Olyan jó érzés ez a csendes, kesernyés, édes öröm, ami így délután bennem van. Az egészet az indította meg, hogy a törivizsgán kihúztam nagyjából az egyetlen tételt, amiről még minden tanulás nélkül is tudtam volna beszélni. Pláne így, puskával (adtak), bár olyan nem volt benne, amit magamból nem tudtam… A vizsga itt úgy megy, hogy kihúzol egy tételt, ha nem tetszik, akkor húzhatsz még egyet. Nos, én elsőre kihúztam Erdélyt. Na mondom, most vagy megkockáztatom, és ától cettig kipuskázom, vagy húzok másikat. Húztam, és azt hiszem egy fél ritmust legalább kihagyott az agyam, amikor megláttam, hogy a 12. tétel: a nagy földrajzi felfedezések. Mák.

Amúgy nem. De az durva, hogy holnapután vizsga, és a 24 tételből eddig három van nagyjából meg. Nem dolgozom ki őket, eddig mondjuk megpróbáltam vázlatot írni, de nagyon lassú. Szerzek majd a könyvtárból atlaszt, abban ott vannak az évszámok, aztán reménykedek, hogy valami olyat húzok, amit tudok. Komikus, hogy a különben nulla “emelt előkészítőn” egy könyvből vizsgázunk. De úgy, hogy órán (nem alapon, mert igen, ott tanultuk, kb három éve) nem is hallottam azokról, amiket meg kéne tanulni. Hát kösz. Ma elolvasom egyszer, holnap délután meg még egyszer azokat, amiket nem tudok. Meg kiírok amennyit csak tudok.