Boldogság, egyelőre. Úgy tűnik, Orihime és Hikoboshi közelebb vannak, mint Haruhi gondolta, vagy csak egyszerűen így jön. (Tanabata kívánságom boldogság volt.) Hogy mitől? Egyrészt tegnap nagyon jó volt. Másrészt, ma reggel mentem templomba, és ugyan elkéstem, mert az utolsó pillanatban jött rám a kényszer (hölgy- és finomabb ízlésű olvasóink érdekében az eredeti frázis cenzúrázva). Amikor jöttem el, a lelkész megkért, hogy majd beszéljek október végén a magyarországi egyházról, és a kapcsolódó témákról egy istentisztelet utáni ebéd-összejövetelen. Alig várom már.

Aztán amikor hazaértem, visszavittem a Sony tévét a lerakatba, ami nem működött, ott helyben kipróbáltam még néhányat, és a következő kényelmes (kicsi, de még elviselhető) tévét elhoztam – NIC, és az antennával lehet rajta テレビ東京-t (TV Tokyot) nézni, aminek nagyon örülök, mert így tudok majd eredetiben animéket nézni. Csak a műsort kell majd figyelni.