Aki már dolgozott végig tíz órás műszakot kreatív munka területén (tehát nem az, hogy állsz a szalag mellett és csapkodod a szögeket a kalapáccsal, hanem például, mint én, webkódot írsz), az tudja, mit érzek most. De legalább már kész vagyok… Most már csak jelentéktelen apró darabok vannak hátra, de arra már legalább ketten vagyunk. Azért ilyet még egyszer inkább nem.

Ma egész délután melóztam, kivéve amikor az Ubuntut próbáltam telepíteni egy virtuális gépre – meg kell mondjam, sikertelenül, de ez nyilván annak tudható be, hogy a VirtualBox mellett még sok minden futott, és nem is éppen kímélő üzemmódban. Sebaj, majd valamikor később megint megpróbálom, mert azért nagyon poén lenne Windows alól Linuxozni, vagy adott esetben, ha végül is amellett döntök, hogy váltok, Linux alól Windowsozni.

Szóval ennyi volt a kivétel, a többi időmet melóra szántam, és elég jól is haladtam. Már csak egy nem adatbázisból generált oldalt kell összeraknom, meg a függvényt, ami fogadja az onnan érkező adatokat, aztán már csak az admin felület marad – és ezzel meg is lennék majd a szeptemberi komoly feladatommal. Utána még jó lenne, ha egy másik hasonló kaliberű dolgot is el tudnék intézni, mielőtt amerikába megyek, mert félek, hogy ott már, akárhogy akarnám is, nem lesz időm melózni. Mondhatnám azt is, hogy remélem, hogy nem lesz időm, mert nem azért megyek, hogy olyan dolgokat csináljak, amit itthon is lehetne. Japán cuccot minden esetre biztosan viszek, mert igazgatóhelyettes asszonyunk említette, hogy a fogadó iskolában van japán nyelvi oktatás. Erre csak annyit mondtam, amúgy télapósan, hogy “hohohohó!”