Today was our last day when we had classes at Payton. Lucky as i am, i had my two favourites, those i had most of the time, AP lang and spanish. It was just… to be honest, like all the other schooldays. Except for that little patch in my subconscience, that i didn’t dare to touch, the one that had “this is your last day here” written on it. So i payed attention, and tried to enjoy these classes as much as i could. Then we had an hour to spare, then heading out for the Art Institute. I’d gladly have spent a whole day there, though i’m usually not really into watching paintings and such.
Untitled
Yesterday was nice. I won’t write pages about it: in the morning we went to the Mexican Art Museum and saw an exhibit about the Día de los Muertos, the Day of the Dead, which was really interesting. After that we went to a Nuevo Leon restaurant to have lunch. Then a short shopping, and an even shorter rest before we went over to the neighbours for a dinner party. In the night we’ve been to a theatre play, or i don’t know if it’s appropriate to call it a concert, so a Blue Man Group performance. I liked it, though i can’t resist comparing it to the Neo-Futurist play, so i’ve to say that the latter was better. So, it was fun and interesting and entertaining and everything, but not so much that i’d like to go see it again.
Kis világ
Az meg milyen már. (Bocs, muszáj volt így kezdenem a bejegyzést.) Csütörtök este Janet néniék elvittek egy olasz étterembe este. Leülünk, jön a pincér. Mondom, hogy nem tudok választani, mert nem igazán vágom, mik ezek az olasz kaják, de valami hal jó lenne. Erre furán néz rám, mire Janet néni megmagyarázza neki, hogy magyar vagyok. Onnantól kezdve én lettem az est díszvendége a szemében, ugyanis Triesztben született, és bár akkor már szlovéniához tartozott, és ő se tud magyarul, viszont olaszul nagyon, mégis magyarnak tartja magát. A borsot amikor visszautasítottam elsőre, úgy meredt rám, mondván, hogy egy magyar egyen fűszeresen –erre persze belementem a dologba. Aztán a desszertnél mondta, hogy persze én nyilván palacsintát kérnék (így, “palacsinta”), de sajnos az nekik nincs. Nem haragudtam.
Az igazi poén az akkor jött, amikor felbukkant a prímás meg a gitáros. Mihelyt megtudták, hogy magyar vagyok, elkezdték húzni a magyar táncot, aztán még néhány magyar dallamot, majd közölték, hogy ők bizony magyarhonból származó (egyikük ott is született) cigányok.
Meg aztán még korábban ott volt, amikor a parton találkoztunk magyarokkal, de nem ismételném magam, ott volt a Cookie Monster-ben leírva.
Days
… pass like minutes.
Viszont
Viszont az már kevésbé volt jó, hogy megint degeszre zabáltam magam, mert egyszerűen nem akarom otthagyni, aztán meg csak iszok mint a gödény hogy ellensúlyozzam azt a tömérdek kaját. Holnap megyünk majd sokfelé, én azokkal, akik jönnek velem, de hogy tanárokkal nem, az fix. Egy kis szabadságot akarok.
Elmegyek majd Chinatown-ba, fel a Sears-torony tetejébe, meg veszek egy pólót a Hancock aljában, viszont sajnos úgy néz ki, hogy a friss Converse-emet vissza kell majd vinnem, mert a sarkánál van benne nagyon rossz helyen benne egy varrás és piszkosul töri a lábam – pedig rohadt jó cipő lenne, nagyon jól néz ki és ezen kívül kényelmes is. Mármint, ezen a kis hibán kívül – csak éppen ez a kis hiba is elég. Ha nem találok másik jó Converse-t, akkor Nike lesz belőle. C’est la vie.
Far
Today was good, for short.
Furcsaságok
Azért akadtak érdekes dolgok. Például a Navy Pieren megittam életem első és valószínűleg utolsó Starbucks kávéját – hatalmas amerikai-style pohár kávé volt kakaóval benne, szóval elvileg erősnek kellett volna lennie, ehhez képest (kettőkor ittam és) már hatkor majd’ elaludtam a buszon hazafelé. Ráadásul úgy leégette a nyelvemet az a jóság, hogy még most is fáj(dogál). Aztán ma, amikor vacsizni mentünk egy benzinkút mellett beleakadt a táskám egy kocsi visszapillantójába, mire az elég érdekes irányban kezdett el liffegni. A vicces, hogy alig ért hozzá, azt hittem csak súrolta, a másik vicces, hogy ültek az adott kocsiban, de mondtam, hogy sorry, úgyhogy nem rúgták le a vesém. Aztán még persze rengeteget röhögtünk mindenféle piszkos és ordenáré dolgokon meg lehozós szóvicceken és retortokon, nameg ma is egy kicsit túl sokat vacsiztam. Nagyjából kétszer annyit, mint kellett volna – már nem mintha nem férne el, csak azért nem kellemes annyira. Mondjuk finom volt (csili + “chicago-style” hot-dog).
Ring-ring
It wasn’t really nice of me to not to write yesterday after writing such a short nothing on monday. The main reasons were: it was late, i was tired, and it was also a pretty eventless day.
Nothing
Today we went to the Adler Planetarium, after attending (in my case) a spanish and a literature class, then back to school, bought tickets for the Blue Man Show or whatever that play is, came home and did nothing. It wasn’t that super-eventful day—maybe tomorrow. Tomorrow, if the forecast is correct, it will be raining, so Navy Pier maybe won’t be that much fun, but i hope it’ll still be alright. Maybe i’ll buy myself or others some stuff.
Little smelly
Az meg milyen poén már, hogy a chicagoi utcán egy erősítőre kötött mikrofonba kiabáló, azonosíthatatlan foglalkozást űző öltönyös feka ugyanazt a mimikát és stílust használta, mint drága Orbán Viktorunk. Muris.
-
Recent Posts
Tags
ale anime art beer blog clojure code coffee deutsch emo english fansub filozófia food gaming gastrovale geek hegymász jlc kaja kubernetes kultúra language literature live magyar movie másnap politika rant sport suli szolgálati közlemény travel társadalom ubuntu university weather work zene 日本 日本語 百名山 艦これ 軽音-
Recent Posts
Tags
ale anime art beer blog clojure code coffee deutsch emo english fansub filozófia food gaming gastrovale geek hegymász jlc kaja kubernetes kultúra language literature live magyar movie másnap politika rant sport suli szolgálati közlemény travel társadalom ubuntu university weather work zene 日本 日本語 百名山 艦これ 軽音七大陸最高峰チャレンジ