Túléltem a tegnapi napot is, meg az azt megelőzőeket is. Most éppen arra várok, hogy hűljön még öt percet a teám, aztán tervezek menni tanulni megint – már megint csak másfél hét van a vizsgákig, és ez így nem jó. Kanjikat meg szavakat is tanulni kell, sokat, nyelvtant még többet (középfok, fene megeszi), és akkor még nem szóltam arról, hogy közgáz (bár legalább tételsor-féleséget is kapunk, ez is valami), meg matek (ez nagyon gáz, iszonyat sokat kell gyakorolnom az elkövetkező két hétben – másik lehetőség, hogy összeállítok magamnak egy tökéletes puskát, az összes apróbetűs képlettel, amiket természetesen visszakézből). A töri ugye megvolt, tanárúr remélem kéjesen mosolyogva csiszolja fényesre viszonyát az ötcombú partnerével a válaszainkat látva – drága ember ugyanis nem elégedett meg azzal, hogy a tananyagot számonkérje, még az ő privát véleményét is tudni kellett (persze jön az a rész, hogy reménykedek, hogy egyezik a véleményünk – ugye tipikus töritanár, azaz mihelyt megszólal, alszik a fél csoport). Plusz még vizsga előtt fél órában órát tartott nekünk, és azt is számonkérte – amikor gondolom tudja jól, hogy mindenki a vizsgaanyagot olvassa. Az ilyen után széles vigyorral átadni neki a tesztet és egy ritkaszép szitokszót (persze magyarul) elmormolni kötelező. Reménykedek. Úgy érzem, hagytam elég időt hűlni a teának.