Nem volt, most van. Csak azt nem tudom, miért. Tegnap este megnéztem a Star Trek filmet, tetszett. Aztán tettem-vettem, és kettő körül már aludtam, azt hiszem. A lényeg, hogy nem esett jól, amikor reggel valaki csöngetett. Mondom mi a fene, gyorsan fölkaptam a melegítőmet, csak hogy a nénike a kezembe nyomhassa a borítékot a villanyszámlával. Nem lett volna egyszerűbb bedobni a postaládámba, neki reggel nyolckor be kell csöngetnie. Sebaj, visszafeküdtem, aludtam. Egy órát csak, mert aztán megint csöngettek, ezúttal már nem feküdtem vissza. A Kuroneko hozott csomagot a netes cégtől, mondom mifene. A modemet küldték, mondván, hogy szombat este nyolctól van szolgáltatás. Bőszen elhittem, megcsináltam a könyvelés munkafüzet első két leckéjét aztán beugrottam a suliba netezni. Elolvastam az elmúlt egy hónap minden Sinfest, Naruto és Bleach fejezetét, eltartott egy ideig. Aztán hazajöttem, és csak úgy próbaképpen bedugtam a modemet. A gépbe is. Működik. Nem érzem azért magamat teljesen biztonságban, nehogy valami húszmillió jent a nyakamba számlázzanak mondván idő előtt használom, de nincs mit tenni. (Kelet-Európa, errefelé már kifejezésértékű.) Szóval van internetem, és ezzel véget ért a blog második technikai jellegű fagyhalála (az elsőnél a szerver nem létezett, 2006 telén-2007 tavaszán, lásd az archívot).