Ma még egy vizsga letudva (matek), könnyebnek éreztem, mint amire számítottam volna, sikerült is időben végezni, már csak az a kérdés, hogy jó eredményeket is kaptam-e vagy szokás szerint a felét elszámoltam és ezért bukó lesz belőle. Remélem inkább az előbbi.

Plusz, vizsga előtt letudtam az Excel házit és az egyetemi bevezető tárgy beadandóját is bedobtam a megfelelő dobozba. Közben összefutottam az infotársadalom óra tanárával, akit amúgy is kerestem, mivel mint kiderült, a hibrid (negyedjére sikerült leírni) hajtású kocsikról és a munkáról szóló két beadandót múlt szerdáig kellett volna, de amint azt gondoltuk előre (nem voltam egyedül a késedelemmel), a tanár úr egyszerűen leszarta nem haragudott meg, mondta hogy csúsztassam be az irodája ajtaja alatt mert épp rohan valahova, így már ez is letudva. Holnapután angol (az egy gond vele, hogy első órában lesz, úgy is kb tíz perc lesz megcsinálni látva a tavalyi feladatokat) és könyvelés, ez utóbbira készülni is kell. Pénteken japán, jövő kedden meg még egy plusz marketing és infotársadalom. Aztán vége…