Először is, ideje lenne elkezdenem dolgozni azon az anyagon, amit talán majd elő is adnék, a számítási felhővel kapcsolatos mindenről. Egyelőre még ötletem sincs, hogyan fogjak neki, egyáltalán miről szóljon – bizony elég nehéz úgy írni, értékelhetően írni valamiről, hogy nekem sincs még róla sok fogalmam… De azért megcsinálom, tavaly is milyen jó lett az a káoszelméletes előadásom (nekem legalábbis tetszett), pedig abba is csak az érdekessége miatt csaptam bele. Most is ugyanez a helyzet, remélem a vége is hasonló lesz.

Az édesapám az utóbbi évtizedben nagyon sokat foglalkozott a cigánysággal, a kultúrájukkal, a zenéjükkel, az életükkel, a problémáikkal és a mi problémáinkkal velük kapcsolatban. Anno írt egy könyvet egy prímásról (Messze kéklik a Duna a címe), és persze amíg a mű készült, minden vacsoránál, ebédnél hallgathattuk a különféle cigány muzsikusok életét, családfáját, satöbbi. Ezért volt mulatságos, érdekes, amikor miután megszereztem, bekapcsoltam a Melodiát, és meguntam a Juventus (amit elsőnek megtaláltam) prüntyögését, behangolva az első adandó másik adóra, amit találtam, egy, Dankó Pistáról szóló beszélgetést kaptam el. Ő is nagy muzsikus volt…

Vicces, hogy mire elérek a bejegyzés végére, elfelejtem, mi volt az elején.