Mivel holnap arrafelé veszem az utam, ezért ma jöjjön nektek egy eléggé magyar, eléggé alternatív, eléggé érdekes szám, nekem tetszik (legalábbis relatíve gyakran hallgatom meg), hát halljátok ti is, hogy “Nekem a balaton a riviéra…”
Cím: Nekem a Balaton
Előadó: Amorf ördögök
Album: Nekem a Balaton
Hossz: 02:39
Link: http://valerauko.net/vblog/podcast/20060705.mp3
A fene rágná meg. Ismét csak nem sikerült időben elküldenem a postot, az opera kifagyott, gépelést kezdhetem elölről.
Szerdán ugye írtam a koránkelésről, a próbákról meg a hihetetlen hosszú bringatúrámról… Csütörtökön is sajnos korán kellett kelnem, mert ugye évzáró, és szervezők is vagyunk, szóval nyolcra ott kellett lenni. Maga a ceremónia meg a műsorok meg hasonlók egész gyorsan lementek, és mivel nem kellett egyenruhában feszítenünk, egész kellemes is volt a klíma – legalábbis annál biztos kellemesebb, mint amilyen öltönyben lett volna. A bizonyítványom egész tűrhető lett, szerintem a legjobb ebben a suliban – mindössze négy négyes és egy hármas (kémia, hogy a fene rágcsálná meg a hidroxilcsoportjait). Utána még egy-két órát évzártunk barátokkal, aztán már csak itthon “nyomogattam a gombokat” (ahogy atyám szokta mondani), olvastam a Svejket, mászkáltam erre-arra meg estefelé már pakoltam is.
A pakolásra a másnapi WAN2 fesztiválra való indulásom a magyarázat. A 6:40-es vonattal indultam, hatvanban ültem vagy másfél órát, mivel késett a kapcsolás, de még így is egy óra felé már odaértem. Első nap ugye a két fő attrakció a Tankcsapda és az Apocalyptica bulija volt, de ezekről a részleteket az előző postban olvashatják az angolul tudók.
Éjszaka természetesen nem aludtam semmit, elvégre nem azért mentem – ráadásul a sátor is tele volt. Második nap (ami a fesztivál életében már a harmadik volt) a nap is többet sütött, az eső sem esett, a sár is száradt valamennyit (azért nem sokat), szóval az időjárás is a szervezők mellé állt végre. Azért a felhozatalra sem lehetett panasz, egész délután a nagyszínpad előtt álltam, mivel ott volt igazán nekem való a program. Az első zenekart, a Bridge to Solace-t nem hallottam, mert asszem akkor kajáért mentem vagy valahol kint voltam, nem emlékszem pontosan. Viszont a következő Cadaveres-re annál inkább. Ez a zenekar azt hiszem, valamilyen metalcore-szerűséget játszik, elég színvonalasan, hangulatosan. Jó bemelegítés volt a folytatásra. Amúgy őket már hallottam a Woodrock feszten is itt Tarjánban, akkor is hasonlóan jó bulit kreáltak a srácok.
Őket követte a Subscribe, akiket én addig nem ismertem, de egyből felismertem a jellegüket: ezek a népek itt a magyar Bullet For My Valentine. Ergó jó dallamos, énekelhető, néhol vicces, néhol könnyes emo-punk-core zenét játszanak. Nekem nagyon tetszett, de nem hallgattam végig, inkább kimentem pizzázni =).
Amikor onnan visszaértem már az Iron Maiden tribute zenekar, az Iron Maidnem játszott. Őket is hallottam Woodrockon, így tudtam mire számítsak, és nem is csalódtam. A Maiden legnagyobb számait játszották, méltó tisztelettel és hozzáértéssel. A lényeg, hogy jó volt.
A következő HétköznaPI CSAlódások neve már minden magyar punknak kell, hogy jelentsen valamit lévén ők a hazai punkzene egyik legnagyobb zenekara. Sajnos a kedvenc számaimat (Agónia, Viktor) nem játszották, de amiket játszottak, azok el voltak találva. A tömeg egy kicsit ritka volt egy jó pogóhoz, de azért valami volt ott… Először meglepődtem az énekesen, aztán lettem informálva, hogy sajnos az előző, “Vili bá'” elhunyt =(.
Az utolsó szó hangulatához illő névvel következett a Depresszió. Ők is Woodrockos zenekar voltak, meg ismertem is őket korábbról, így természetesen az első sorból tomboltam. Nagyon nagy koncertet teremtettek, ahogy azt tőlük mindenki el is várta. Minden ott volt a szeren, és mivel eléggé divatba jöttek, a tömeg is vagy háromszorosára dagadt a PICSÁhoz képest.
Aztán jött a Paradise Lost. Wow. És mégegyszer: wow. Ezek igazi nagy profi zenekar voltak, olyan színvonalon játszottak, ahogy eddig én csak a Dream Theatert hallottam anno tavaly nyáron a PeCsában. Igaz, hogy piszok sokáig hangoltak, de megérte. Hihetetlen nagy számokat játszottak, és bár nem tudom fejből az összes művüket, mindegyik ismerős volt, tehát tényleg a legjobbakat válogatták össze. Jó hosszú koncertet adtak nekünk, meg még egy bónusz számot is, miután visszatapsoltuk őket. Nagyon élvezetes buli volt, számomra a top, bár nagyon fáradt lettem már a végére.
Aztán jött a csend, néhány felpörgető lötyi, még egy éjszakányi virrasztás, aztán kora reggel a hazaút…
A vasárnap nem volt semmi… itthon ugyan teljesen normál volt minden, a “nem volt semmi”-t azzal érdemli ki, hogy milyen fáradt voltam… Délután öt körül “ledőltem egyet pihenni”, aztán valahogy tíz körül ébredtem. Megnéztem néhány rajzfilmet az A+on, aztán fél tizenkettő körül vissza az ágyba.
Tegnap aztán jót aludtam, teljesen fess voltam és üde. Délután bringáztam egy nagyot, vettünk nekem egy király inget, szóval végre helyreállt minden. No igen, de holnapután meg egy hétre megyünk a Balatonra nyaralni…
Hi all,
sorry for not writing yesterday, but i was dead tired (no surprise not sleeping for over two days and waking early on the before two…) and slept a lot and didn’t come online much enough to post here.
Why was i so tired? For the simple reason i was at the second largest rock festival, WAN2 from friday to sunday. I parted from home at friday dawn and arrived at Mezőtúr, where the fest took place, around noon. The concerts began around 4PM. I don’t think i should write in-depth experience stories about all of them, so i’ll only write about the biggest and best ones of friday. I’ll leave the saturday ones to the following hungarian post =).
From half past eight i was at the gig of Macskanadrág, a (skate-)punk band from my hometown. They made a really good party, though it may not have been as good as the one they did here in the local pub. They played for about an hour, and presented us the really best tracks they ever wrote. I won’t write titles, just believe me =).
When MNG finished, i went over to the Tankcsapda concert that started a few minutes earlier. I immediately pushed myself into the middle of the audience (in need for a better word), and stayed there till the end of the next gig. TCS played really good songs, and since they are really popular, everyone sang with them – myself included. After they finished, i went to get some fuel and while still singing the last songs for myself, i found myself once again in front of the stage.
Apocalyptica was the next one, so it’s no surprise i was there =). It took a while until they built their own scene on the stage and tuned the cellos, so when they begun, everyone was already prepared. I was really surprised that they only played instrumental tracks, but then i was enlightened by a fellow rocker that they only hire vocalists for their albums, but don’t bring them for their tour. So this was a really cool concert, when only we sang. They performed really well though, played all my favourite songs and even covered some songs by other bands.
And then they finished, and silence fell…
You can read the first review on my blog – on the Rage album i wrote about before…
To begin with, this Rage has nothing to do with the rap-metal band Rage against the machine. This Rage is much older, and in my opinion, much better – at least the quality is. The strange is with this album is the amount of instrumental tracks – while an other band makes one such track only on every third album, Rage made no less than five on only this release. The first two, the fourth, the sixth and the seventh are in the lack of the vox humana, but all five of them are very well composed works.
There seems to be a break after the song titled Beauty – while there are mostly slow, emotional tracks before, after Beauty the style changes a lot. There are no instrumental tracks, and all songs are a lot more hard. No fear is the first of this series, and it is like a connector between the slow and the faster songs. It has both slow and fast parts, though the fast ones are rather dominant. The verses are easy to listen to, easy to sing, and very hard to forget. My favourite song from the album is the one that comes after, titled Soul survivor. It’s an original, fast, very tuneful song, so high in quality that i could only compare it to Iron Maiden or Blind Guardian songs. Turn my world around is the third 100% perfect song from the album, with a chorus that any band could envy.
To sum it all up, this year’s Rage release worth buying, to everyone who listens to metal. Really.
Rating: 5/5
Amióta Woodrockon hallottam ezt a számot élőben, egyszerűen nem tudok szabadulni tőle, folyton ezt dúdolgatom (legalábbis a refrént), ezt kell hallgatnom minden órában. Ja, hogy nem mondtam, melyik szám? Én azt üvöltöm a címe, és a Depresszió nevű kiváló magyar metál (pontos műfajt nem tudok) adja elő.
Nem is húznám már tovább az időt, hallgassátok legalább annyit, mint én, és ha tetszik, vegyétek meg eredetiben is!
Cím: Én azt üvöltöm
Előadó: Depresszió
Album: Egy életen át
Hossz: 03:19
Link: http://valerauko.net/vblog/podcast/20060619.mp3
Nem kicsit volt jó buli, maradjunk annyiban. Sikerült elcsípnünk még a tehetségkutatósok utolsó néhány előadóját is, de csak a csúszásnak köszönhetően. A “profik” tényleg jól nyomták, az Iron Maidnem után már szép nagy örjöngő tömeg gyűlt össze a színpad előtt.
A maradandók nekem természetesen a nagy nevek, a Wisdom és a Depresszó voltak… a Wisdom szinte szóról szóra ugyanazt a műsort játszotta végig, mint anno a Helloween előtt januárban, de a színvonaluk miatt ez nem volt gond. A Maiden Wasted Years száma nagy sláger volt, csakúgy, mint a Survivor Eye of the Tiger-e. Azért persze a Wisdom számok is jók voltak, nekem a Holy Vagabond és egy másik, aminek nem tudom a címét tetszett leginkább.
A Depresszió meg ugye Depresszió… az egyetlen együttes egész nap ami megérte, hogy beálljak a tömegbe tombolódzani. Sajnos nem tudtuk végighallgatni, mert indulni kellett haza, de nagy örömömre szinte csak olyan számokat játszottak, amíg ott voltunk, amiket én is ismerek, és ráadásul még nagyon jók is. =)
Összesítve: király buli volt, aki kihagyta, bánhatja.
Na ez is elég érdekesre fog sikerülni, már most látom. Az váltotta ki belőlem az írási kényszert, hogy összetalálkoztam tegnap (meg ma is) valakivel, akit nagyon régen nem láttam, igazán nem is ismertem, de viselkedéséből, öltözködéséről, stílusáról meg az ilyen hasonló faktorokból (tehát amik nem kívánnak mély ismertséget) arra következtettem, hogy ő valahol a lazább tücc-tücc osztályhoz tartozik, csak azért, mert éppenséggel azzal tud érvényesülni, az a menő. Erre, most mint metálos jött szembe velem, valami death/trash bandás pólóban, fekete cuccokban, meg minden. Azt hittem, leesik az állam döbbenetemben.
Eléggé zavar, ami mostanában kedvenc zenei stílusom (bármi metál) rajongói táborával történik. Igaz, hogy a hardcore fanokat ez nem igazán érinti, mert őket már semmi nem tudja kitéríteni a hitükből, de azért elég zavaró. Éspedig az, hogy rengeteg ember csapódik mostanában ehhez a táborhoz, és attól, mert fél éve minden nap Nightwish / Children of Bodom vagy valami hasonló népszerű banda által fémjelzett cuccban járnak, már menő kemény metálarcok. Aztán ha másfelé fordul a divat szele, pár nap alatt váltanak az elérhető legnyálasabb popzenére, rapre, hiphopra vagy akármire, tagadva, hogy valaha is közük lett volna a “mocskos rocker népséghez”… Szép. Az egyetlen idézet, amit igazán helyénvalónak érzek ehhez a témához, az Iron Savior nevű heavy metál együttes Heavy metal powered man című számából származik:
you don’t need no leather
no spikes or jingling chains
all you need is the energy
and the fire in your veins
Aki érti, érti, aki nem, annak kérésre lefordítom.
Ugyanakkor nem kell átesni a ló túlsó oldalára sem – attól, mert valakin Nightwish – Once-os pólót látsz, még nem feltétlen divatos, elvégre is tagadhatatlan, hogy a Nightwish nagy befolyású, színvonalas és mérhetetlenül népszerű zenekar.
Mostmár viszont inkább nem folytatnám tovább ezt a gondolatmenetet, mert fáradt vagyok, az agyam zsibbadt, és még a végén ellentmondásba kerülnék önmagammal.
I mean before i post the podcast, which will be a song from the 2004 album Spinefarm Hardcovers, i just want to tell you that finally today i bought the new webspace, the new domain, asked the admin (since valerauko.net is not completely under my control) to redirect the domain to the new space, it’s only the matter of time, when the whole new thing will be available and online and running and everything.
So, here comes the podcast. Last night i started with this song when i tried to fall asleep. It’s from the album named before, which contains mighty great songs of mighty great bands performed by the greatest bands of the Spinefarm label. So, the song is originally performed by Twisted Sister, and it’s title is We’re not gonna take it. The artist of this version is a band called Thee Ultra Bimboos (silly name…), and it’s pretty good. Let’s hear it.
Title: We’re not gonna take it
Artist: Thee Ultra Bimboos
Album: Spinefarm Hardcovers
Length: 03:20
Link: http://valenet.uw.hu/podcast/20060614.mp3
Az Alvin és a mókusok nevezetű nagyon népszerű magyar punkbanda Máshol jársz című dalának utolsó két versszaka nagyon megfogott. Olyan mondanivaló van benne, mint máskor három egész albumukban. Bár az is lehet, hogy csak nem hallgatom eleget…
Hát örülj, bazd meg, örülj, bazd meg
Hogy csak mereszted a picsádat, és nem szakadsz meg
Mindig tele a hűtő, télen nagykabát
Mert a lelkét is kidolgozta a jó anyádÉrted csinálja, te vagy a két szeme fénye
Öregkori napjának utolsó reménye
Hogy mellette légy, ne fizess akkora árat
Ne váljon belőled is egy kábszeres állat már
Huhh. Most teljesen véletlenül hallottam meg a Tankcsapda Adjon az ég című számát (ugye én szinte mindig randomon futtatom a winampot), és beugrott, hogy én ezt már hallottam valahol, de nem így és nem itt. Rövid filózás után beugrott, hogy ezt bizony a megasztárban énekelték. Újabb erőteljes emlékkeresés és netes fürkészés, és már azt is tudtam, hogy ki követte el anno. Természetesen nagy kedvencem, a cseppet csúnya, cseppet nagyon jó hangú Póka Angéla volt. Kár, hogy kiesett. Mindegy, aki azt látta, az úgyis tudja, hogy miről beszélek, hiszen még Soma is azt mondta róla: “Most ne értsd félre: ha ezt egy sátánista közösség látta, nagyon boldogan a papnőjükké fogadnának. Az egész dalban volt valami szeánsz-szerű, erő-begyűjtő, mágikus valami. Gratulálok!” Ezzel kapcsolatban csak annyi jutott eszembe, hogy tessék, elmúlt június hatodika, és még mindig itt vagyunk. Az armageddont még várhatjuk ki tudja meddig, bár ma bioszon egy tettét fel nem vállaló egyén bélműködése kishíján kiirtott 33 embert (az meg 66 fele =) ).
Na de most a zene a téma. Aki nem látta/hallotta az ominózus megasztár “epizódot”, annak sajnos most nem tudok segíteni, mivel az idei számokból készült album még nincs meg. Majd egyszer. Addig is, itt van az eredeti TCS darab:
Cím: Adjon az ég
Előadó: Tankcsapda
Album: Élni vagy égni
Hossz: 04:33
Link: http://valenet.uw.hu/podcast/20060607.mp3
