Tag: kultúra

Keith Haring and the ice ages

Today i attended two exhibitions, one in the National Museum of Nature Sciences, about the ice ages (and also there was another one about predators), and the Ludwig Museum’s three floors–on the first an exhibit of Agnes Denes, on the second the Keith Haring one and on the third the collection of the museum.

The ice ages exhibition (Jégkorszakok in Hungarian—and in plural) was aimed at a much younger audience in my opinion, much like what i experienced in the nature sciences museums of Chicago. It was highly interactive, with a couple of really interesting details on the past climate changes of our planet—for example, did you know our climate is so nicely moderate only because of the ice age not so long ago? (It’s “not so long ago” only in geological time scale, naturally. That means about ten thousand years.) In the age of the dinosaurs it’s supposed to have been a lot warmer. At the last stages of the exhibition were the models of ice age animals, huge predators (saber-toothed tiger, hyenas and co) and even larger herbivores (mammoths, ancestory of deer and horses), and i stood there thinking if i’d had a chance against such an animal. I ended up with the decision that if i lived then i probably would be a lot more muscular than i am now, so a precise kick in the face of the wolf would stop it for sure, and with a large piece of wood or stone i could crush the head of a tiger too. I wonder. Have read not so long about a man killing a brown bear so—i guess it’s not hopeless then.


Művész

Ami ma az egyetemen volt… félelmetes. A diszkrét matek (bevmat, ha így valakinek ismerősebb) előadás reggelről borzasztóan unalmas volt, matematikus-módi vezetgettünk be újabb és újabb számhalmazokat (kvaterniók és testvéreik), aztán meg a véges halmazokat szekáltuk. Mindeközben annyira kómás voltam, hogy még olvasni se tudtam kitartóan, pedig direkt vittem magammal a Szép új világot. A gyakorlat se volt jobb (és ráadásul az is három óra, katasztrófa), amilyen fáradt voltam, nagyon nem bírtam tolerálni a tanár stílusát – pedig az utóbbi hetekben örültem, mert kibírtam a gyakorlatokat anélkül, hogy ki akartam volna tekerni a nyakát – úgyhogy maradtak a különböző gyilkossági tervezetek, és a lehető legmaróbb beszólogatás. Úgy tűnik, edzett cinikus az ürge, mert nem látszott rajta semmi.

Mindezek után Aival elmentünk az Artkatakombába egy volt tanárának a kiállítására. Váratlan volt a médium (a szokásos vászonra nem csak festéket pancsolt, hanem madzagokat ragasztott rá, azokkal is formákat rajzolva), de a művek többségét elfogadnám a nappalim falára, ugyan ha pénzt is kéne adnom érte, talán ha három érné meg az árát. Színvonalas kortárs – sajnos nem egy gyakori jelenség. Holnap tervezek menni a Ludwig Múzeumban lévő Keith Haring kiállításra, meg talán a Jégkorszakokra – ez utóbbi ellen csak az ára szól, de az nagyon. Azt meg még mindig nem tudom, holnap kockáztassam-e egy heti költségvetésemet a Sonata Arctica koncert kedvéért, vagy se. Hirtelen döntés lesz.


Az a fránya ló

Tudjátok, ami elszalad. Na most egy kicsit messzire szaladt, mert nem látom a fényt az alagút végén. Vagy legalábbis elég homályos még… A héten sorolnak majd a zh-k, plusz még két beadandót is össze kéne hozni valamikor mostanában, és még élni is kéne – sajnos az egyensúlyt elég nehéz megtalálni a meló (jelen pillanatban csak az egyetem) és a szabadidőm között, de dolgozok rajta.

Most például nagyon behavaz a tanulnivaló, ráadásul nem is mindent tudok egyből áttekinteni – főleg a linalggal vannak problémák. Ebben csak az a vicces, hogy az előadás anyagát nagyjából értem, elmagyarázni is többé-kevésbé el tudom, a gyakorlatokon is elég lazának éreztem a dolgokat, és valahogy ha nem ott ülök órán, akkor nem tudom.

Szeretnék kiállításokra járni továbbra is, meg tanulni is, meg persze a többiekkel találkozni is. Nehéz megoldani. A legnagyobb érvágás mindenképp a kiállítások szelektálása lesz, hogy ne caplassak órákat egy kilenc szövet-designból álló kiállításért, hanem inkább csak kevesebbet, de jobbat, mint mondjuk a japán kortárs kiállítást az Opera Galériában. Meg a régi elfoglaltságaimat is szeretném újra elővenni: sok nyelvtanulás, olvasás, webfejlesztés, színvonalasabb blogolás (bár ez utóbbi új szokás lesz érzésem szerint).

Az ilyen fajta rossz hangulatú estéken áldom Shamaltot, amiért anno bemutatta nekünk az Erát. (Bibliaolvasáshoz pedig például Neal Morse ajánlott.)


Dumaszínház

Tegnap este (többek között) voltam a Frei Caféban Beliczai Balázs és Kovács András Péter Dumaszínház előadásán (ennyi nagybetűs szó sem sokszor fordul elő egy mondatban), és jelentem alássan, megvolt a maga haszna. Egyrészt abban a szűk két órában jót mulattunk – bár néhányszor úgy éreztem, a poén minősége nem érdemli a kapott tapsot, vagy éppen fordítva (nem a taps nem érdemli a poént, hanem csak egy – szerintem – nagyszerű poént nem dícsért agyon a közönség). Nagyjából abban a pillanatban, hogy kijöttem, éreztem már, milyen jelentős stílusalakító erő is ez… Legalábbis azóta észreveszem magamon, hogy az ő irányukba változik a beszédmódom, ahogy mesélek, ahogy írok. Amíg ott voltam, észrevettem, hogy néhány poén nagyon kiszámítható, és mégis a légkör miatt változatlanul szórakoztató – néha meg az volt az érzésem, hogy egy közbevetett fél mondattal sokkal többet is ki lehetett volna belőle hozni. Akkor nem tudom, hogy maradtam volna meg a széken, mert így is majd’ lefordultam róla. Eredetileg azért mentem el erre az előadásra (szigorúan nem olyan értelemben, ahogy annak nem szabadna felmerülnie), hogy tapasztalatból kritizálhassam a Dumaszínházat – annyira ugyanis nem voltam oda érte. És ez a tapasztalat bőven megérte. Jó szórakozás, és valóban úgy érzem, hogy most már tudok róla normális véleményt alkotni. Ez is az akart lenni.


Last but not least

Today was our last day when we had classes at Payton. Lucky as i am, i had my two favourites, those i had most of the time, AP lang and spanish. It was just… to be honest, like all the other schooldays. Except for that little patch in my subconscience, that i didn’t dare to touch, the one that had “this is your last day here” written on it. So i payed attention, and tried to enjoy these classes as much as i could. Then we had an hour to spare, then heading out for the Art Institute. I’d gladly have spent a whole day there, though i’m usually not really into watching paintings and such.


Untitled

Yesterday was nice. I won’t write pages about it: in the morning we went to the Mexican Art Museum and saw an exhibit about the Día de los Muertos, the Day of the Dead, which was really interesting. After that we went to a Nuevo Leon restaurant to have lunch. Then a short shopping, and an even shorter rest before we went over to the neighbours for a dinner party. In the night we’ve been to a theatre play, or i don’t know if it’s appropriate to call it a concert, so a Blue Man Group performance. I liked it, though i can’t resist comparing it to the Neo-Futurist play, so i’ve to say that the latter was better. So, it was fun and interesting and entertaining and everything, but not so much that i’d like to go see it again.


Chef

Yesterday evening was great.


Revans

Tegnap este a Nemzeti Színházban a Revans című előadást néztem meg iskolám néhány más “hozzátartozójával”. A színház is, a darab is tetszett.


Múzeum

Emlékeztek, amikor azt írtam, hogy be akartam menni a múzeumba megnézni valami kiállítást? Az adott kiállítás tárgyát a japán papírsárkányok és pörgettyűk képezték, amikből ugye elég sokat lehet látni a különböző animékben (pl. az InuYashában Shippo is használ pörgettyűt).

Ugye ezt én naiv úgy képzeltem el, hogy rengeteg nagy, színes, szép papírsárkány lesz mindenfelé kifüggesztve meg hasonlóan nagy mennyiségű pörgettyű szanaszét vitrinekben. Hát igen, ahogy azt a kisfiúk elképzelik, hogy Fredet idézzem a Harry Potterből (4. kötet)… Mondjuk az elképzelésem nagyjából helytálló volt kivéve a “rengeteg” és a “hasonlóan nagy mennyiségű” kifejezéseket, valamint a “vitrinek” többes számot indikáló ragját. Tehát: az egész egy kb 30 négyzetméteres teremben kapott helyet, volt az egész placcon legfeljebb 20 papírsárkány (volt egy, ami hosszú volt, és több is függött egy zsinóron, leírni nehéz, de ha látod, egyértelmű), és egy vitrinben nagyjából 10 pörgettyű virított. Számomra az egészben a legnagyobb kaland a sárkányok hátoldalára ragasztott cetlikről elolvasni a japán betűket – mert ugye a “kiállítás” megtekintése kb 5 percbe telne, a belépő meg csak 200 Ft…

Azt viszont meg kell hagyni, hogy az a kevés legalább (többségében) szép volt.