A ma reggel… felhőtlen volt. (Szó szerint. Angolosodok, időjárással kezdek.) Szerencsére sikerült időben kikaparnom magam az ágyból, így még borotválkozással együtt is bőven belefértem az időmbe. Az órák a szokásosak voltak, nagyjából két új dologgal mindre (új szó, kifejezés, hasonló), de nem unatkozom annyira. Amikor meg mégis, akkor beszélgetek (lehetőség szerint diszkréten, hogy ne zavarjam a többieket), vagy a szótáramat bújom valami érdekes és kapcsolódó szó után – a beszélgetés részével ma sikerült elérnem, hogy csendre intsenek. Először itt. Hosszú sor kezdete, úgy érzem… (És gyanús, hogy hamarosan nekiállok hangult és a khmer írást tanulni, csak a poén kedvéért.) Gondolkozok klubokon is, tegnap a délutáni unatkozás megszakítása végett kértem egy klub-listát és van nem egy érdekes: pingpong, foci, vitorlázás, hegymászás, fotózás vagy esetleg valami küzdősport. Tudom, úgyse lesz rá időm (legalábbis mindenki ezt mondja), de mostanában azért még volna.

Most délután meg elkerekeztem a Notoriba körülnézni, mert tervezek konyhai cuccokat venni, és felmértem a terepet. Ami kéne: vízforraló (teának), rizsfőző (de idétlenül hangzik ez magyarul), felmosócucc. Amit még ott érdekesnek találtam: olcsó (nád?) szőnyeg és csipesz. A vízforraló és a rizsfőző kapcsán ütköztem egyedül igazi problémába: mindkettőből van elektronyos és olyan is, amit főzőlapra kell tenni. (Az utóbbi fajták feleannyiba kerülnek.) Melyik éri meg jobban? Meg nem tudom, mit fogok magamnak főzni (még), viszont nem szeretnék minden nap fazekakat venni, ezért jól jönne néhány ötlet (a curry már ott van a listán). Most hogy ezt leírtam, megyek is és megvizsgálom a köz-konyha felszerelését.