多磨駅の近くの店で： 「エフストリン」ってせきの薬１２００￥ぐらい
調布のセイユで：
ブルガリアマロヤ・￥１６８
アキタコマチ・￥１．６９９
青果・￥６９８
豚肉・￥１８４
ジャガイモ（３ｘ）・￥７４４
バナナ・￥１９８
トマト・￥２９８
オウフウココア（２ｘ）・￥６５６
キャベシ・￥８５
キュウリ・￥１９５
オウリン（２ｘ）・￥３１６
グレープフルーツ（２ｘ）・￥１７８
ケーキマーガリン・￥１８７
リンゴ（２ｘ）・￥３５６
キーウィフルーツ（２ｘ）・￥１５０
カリーヤオオカラ・￥８８
飛田給の百円ショップで：
酪農牛乳・￥２０９
おれんじ１００％・￥３１５
穂番８枚・￥１０５
合計を自分で計算して下さい。
This cough really ruins all my fun. I hate air conditioning.
Ezt mondogatja mindig Mikuru, és mennyit kerestem mire megtaláltam a japán wikiben eldugva! (Kinsoku jikou, classified information.) De a lényeg nem ez. Ma kikaptam a múlt heti (izgalmasra sikeredett) fogalmazásomat, sokkal kevesebb hiba volt benne, mint gondoltam, és azok is általában hülye elírások vagy anime-eredetű berögzülések (azért fogok mosolyogni, amikor majd egyetemen egy esszébe először írhatom le a címben szereplő szépséget). Ma egyébként nem ettem kvázi semmit. Ok: tegnap délután rámjött az éhség és megettem egy jó fél csomagnyi csokit. Aztán meg émelyegtem, de a foci segített. “Kvázi”, mert azért mégis: órák után ahogy visszaértem a koliba egy hagyományos japán ruhát viselő hölgy invitált minket (két vietnámi meg én) tea-ceremóniára. Tetszett. (Csak épp a tea előtt egy kis édesség elfogyasztása része a szertartásnak.) Egyáltalán nem volt olyan hosszú és unalmas, ahogy híresztelik, és a tea is teljesen jó ízű volt (bár tény, hogy az állaga elég furcsa). Házit is írtam, pinget is pongoztam (gyakoroltam a nyesett labda visszapörgetését), szocializálódtam is, most ittam egy kakaót és alszok mint a bunda.
When it proves to have been totally pointless to learn how to think for maths at home, because that’ll just screw me up here. Seems japs think about as much as a screwdriver and only solve the problems like a good robot would do. (Nice one R2D2, you’re getting an A.)
When i try to tell a few kids usually playing in the dorm not to break all the table tennis balls if possible, since we’d like to play sometimes as well, and screw up (again) miserably. Somehow they doesn’t seem to understand the japanese we learn in class at all, so it seems. See, the pros and cons of not being allowed to use any conversational forms in class, just those kind polite stuff i haven’t really heard in conversation at all… in three months…
When the internet only works when it feels like, because some great specialist must’ve set up the router so that downloads go fast like hell (meaning megabytes per second), but loading a plaintext webpage takes like five minutes and a dozen of timeouts. (Not to mention Firefox usually starts to clean its cache (half a minute freeze) when i want to type or submit something.)
And to top it all, it’s rainy season, hot and humid, so much that i’m sweating inward, because the air is already totally saturated.
… or maybe i’m just a bit grumpy from not sleeping enough this weekend.
Ezt a hetet pedig a mai művemmel zárom… Pörkölt tojásos nokedlivel. Jó lett… jó laktató. Csak hárman laktunk jól vele, és még maradt is. Az én porcióm (első adag) így nézett ki:
Most egy időre elcsendesedek, tanulok és majd esetleg jövő hét végén újra jelentkezem kajákkal. Addig csak az unalmas naplózás marad…
Yesterday i made another “little sweetie”, a cookie roll (literally translated). It looked like this, but was gone pretty quickly after its appearance on stage…
The brown part is ground cookies, coffee, rum, walnuts and sugar, the white part is butter, sugar and rum. It ended up nice, though as usual with foods i make, it didn’t look nowhere as beautiful as how it is at home. At least it tasted the same.
We had a little “party” in the usual place last night, drinking tea and grog and eating for example this cookie roll. Nice “quiet” evening…
Végetért a suli, rohantam is bevásárolni Chofuba, mert az egyik kínai srácnak van a szülinapja, és csaptunk neki egy kis bulit. Aztán nekiálltam, és megsütöttem életem első igazi süteményét, íme a mágnás pite előtte-utána:
Nem lett tökéletes, egy-két helyen azért (hogy Lusta Dick őrmestert idézzem) “egy kicsit megijedtem”, hogy nagyon elrontom, de a végeredmény ehető, és ahogy a kép jobb oldala mutatja népszerű lett.
Este elugrottam karaokézni, de onnan éjfél körül jöttem vissza, aztán hajnali négyig üldögéltünk a kampuszon egy (mesterséges) tavacska mellett, beszélgetve. Ma is (edzés és utána ebéd után) fogok valamit kotyvasztani, ezt meg legalább nem kell majd sütni.
It’s really worth it. Today that noon coffee gave me a lot of speed, so i really enjoyed the last class—instead sleeping through it as usual. But still it was slow for my level of consciousness then, so i was planning the blog coding again. I realised a few basic mistakes in the planning of the recent engine, so i think i’ll have to rewrite a nice bunch of it, but no problem, since the most troublesome parts (replacing special characters, turning numbers and dates into words in a normal way) need not be changed. At such times i’m really happy i paid at least some attention at the home university classes about program planning…
But that’s not to come today. I still have to study (still still still) and Huyen-san just treated me to an ice-cream, and i’m joining them down in the library instead of pretending to learn in my room (actually checking plurk and facebook and last.fm and my mail about every second for something, thus ending up not studying a bit).
Ma nem ebédeltem ebédidőben, mert csak három órám volt, így – mint kisütöttem – a csütörtök a vasárnap mellett az egyetlen nap amikor biztosan tudok valami hosszabb időt igénylőt is sütni-főzni. Cserébe főztem egy kávét, amit vasárnap vettem a híres Starbucksban Shibuyában. Anno még a weboldalukon valami kvízben kaptam azt az eredményt, hogy az én ízlésemnek a Verona nevű kávéjuk felel meg elvileg legjobban – és van is benne valami, tényleg finom. (Legalábbis az előző, kvázi szén-ízű koffeinbombához képest.) Ebédre tehát kávé és lekváros kenyér volt, és ez utóbbi is megér egy misét. A palacsitatortához három kis üveg lekvárt vettem: narancs, eper és (azt hiszem) áfonya. Na ma délben az áfonyával kezdtem, merthogy az a kedvencem ezek közül. De aztán ahogy kinyitottam a narancsot, furcsán pálinka-szaga volt, úgyhogy inkább kihagytam. Az eper meg akkorát durrant, mint egy kisebb lőfegyver, és még füstölögni is kezdett. Így hát maradt az áfonya… Sebaj, annak nincs semmi baja és jelentem nagyon finom. Aztán órák után elmentem a Hanamasába a csirkét meg a többi hozzávalót megvenni a részegeshez (persze a sütikhez a lisztet, sütőport, kekszet elfelejtettem), majd nekiálltam sütni. Közben pingpongoztam is, meg beszélgettem (sokat) (sokáig). Most még átnézem gyorsan a tanulnivalót (a csütörtök előnye a szabad délutánon kívül hogy tanulnivaló is csak a kanji meg a kaiwa van, az meg nem vészes), aztán nézek valami (valószínűleg japán és rajzolt) sorozatot (filmre ma már nincs idő).
I realised that i like to cook. This way i’m able to create something without getting annoyed by the small troublesome results. Of course, the same goes for writing, but writing needs a subject, while cooking only needs the ingredients, that could be bought anywhere, and not a whole load of inspiration like writing.
Today i made something i wouldn’t usually think of, the so called “drunken chicken”. The reason is pretty simple: when i went to buy some orange juice, somehow a can of beer caught my attention and i decided to buy it—exceptionally for cooking purposes. And what else, than the drunken chicken then, chicken cooked in beer (and a few other ingredients). I cooked much, because when i mentioned it, many people said that they wanted to try it… I still have a bit left, probably i’ll eat it tomorrow. (Or could give it to somebody interested, just mail me about it…) As usual for what i cook, it was not exactly beautiful, here’s how it looked in the pot…
