Nem tudom, az ilyen félperces bejegyzéseknek milyen latin címet szokás adni, és most lusta vagyok keresni is. A lényeg, már csak egy maradék érettségi feladatsor van, a 2005 májusi, mivel most délután megcsináltam a 2006 februárit – a négy óra helyett két óra tizenöt alatt. Muris, hogy az egyikre négy óra kevés, a másik meg ennyiből tart. Viszont a szemem már káprázik ennyi képernyőbámulástól is, úgyhogy most megyek, írok, tanulok, aztán este még jelentkezem.