Na ez is egy fura menet volt. Kedden este össze-vissza nézelődtem a Google Mapsen, és valahogy kis szülőföldem környékén kötöttem ki. Ekkor ugrott be, hogy dehát a barátaimmal egyszer elbicikliztünk Tarjánból a Gyarmati Nyírjesbe bulizni, aztán visszafelé vonattal jöttünk. A részletek már nincsenek meg, ellenben az akkori blogbejegyzésem (már) megvan. De ez persze nem volt ilyen egyszerű.

Anno 2014 elején elszállt a saját készítésű blogmotorom, ami 2007 óta hajtotta a kicsikét. Adatbázis backupom persze van, de a feltöltött képek többsége már jó eséllyel soha nem kerül elő (esetleg, ha a Wayback Machine megőrizte) – nem (csak) saját hibából: többször a szolgáltató dobta ki a fájlokat az ablakon. Azóta apránként (amikor épp eszembe jutott) töltögettem vissza a régi bejegyzéseket a WordPressbe, de nem csak nagyon sok (2000+) van belőlük, de a formátum is természetesen saját gyártás. Ez azt jelenti, hogy a saját formázó-kódomat először át kell alakítani HTML-be, és onnan lehet a WP-be másolni. Ez kézzel elég fárasztó, és nekem nem volt erőm mindent szépen átrakni, ahogy Mefi tette (pedig nekem jóval kevesebb az anyag, ráadásul én már csináltam egyszerkétszer).

A szerda pont szabadnap volt, úgyhogy nekifeküdtem és egy nap alatt sikerült párszázat beimportálni. Itt kezdett egyértelmű lenni, hogy kézzel ez nem fog menni. Nekiálltam hát és összedobtam fél nap alatt egy kis Clojure programot, ami a nehéz részét megcsinálja nekem (formázás, dátum beállítása és elküldeni a WP-nek). A forráskódot majd később felrakom (a régi blogmotor forrásával együtt) a GitHubra, bár inkább bájos, mint mutogatnivaló.

2007 és 2014 között így nézett ki a blog

Lényeg a lényeg, most már mind az összes bejegyzés itt van a WP adatbázisában, bár még 1500-at publikálni kell. Ezt a részt továbbra is inkább kézzel, a fentebb linkelt bejegyzésben említett kategorizálás miatt is, meg pár sarkasabb formázási problémával (pl többsoros [i]...[/i]) már nem volt kedvem foglalkozni. Így most szabadidőmben az a program, hogy időrendben haladva mindent végiglapozok (és alkalmanként sikítva röhögök, hogy miket le nem írtam 17 évesen). Lehet figyelni az archívumban, ahogy lassan felbukkannak újra a régi bejegyzések.

Fura azért, hogy konkrétan a fél életem itt van naplózva (úgy-ahogy, nagyjából, talán).