Este nyolc körül ráuntam, hogy csak ülök a szobámban és nem csinálok semmit, vagy legalábbis semmi érdekeset. Ha meg már unatkozom, akkor van két lehetőség: vagy megnézek egy filmet, vagy megyek bulizni. Utóbbi lett.

Jót beszélgettünk, jó buli lett, volt minden, ami kell: társaság, játék, beszélgetés, zene, tánc, mindenki jól érezte magát. Éjjel egy körül a koli mögötti füves placcról visszatérőben olyan lendülettel mentem neki az üvegajtónak, hogy még mindig sajog bele az orrom. A telefonom is elveszett egyszer, kiesett a zsebemből, és nem igazán találtuk a fűben. Valamiért hívni se tudták, de aztán kiderült, hogy csak elírta a számomat. Valamikor három körül még egy közeg is feltűnt, hogy késő van, zavarjuk a szomszédokat, magyarul kuss. Ez lett a végszó.

Ahogy visszatértem a szobámba, még valamiért elkezdtem a neandervölgyiekről olvasni, majd elaludtam ültő helyemben: a zuhanyig már reggel ötig nem jutottam el, az ágyból meg aztán ki délután ötig. Komolyan megfogalmazódik bennem, hogy a japánok valami erkölcsi cél zászlaját lengetve tesznek valami vegyi anyagot a piákba, amitől sokkal másnaposabb lesz az ember. Ne mondja nekem senki, hogy három-négy sör és két pohár szilvabor után nekem délután ötig kell másnaposan szenvedni az ágyamban. Ennyire azért nem vagyok gyenge.