Ébresztett a telefonom nyolckor, és hála a nagyon furfangos ébresztő-programnak, miután megoldottam három matekfeladatot, már tényleg nem is volt kedvem visszafeküdni. Gyorsan le is rendeztem hát a szokásos reggeli teendőket (főleg KanColle), bár futni még nem járok, mert még mindig nem akarom terhelni a bokámat.

Nagy lendülettel elindultam aztán a munkahelyemre, út közben a postán befizettem egy számlát, amikor feltűnt, hogy nem fogtam össze a szakállam. Úgyhogy vissza haza, szakáll megszerel, elindul. Még így is lazán odaértem időre.

Reggelről csak a szokásos volt: alap takarítás (öt perc), elvinni pár vágásnyi anyagot a rendezőnek a digitális stúdióba, meg átrendezni-beszkennelni-továbbítani még párat.

Fél négyre kellett aztán mennem egészségügyi vizsgálatra (minden alkalmazottnak kötelező évente egyszer), ahol a szokásos volt a menetrend: kérdőív, testsúly, magasság, látás, hallás, mellkas-röntgen, vérnyomás, vérvétel, ájulás (legalább nem pánikoltak, mert szóltam nekik előre, hogy számítsanak rá), alap kérdezz-felelek a nővérkével. Direkt mondtam, hogy lehetőleg még vérvétel előtt mérjék meg a vérnyomásomat, mert utána nem sok értelme lenne – megmérték azért (gondolom kíváncsiságból) utána is, és ahogy gondoltam, felére zuhant a normálisnak. Minden ilyen injekciós-vérvételes tűszurkálásnál szívem szerint idézném a nagy darab hapit az Armageddonból: “belémböki, esküszöm szíven döföm vele”.

Utána egyből beülhettünk egy relatíve rövid (alig egy órás) animátor megbeszélésre, érdekes volt figyelni, hogy mi fontos (“erre figyeljetek”) és mi nem (“csak illjen bele a hangulatba”).

A változatosság kedvéért (a héten nyolcadjára) elhívtak kajálni, és persze állták a számlát (egyike a japán újonclét kevés előnyeinek). Aztán megnéztük a hatodik Gundam Unicorn filmet (bár az első ötöt se láttam még), ami már kilencezer-egyszer élvezhetőbb volt nekem, mint a régi Gundam, még úgy is, hogy minden előzetes ismeret nélkül csöppentem a történet közepébe.

Aztán már csak haza kellett érni (volt már éjfél is).