjow az alanti képen, de egy fél pillanatnyi mosolyvillantás is nehéz.
Whiner
The only thing left for me is hope, and if that not, the re-exam. The math was terrible. I learnt everything, practiced all, that i couldn’t do from the practice papers. But dear guy managed to do a list of exercises that made even those who didn’t fail math before worry (first hand report). Of course, i did mess up stuff i was supposed to be able to do. I don’t expect a 100% A grade, i just want to pass. Kinda low chance, considering that last time when i thought i did well, i messed up pathetically. Now i know i didn’t do well (although i did give a result to almost all of the problems), so…
Japanese is not that bad. Grammar wasn’t as bad as i expected, and tomorrow i have high hopes for the reading and listening comprehension. I’m not good at learning stuff by heart, especially not when it’s a whole book. That’s why i think my best points will be the speech, reading and listening.
And i don’t know what university i could get into with this kind of scores. Of course my first would be Osaka, but that’s as if the little devil guy of Sinfest would want to go on a holiday in Heaven. I guess by next week it’ll be decided, when we get all our results. And until then, my nowadays catchphrase: take the fastest train to Osaka, it’s called Hope.
Médiaműveltség
Anno nem tudom, melyik órán jött elő ez a fogalom (media literacy), de érdekes. Nagyjából annyit takar, legalábbis ahogy nekem a japán szövegből lejött, hogy ugyan a médiában élünk, de nem a médiából, vagyis nem hiszünk el mindent azonnal és fenntartás nélkül, hanem kritikával és lehetőség szerint objektívan figyeljük a médiát. Értünk hozzá, médiaműveltek (vigyázz, pdf) vagyunk.
Ilyen címszó alatt most reflektálnék (de utálom ezt a szót, nem vagyok én tükör) néhány hírre (ami meg ide nem fér be, idő hiányában (koncert), azok később), amit az utóbbi időben olvastam. Elsőként az vágott fejbe, hogy egy amerikai egyetem nem ad diplomát a kövér diákoknak. Ennyit a nagy amerikai demokráciáról. Az ilyenek miatt tényleg érdemes “tépni a szánkat”, mert ez felháborító. Mégis mi köze van a testsúlynak a tanulmányi eredményhez, a szakmai előmenetelhez? És főleg, mi köze van az egyetemnek ahhoz, hogy a diákja mennyire vigyáz a testére? Ha hetven lennék, azt mondanám, hogy arcpirító, így csak annyit, hogy csodálkozok, hogy az ilyen szabályozás elleni tüntetésről még nem jöttek hírek.
iAmerica
The power of America. Where is the culture that could at least withstand the amazing pressure from the States? I mean that now the world’s too concentrated there. The official “stars” of “popular music” are the “stars” of the american scene, enough to check last.fm for the most popular bands, and in the very top, i always see those bands i’ve only heard the name of, but don’t know how or when they popped up. Maybe, i’m just not keeping up with music news (very true, i don’t really know any good global music news website that could tell me about the stuff i need—be it from Europe, Asia or America), and only know about the bands i listen to (also true). Or is it that last.fm is american as well, so they only focus on their own market, and also that users from other countries use it lot less, thus can’t really be considered “significant”?
The same way i was wondering what’s with the huge hype around Apple. The States’ got tired of the Microsoft monopoly, so switched to Apple? How clever. Instead of turning in an “open” direction, use the even more closed computers ready-made by Apple (not to mention i don’t like their user interface). Nevertheless, i considered buying an iPhone now that i became twenty, but again, no way. (For now.) I couldn’t get one (luckily) in april, when i came here. I’d have bought one then, but i don’t have a normal credit card, nor was of age then (here), not to mention it’s expensive, so it would’ve been kind of troublesome. Now i was wondering if i needed it—and concluded: no. I’m not using all the features of my current “small, dumb and cheap” phone, why would i need the almost-computer possibilities of an iPhone? I hardly talk on the phone, and when i’m texting, i like to do it quick. It’s pointless. Rather buy a new, high-end laptop next year for the sake of Starcraft 2.
Nem lett
Nem jött be, nem tanultam ma semmit, nem csináltam ma nagyjából semmi érdemlegeset azon kívül, hogy úgy-ahogy rendbehoztam a valerauko.net leggyakoribb hibaüzeneteit, de persze még sehol nem mindet – az majd akkor jön, ha végre sikerül egyszer megírnom az össz-site hibakezelő scriptet, ami még valószínűleg odébb van. Meg rajzolgattam tervezeteket, alakítgattam, tökéletesítettem őket, pontosabban csak egyet, de pont azt, ami most egy darabig még nem lesz aktuális.
Elmentünk rament enni egy közeli helyre, hatalmas adag, és mellesleg finom (meg persze drága) volt. Jelen esetben ez egy nagy tányér? tál? adag miso-alapú leves, benne egy adag hagyma (friss, valami japán fajta, apróra csíkozva), valami zöldség, egy lap nori, kiadós sok szelet hús és jókora adag tészta bele. Kiadós vacsora volt. Közben a tévében ment a Naruto mai része, csak csodálkoztam, hogy milyen közel van már megint az anime a mangához – ebből megint fillerek lesznek srácok, készüljetek… Az előzetesben meg már látszott a Susanoo, és piros, nagyon gejl. A manga ugye fekete-fehér, és ez nyilván nem tartható animében (legalábbis nem ilyen pop-fajtában, de biztos vannak olyanok is), de könyörgöm, miért pont olyan? Na mindegy. Kettő lesz megint, mire alszok, holnap reggel megkapom a közgáz vizsgaeredményeket, délután pedig beszédkészség vizsga. Alig várom. Este meg Sex Machineguns koncert. Ezt tényleg.
What’s luck?
“I don’t believe in luck…” said a then-little kid in the youth camp of our church many many years ago. It struck me, and i remember it ever since (the sentence continued “… i believe in Jesus Christ”, but that’s not the point of this post, however beautiful a creed (is this the correct word? i know it in hungarian and japanese, but not english…) it is). I agree. There’s hardly an objective thing called luck. It’s just us, no other thing. As displayed in for example the sixth Harry Potter book, the Half-Blood Prince, one doesn’t need external boost of luck, the placebo effect will do just the same (though rather have a bottle of Felix Felicis on you if you’re going to duel to death). Further proof of that is that when you’re down, the world’s against you as well, and vice versa.
There are times when i think what it’d be like if i stayed at home. I’d be studying programming on second year, i’d probably be researching artificial intelligence, neural networks and cloud computing, work on getting an advanced language exam in german and an intermediate in spanish, and that’s kind of all of what i could think of. I absolutely have no idea. Sometimes i think that coming to Japan with this national scholarship was a mistake—but as for now, i’m happy. In april, a great thing happened to me.
A magolós
Most ért véget a közgazdaságtan témakörével foglalkozó remekbe szabott vizsgám, ami azt jelenti, hogy most, mikor a statisztikák szerint már nagyjából felére csökkent a látogatóim száma (amit kivételesen meg is tudok érteni), újra itt, és újra írok. Persze a vizsgák még nem értek véget – holnap beszédkészség lesz, de szerencsére ezen a héten már más nem. Végre túl vagyok a legtanulósabb vizsgákon, amik voltak a politika, a közgáz és a ma reggeli kanji vizsga, ami mellesleg megkockáztatom, hogy életem leggyengébb kanji tesztje lett. Remélem csak, hogy az októberivel átlagban még kijön 80% fölé, csak reménykedek. A keddi politika eredménye ugye már megvan, 90% lett a kicsike, és legalább ennyinek kéne lennie a mai közgáznak is, hogy a politika-közgáz közös átlag (egy tárgynak számítanak ugyanis a felvételiben) meglegyen 80% fölöttinek. Viszont még hátra van a két talán legnehezebb vizsga, a nyelvtan és a matek. Mindkettő nagyjából ugyanaz: iszonyatos mennyiségű képletet megtanulni és tudni jól használni. Most engedélyezek magamnak ugyan kábé egy óra szünetet, vizsga utáni lélegzetvétel címszó alatt, de utána nekiugrok, és vasárnap estig csak matek-nyelvtan-matek-nyelvtan… Nem lesz élvezetes, de ami muszáj az muszáj. Ráadás, hogy száraz lett a levegő, úgy most épp nagyon, úgyhogy odatettem egy lábos vizet elfőni, hogy legyen valami páratartalom a szobámban. Meg még fűt is a főzőlap. Hát ezek mennek erre mostanában. (Természetesen belátható időn belül épkézláb bejegyzések is érkeznek, it will be legen- wait for it! -dary!)
Ambiguity
All these human rights declarations, the countless treaties about human rights are all unnecessary. They are made because of the ambiguity of the phrase “free”. When is someone free? Who can be free? Check, all the declarations of rights limit these rights, to citizens of that given state (like too many constitutions), or more generally, to humans. It’s so interesting that humankind couldn’t yet resolve this problem. The declarations and treaties list all what humans are free to do or what they have right to, but this is not the right way. This way, the rights and freedoms are inverted: it would be more practical to suppose that everyone is free to do whatever he/she/it wants. And then come all the limitations. First limitation: as long as it doesn’t limit someone else’s rights or freedoms. And all the others of what you’re not allowed to do.
Are these the same? Are the human rights actually just the limitations of the rights of the community? For sure, since we’re a race that has to survive, the community has to be put higher than all else (meaning that if one can reproduce, they have to). And an “embodiment” of the community is the state, which would explain why there are so many freedoms from the state.
Are we trying to write our own laws of humanics (after Asimov’s laws of robotics), the same way, just since we’re not born bound by these laws but impose them on ourselves, nor are we good, we have to detail them to minimize the damage possible. What’s the answer? How to deal with the whole of our race, and later, with the whole of lifeforms?
-
Recent Posts
Tags
ale anime art beer blog clojure code coffee deutsch emo english fansub fest filozófia food gaming gastrovale geek hegymász jlc kaja kultúra language literature live magyar movie másnap politika rant sport suli szolgálati közlemény travel társadalom ubuntu university weather work zene 日本 日本語 百名山 艦これ 軽音-
Recent Posts
Tags
ale anime art beer blog clojure code coffee deutsch emo english fansub fest filozófia food gaming gastrovale geek hegymász jlc kaja kultúra language literature live magyar movie másnap politika rant sport suli szolgálati közlemény travel társadalom ubuntu university weather work zene 日本 日本語 百名山 艦これ 軽音
七大陸最高峰チャレンジ