Anno twitteren linkelte valaki, hogy lesz majd Tachikawában kocsmatúra lehetőség. Ezt úgy tessék elképzelni, hogy veszel egy jegyet x jenért, amivel aztán kijelölt kocsmákban kapsz egy italt és valami kísérő sörkorcsolyát. Persze nem akárhányszor: mindig meg van szabva, hány körre érvényes a jegy. Most varásnap kezdődött az esemény, és nem hagytam ki. Vagy igen.

Ott voltam egy japán cimborával időre, sőt. Délután egyre beszéltük meg a találkozót – amit lekéstem szolid fél órával, mert elnéztem egy átszállást, és világvégefalván vártam a vissza vonatra. Először a Showa parkban teveztem sárkányt eregetni, amiből sok nem lett, mert nem volt semmi szél. Azért próbálkoztam, több-kevesebb sikerrel. Amikor aztán már a harmadik parkőr jött oda, hogy elvileg itt nem lenne szabad sárkányt eregetni, akkor beadtam a derekam, összecsomagoltam és elindultuk a világba.

Amiből lett a közeli IKEA, ahol körbesétáltunk, rácsodálkoztunk, hogy mi mindenünk lehetne, ha szükségünk és pénzünk is volna rá, majd megkajáltunk. Egy könyvesboltba is betértünk aztán, ahol a cimbora valami (bármi) angol könyvet keresett (végül a Legyek Ura lett belőle).

Bőven időben értünk oda a kocsmatúra jegyes pultjához, de már nem volt egy se. Dacból nekiindultunk azért, mert a neten fent volt a kocsmák listája (papír térképet nem voltak hajlandók adni, mert az volt a jegy). Végül az utolsó vonatig keringtünk változatosabbnál változatosabb közegekben, változatosabbnál változatosabb dolgokat fogyasztva. (A legfurcsább a Hoppy-val felöntött shochu volt.)

A hazaérés is sikerült, és másnap melóból se késtem. (Bár kialvatlan és másnapos voltam, de az mellékes.)