A mai nappal elkezdődött “új életem” és immár a lelkem a vállalatot illeti meg. Mondjuk egyelőre inkább megtartom magamnak, és majd ha elkezd csurogni a zseton a számlámra, jöhet az átadás. Mehet.Mivel a bútoraim java (szék, asztal, könyvespolc stb) még nem érkezett meg, és a netem sincs még bekötve, így nem sok mindent tudok itthon csinálni. A ma esti fő program az új kávéfőző (többé-kevésbé sikeres) tesztelése és néhány poszter felragasztása volt. Jó, hogy pont megérkezett estére a kávéfőző, különben nem tudom, sikerült-e volna ébren maradnom, amikor fél hét körül hazaestem.

Pedig igazából egész nap nem sok mindent kellett csinálnom a hallgatáson kívül – visszagondolva nem értem, hogy nem aludtam el egyszer sem. Reggel hétkor keltem, majdnem egy egész órával túlbiztosítva magam (mondván inkább legyek ott fél órával előbb minthogy késsek az első nap), ami jól is jött, mert a szójacsírás-csirkés-paprikás vacsora úgy döntött, hogy egy éjszakányi emésztés elég volt neki.

A délelőtt aztán (fél órányira belenyúlva a délutánba) az évnyitóról szólt (áprilisban kezdődik ugye az üzleti és iskolai év). Vicces volt, ahogy az első öt percben kapásból annyi üzleti titkot muttattak meg, hogy csak tátogni tudtam. Meghatott, ahogy több vezető beosztású ember is ugyanazokról a dolgokról beszélt, amiről én a szakdogámat írtam – kevésbé hatott meg, hogy szívemhez közel álló két mű is durván veszteséges lett.

Délután először a vezérigazgatóval vertünk el másfél órát egy félig kérdezz-felelek, félig előadás hangulatú bevezetővel, majd egy újabb másfél órát sok szám és egy könyvelő társaságában.

Miután hazacaplattam, megvártam, amíg kihozták a kávéfőzőt, aztán elkerekeztem a “közeli” szupermarketbe ezt-azt venni. Felfedeztem pár új útvonalat is. Holnap este talán kinézek majd a közeli szusizóba vagy a szomszédos fürdőházba szocializálódni. Mára ennyi elég volt.