Előjött plörkön a téma, és ismét feltűnt, hogy nekem szerintem az általában feladott kötelező olvasmányoknak a felét ha el kellett olvasnom. Egyrészt hat osztályos gimibe jártam, másrészt a gimis tanárunk, hát maradjunk annyiban, hogy elég szabadon értelmezte az oktatás fogalmát (ó azok a törifaktos emlékek), szerintem ezért maradtak ki nekem olyan könyvek, amik másoknak a gyűlölt kötelező-lista élén állnak. Nekem nem volt Tüskevár, nem volt Zabhegyező (hála istennek, azóta egyszer kinyitottam, pár oldal után letettem, nem bírtam elviselni), nem volt Légy jó mindhalálig (vagy annyira jelentéktelen volt, hogy nem is emlékszem rájuk), cserébe viszont azok a könyvek, amiket annyira utál mindenki, lásd Egri csillagok, Kőszívű ember fiai, Szent Péter esernyője kifejezetten tetszettek. Meg az egyik utolsóról, az Arany virágcserépről már itt a blogon is írtam.

Amit viszont nagyon jól csinált a gimis tanárunk, az az, hogy volt egy könyv lista, amiről ha bizonyos számú könyvet elolvastál, és arról beszámoltál a tanárnak, akkor jobb jegyet kaptál. Ez egyrészt azért volt jó, mert a könyvlistán nagyon jó könyvek voltak, másrészt pedig mert volt valami jutalom benne, vagyis az olvasás iránt kevésbé érdeklődőknek is volt késztetésük felvenni a könyvet – aztán ha megtetszett nekik, akkor a következőt már maguktól is elkezdték. Nem felejtem el, ahogy szinte minden magyaróra utáni szünetben ott maradtunk ketten-hárman, hogy beszámolhassunk a legutóbbi könyveinkről.

Szerintem az a könyvlista pont megfelelne kötelező olvasmánylistának, bár nyilván ilyen hatvan-hetven plusz könyv egy kicsit sok lenne az átlagnak. De nem hiszem el, hogy nem tudnak kitalálni valami olyan kötelező-gyűjteményt iskolásoknak, amit esetleg ténylegesen élvezhetnek, amin lehet szórakozni – mert azért lássuk be, hogy se a Kincskereső kisködmön, se a Pál utcai fiúk nem épp az a szívderítő vidám olvasmány – nekem legalábbis mindkettőről annyi emlékem van, hogy szörnyen nyomasztó és régi. Bár lehet, hogy én értem félre a kötelező olvasmányok célját, és igazából az a lényeg, hogy valami százötven éves értékrendet próbáljon belenevelni a diákokba – mert ha az, hogy megszerettessék velük az olvasást, akkor nagyon rosszul csinálják.