A mai nappal pedig köszönöm szépen, vége, ésatöbbi. Mármint az írásbeli érettségiknek, részemről. Direkt nem írtam róluk semmit, amíg túl nem lettem ma a középszintű történelem írásbeli vizsgán, így 2008. május 7-én (egy csepp SEO sosem árt). Most pedig következzék egy – természetesen dögunalmas (remélem nem), hosszú (ez fix) és személye – leírás az elmúlt három nap írásbelijeiről: középszintű magyar és történelem, sajnos emelt szintű matek (az emelt szint sajnos, nem a matek).

Hétfőn reggel nyolckor megkezdődött a magyar írásbeli. Pontosítok: nyolc óra három perckor, merthogy onnantól számolták az órákat, amikor mindneki sikeresen felírta a nevét a szövegértési feladatsor összes oldalára. Nem volt mentség… A szöveg nem volt nehéz, de néhány kérdéstől – hogy Böszörményi Gyulát idézzem – a csuklás jött rám: az ilyen “Igen, mert…”, “Nem, mert…”, “igen, de…” stílusú dolgokat (pláne egyszerre a hármat) nem igazán tudom értékelni. Lehet, hogy bennem van a hiba. Mindazonáltal az érettségi egészében nem volt nehéz. A szövegértés ugyan itt-ott vicces volt, és épphogy elég rá az egy óra (persze tudjuk, mindenki végzett már fél kilencre, de könyörgöm, én nem a piaristáknál tanultam, csak egy lepukkant volt iparváros “legjobb gimnáziumában”). Az, hogy nem tudtam, hogy Horatius milyen versformában írt, tényleg az én hibám (feltételezem, hogyha Berzsenyi és Wass István ugyanabban a versformában írtak, és mindkét vers Horatiushoz kapcsolódik, talán nem véletlen az egybeesés). A zsarnokoskodó “barátokról” és a tőlük eredő lelki terrorról meg ugyan lehet írni, nem is keveset, de úgy éreztem, hogy talán négy oldal tartalmas szöveg nem sikerülne. Éppen ezért “érveltem” – legalábbis remélem, hogy a tanárom azt az írást elfogadja érvelésnek: szabályos szerkezetű érv ugyanis szerintem egy se volt benne. De legalább élveztem, itt-ott.

A matek viszont maga volt az a lelki terror, amiről írtam. Vagy nem. Minden esetre eléggé megrémültem, amikor az emelt feladatsor legkönnyebb feladatát első ránézésre nem tudtam. Azért később sikerült megoldani (harmadjára), csakúgy, mint a tészta-holdacskákat. Ez utóbbit integrálással próbáltam először, de lazán megkaptam, hogy egy karikából többet vágunk ki, mint az egész tepsi. Ez meg egy cseppet irreális. Kár, hogy összetett függvényt nem tanultunk integrálni. Meg hogy a feladatsorban hallottam először a sorozatok “monotonitás” nevű tulajdonságáról. Régi függvénytáblázattal erősen hasonlított a tippmix nevű szerencsejátékra. Ahogy az is kimaradt, hogy az inflexiós pontot a második derivált zérushelye adja. A helyét és az értékét is megtaláltam, de nem akartam elhinni, hogy az az (merthogy nem a második deriválttal számoltam). Legalább tíz pont minusz.

Ma meg a töri… Na kérem, az egy feladat kivételével tényleg nevetségesen könnyű volt – bár én direkt azért is mentem emelt szintű előkészítőre töriből, hogy a középszintűm jó legyen: és úgy érzem, jó is lett. Az ötvenes évek magyar gazdaságával kapcsolatos állítások igazságtartalmának eldöntéséről szóló feladat volt az egyetlen, ahol hasraütéssel szavaztam be az igaz-hamis ikszeket – bár II. József rendeleteinél is bizonytalankodtam: ott nekem csak a jobbágy- és a türelmi rendelet volt meg (talán mert ezeket nem vonta vissza a halálakor a kalapos király). Az esszéknél negyed órát hezitáltam a döntéssel, mert nem tudtam dönteni Kálvin és a vonatok között. Úgyhogy először megírtam a magyarokat (az Erdélyeset meg a XVIII. századi magyarországi népességről szólót), aztán valami rejtélyes oknál fogva a Kálvinosat. Úgyhogy ez a három lett, fél órával idő előtt végeztem (T-30!).

Egy hónap múlva jönnek a szóbelik, nekem pedig változatlanul slussz egy tételem (még mindig a Janus Pannoniusos) van kész – pedig matekból is kell szóbeliznem az emelt miatt. Izgalmas lesz, az biztos.