Tag: kultúra

Orsay exhibition in the National Art Center

Yesterday I went downtown Tokyo to see an impressionist exhibition from the Orsay in the National Art Center.

Orsay exhibition at the National Art Center

Pottery

Despite waking up earlier than yesterday, at 2pm I was forced to realize that staying at home, my productivity drops drastically. I was so pretty determined to go outside, anywhere, for any reason, just for some change of air to set my mind in motion. However, I didn’t feel enthusiastic enough to go downtown again, and I don’t know any suitable cafes in the area either. I ended up with just walking (instead of cycling) to buy groceries.

It was worth it in more ways than one: first of all, I got to wear my new kilt again (I’d rather not ride my bicycle with that) and I found a pottery exhibition on the way.

阿久津雅土 展

Bloody Sabbath

My Saturday (nor the days following) was in no way shorter than my Friday. I started the day in Akihabara, checking out the lineup of airsoft shops. We’re going airsofting in Ibaraki with a bunch of colleagues on Sunday, so I looked around, tried out some guns at a shop with a test shooting range (fun as hell), and bought nothing. Gonna go back the day after tomorrow for some of the essentials, mostly protective gear.


Trivial Pursuit

Amikor otthon voltam, szüleimmel játszottam pár este Trivial Pursuitot. Magyarul persze, bár attól nem lesz sokkal könnyebb. Hat kérdéscsoport van benne, természettudományok, földrajz, történelem, művészetek, sport, szórakozás. Namost ezzel annyi a probléma, hogy az első két témacsoporton kívül csak nagyon nagy szerencsével kapok olyan kérdést, amire tudom a választ. A történelem tele van történelmi kérdésekkel, vagyis ki ki volt mit csinált mikor miért satöbbi. A művészet ugyanez festőkkel, írókkal és üzletfeleikkel. A sport teljesen reménytelen, mert fogalmam sincs, hogy ötven éve ki nyert magasugrásban az olimpián. Azt se tudom, legutóbb ki nyert. A szórakozás ugyanez, csak filmekkel és színészekkel. Többségében olyanokkal, akikről/amikről életemben nem is hallottam és valószínűleg soha nem is fogok többet. Ráadásul igazából még ha meg is nézek egy filmet, attól nem fogom tudni, kik játszottak belőle. Lásd például a 2009-es Star Trek filmet, amit szerintem azóta többször néztem meg, mint bármi más filmet az elmúlt tíz évben, mégse tudom, kik játszanak benne.


Shiki 101

Ma lefordítottam a hetedik Shiki részt, és ha már volt lendületem, megírtam ezt a két tudnivaló-bejegyzést is a Will of Fire fórumára. Ha valami tévedést találtok benne, nyugodtan javítsatok ki.


禁則事項

Ezt mondogatja mindig Mikuru, és mennyit kerestem mire megtaláltam a japán wikiben eldugva! (Kinsoku jikou, classified information.) De a lényeg nem ez. Ma kikaptam a múlt heti (izgalmasra sikeredett) fogalmazásomat, sokkal kevesebb hiba volt benne, mint gondoltam, és azok is általában hülye elírások vagy anime-eredetű berögzülések (azért fogok mosolyogni, amikor majd egyetemen egy esszébe először írhatom le a címben szereplő szépséget). Ma egyébként nem ettem kvázi semmit. Ok: tegnap délután rámjött az éhség és megettem egy jó fél csomagnyi csokit. Aztán meg émelyegtem, de a foci segített. “Kvázi”, mert azért mégis: órák után ahogy visszaértem a koliba egy hagyományos japán ruhát viselő hölgy invitált minket (két vietnámi meg én) tea-ceremóniára. Tetszett. (Csak épp a tea előtt egy kis édesség elfogyasztása része a szertartásnak.) Egyáltalán nem volt olyan hosszú és unalmas, ahogy híresztelik, és a tea is teljesen jó ízű volt (bár tény, hogy az állaga elég furcsa). Házit is írtam, pinget is pongoztam (gyakoroltam a nyesett labda visszapörgetését), szocializálódtam is, most ittam egy kakaót és alszok mint a bunda.


華果西遊記

Today we went to a kabuki play near to the National Theater, and it was great. The title is as it’s in the title of this post, read Kaka-Saiyuuki. A show outline of the story goes something like Genjou (Sanzouhoushi) is travelling to India, when he and his companions pass a place where only women live… (Side note: kabuki is performed by male actors only.) The queen and his sister treat them well, but they turn out to be spider spirits, and capture the travellers. But Songoku, the monkey god saves them, showing off his great powers. (I think the Dragon Ball Songoku is based off him, so is the Monkey King in the Forbidden Kingdom.) Even though i hardly understood a word of what they said, i got the main idea of what was going on, and it was very entertaining. (Made easier by an english summary of the plot on an info sheet.) Really great experience.


Jegyzet

A telefonomba szoktam volt jegyezni, ha véletlenül találkozok valami olyan témával, amiről érdemes lenne itt vagy plörkön írni, és volt idő, amikor ezeken szépen végig is mentem, mihelyt volt módom. Bezzeg most. Gyűlik már vagy két hónapja – az első jegyzet a Moziünnep, hogy az anno milyen jó volt. Akkor – mintha csak tegnap lett volna, úgy emlékszem (ez meg milyen nagypapás szöveg már!) – egész pénteken ültem a moziban, reggel tíztől hajnal kettőig, és ha jól emlékszem vagy hat filmet megnéztem (persze köztük néha volt egy-két óra szünet, akkor rohantam haza leplörkölni az utolsó filmet – milyen nosztalgikus is, akkor még az Ipar utcában laktam). Tényleg nagyon jó volt. Aztán nem sokkal később, viszont már a koliban egy csütörtök megnéztük a Parfüm című filmet, ami nagyon tetszett. Mondjuk egy ilyen drámánál nem tudom, jó-e azt mondani, hogy tetszett – inkább nagyon megfogott. Jó film (mint a Moziünnepen a Dark Knight volt). Nem sokkal később volt szerencsém a Simpsons filmnek is nagyjából a kétharmadát megnézni. Akkor úgy gondoltam, hogy majd írok róla, ha a maradékot is láttam, de aztán ez azóta se történt meg. Meg aztán van itt valami jegyzet a Blind Guardian Inquisition című számához, amiben az volt a hatalmas poén, hogy a Monty Python Gyalog-galoppjában ezt skandálják a szerzetesek (igen tudom, hogy azért a “Pie Jesu Domine, dona eis requiem.” egy kicsit régebbi, mint ezek, de attól még vicces volt).


Kalevala

Tegnap este Aival megnéztük a Kalevalát a Trafóban, és jelentem alássan, aki nem látta, bánhatja (bár még lesz valamikor a Bakelitben). Kortárs mű, és ez lerí róla. Furán jöhet ki ez most, mert egy dicséret után ilyet mondani elég ellentmondásos (már csak ismerve a saját véleményemet a nagy kortárs művészetről), de ugyanilyen ellentmondásos maga az előadás is. Azok a részek, amik valóban Kalevala voltak, és a végéig a természetvédős részek is nagyon ott voltak a szeren, viszont a végét abszolút nem tudtam hova tenni. Lehet, hogy bennem van a hiba és még nem nőttem föl ehhez a magassághoz, de nagyon nem értettem, miért kell minimum tíz percig (odabent elvesztettem az időérzékemet, ezért nem mertem húszat írni) egy fém építmény összerakásával szenvedni, és miért szeretkezik olyan hevesen a Nap egy öreg Jegesmedvével. Nyilván ha másodszorra látnám, érteném már ezeket is, de most még nem. Gondolkozok hát rajta. És ha már negatívum: az akusztika nem volt a csúcson, nagyon kellett koncentrálnom, hogy megértsem a szövegeket. De ne tessék ám azt hinni, hogy nem volt jó az előadás. Mert jó volt. Megérdemel egy négyest (ötből), mert amit értettem, az nagyon jó volt, amit meg nem — hát, biztos bennem volt a hiba. A testfestések (amik sajnos gyorsan elkenődtek) nagyon jól néztek ki, az elején azon gondolkoztam, melyiket tetováltatom majd egyszer magamra. A szövegek egyszerűen nagyszerűek voltak, és amennyire én meg tudtam ítélni, a táncok is (ha meg nem is profik, de áll-leejtősek mindenképp). Tetszett — csak azért nem írtam, hogy “nagyon tetszett”, mert a vége nem tetszett nagyon. A modernre fogékonyaknak kötelező.


Keith Haring and the ice ages

Today i attended two exhibitions, one in the National Museum of Nature Sciences, about the ice ages (and also there was another one about predators), and the Ludwig Museum’s three floors–on the first an exhibit of Agnes Denes, on the second the Keith Haring one and on the third the collection of the museum.

The ice ages exhibition (Jégkorszakok in Hungarian—and in plural) was aimed at a much younger audience in my opinion, much like what i experienced in the nature sciences museums of Chicago. It was highly interactive, with a couple of really interesting details on the past climate changes of our planet—for example, did you know our climate is so nicely moderate only because of the ice age not so long ago? (It’s “not so long ago” only in geological time scale, naturally. That means about ten thousand years.) In the age of the dinosaurs it’s supposed to have been a lot warmer. At the last stages of the exhibition were the models of ice age animals, huge predators (saber-toothed tiger, hyenas and co) and even larger herbivores (mammoths, ancestory of deer and horses), and i stood there thinking if i’d had a chance against such an animal. I ended up with the decision that if i lived then i probably would be a lot more muscular than i am now, so a precise kick in the face of the wolf would stop it for sure, and with a large piece of wood or stone i could crush the head of a tiger too. I wonder. Have read not so long about a man killing a brown bear so—i guess it’s not hopeless then.