Tired nonstop

Last night we went out to have fun on the beach, then after we came back we just talked and drank for a while. I wasn’t as fresh in the morning as i would’ve wanted…

Nevertheless i got my student id copied and sent to the travel company for the chinese ferry ticket. Of which, even this way, it’ll take days to get just a confirmation of, and i’m not exactly jolly about that, because my schedule for getting the visa will get a bit too tight.

After that i went for my usual round in the gym and the running tracks, in the hottest blaze of the Sun it was totally refreshing. I thought i’ll just collapse, but luckily that didn’t happen.

Just had time for a quick lunch and i had to go back for band practice, which took pretty much twice as long as i’d have thought, but at least it was fun. Then we had a band dinner and since then i’m just fighting my urge to sleep.

Oh, and translated this week’s Xros Wars episode as well. And almost tore my shorts.


Nők

Három alkalom, a helyszín nagyjából ugyanaz.

Egy lány, nem több tizennégy évesnél, sétált az anyja mellett. Nagyon büszkén viselte a láthatóan új… magyarulsetudommianeve egyrészes ruháját. Aztán szembejött egy magas, furcsa hajú külföldi és végigmérte. Életében valószínűleg először élte át, hogy valaki nőként nézett rá. Nem utoljára, gyanítom. (Kerestem, de nem sikerült kiszúrnom Pedobeart, pedig valahol biztos a közelben volt.)

Épp tejet vettem a hűtőpultnál a délután négy utáni csúcsidőben, amikor szemet szúrt egy jelenség. Nálam fél fejjel magasabb (nagyjából 180 centi vagyok) japán nő. Ha még ez nem lett volna elég, vemhes terhes. Ilyet nagyon ritkán látni… (De amikor megláttam, elsőre tényleg az futott át rajtam, hogy “b-meg, ez vemhes!” (sic). Nincs mit tenni.)

Tegnap mentünk este a tópartra, én görkorival (bár azóta végre megtaláltam a biciklim kulcsát), úgyhogy a bolt előtti padon vártam, amíg a többiek bevásároltak. Két kislány ment el előttem, óvatosan ügyelve, hogy csak a sötét színű mozaikkockákra lépjenek. Eszembe jutott róla az a kép, amit régebben linkelt valaki plörkön, összehasonlítás hogy látják a felnőttek és a gyerekek a padlót. (Én is mindig ügyelek rá, hogy két egymás melletti egyforma színűre lépjek, egyen nem fér el a lábam ugyanis.)


Botmixer

Eddig két bajom volt. Az egyik, hogy hiába vettem gyümölcsöket – ha éhes voltam, kaját ettem (a gyümölcsöket valahogy nem érzem annak), ha meg nem, eszembe se jutott. A másik pedig, hogy ha sütöttem valamit (palacsintát, sütit), egyszerűen nem tudtam sehogyse egyenletesre elkeverni a lisztet, mindig csomós maradt, akárhogy próbáltam.

Ennek eredményeképp ma besétáltam a Beishia villanyáru osztályára és vettem egy botmixert. Tegnap is megnéztem, de gondoltam előbb amazonon is ellenőrzöm, nincs-e valami olcsóbb, de nem volt. Aztán előre készülve vettem már banánokat és mandarinokat is, és most este (így éjjel egy óra körül azért örülhettek a szomszédok a nem épp csöndes mixernek, de azt hiszem még ezzel se vagyunk egálban) végül bedaráltam a már legalább egy hónapja a hűtőmben álló két-három szem Obamát barackot (a másik három-négy szem belülről penészedett meg) meg egy fél banánt (sikerült pont friss, majdnem-zöld ropogósat vennem, pont ahogy szeretem, úgyhogy a másik felét úszótáboros nosztalgiák közepette majszoltam el) némi tejjel, és ezzel kész is a mai vacsorám. Jó lett. (Egy nagy műanyag pohárnyi rózsaszín (barackot héjastul) cuccról nem töltök azért föl képet.)


To read

Just a few minutes ago i read another short story in the Neil Gaiman book Smoke and Mirrors. And after i was done with it, i realised what i like a lot in a book. It’s when it makes me dream. That while i’m reading i can see the story, as if i was there, as if i was the narrator himself, in the book’s world.

It’s not only Gaiman, there are plenty of books that are such. Actually, most of those i read were like that. It doesn’t mean it’s a great story or carries a grand message, it’s just that the book is entertaining. I could go on with examples, but there’s simply too many.

It’s such a nice feeling when i’m walking on the corridors of Hogwarts or checking out the underground cavern in Bod’s graveyard, and even though i’m aware that i’m sitting on a train (even if while reading i stand up so that an elder lady could sit down) or on the toilet, the shriek of the Ringwraith or the final appearance of the Hound of Baskervilles can make me shiver to the bone.

I wish i could write like that.


van Canto

A németek tudnak valamit, na. Most délután címkézgettem a gyűjteményemet, és meg kellett keresnem, mikori a Blind Guardian stuttgarti Bard’s Song videója. És akkor találtam valamit, ami nagyon megtetszett.

Ez a valami a van Canto névre hallgató zenekar. A felállás öt vokál és egy dob, így kvázi a capella stílusban tolják – a heavy metált. Mert hogy a Bard’s Song csöndes-akusztikus hangulatát át tudják adni, az egy dolog. De két Youtube számmal odébb már az Iron Maiden Fear of the Darkját énekelték. Itt kezdtem érezni, hogy valami igazán jót találtam.

Én próbáltam gitározni a Fear of the Darkot, és a szólón kívül, lassan és darabosan még úgy-ahogy megy is. A szólóban viszont felmérni se tudom, hogy épp hol tartanak, a van Canto pedig egyszerűen elénekli. A gitárszólót. Amikor először hallottam, azt hittem, hogy gitár is van a csapatban, de nem – az egyik vokalistához oda van írva hogy ő a “wahwah guitar and solo” ének.

Igen erősen ajánlott minden kicsit is metálos vagy a capellás zenekedvelőnek meghallgatni, mert egyszerűen fantasztikus. És mint azt a Nuclear Blasttól megszokhattuk, a legjobb számaik elérhetők Youtube-on. Elég sok híres számot feldolgoztak: a Fear of the Dark mellett a Maidentől a Troopert, a Nightwish Fishmasterét Wishmasterét, meg ahogy az imént írtam, a Blind Guardian Bard’s Song (In the Forest) műremekét, valamint Manowar, Deep Purple és Grave Digger számokat plusz több Metallicát is énekelnek.


Nem volt netem

Tegnap nem volt netem. Okát nem tudom, a lényeg, hogy este kikapcsoltam a gépet és még volt, reggel meg be és már nem. Aztán ma fordítva ugyanez. A lényeg, hogy mentem szokás szerint kondiba és futni, aztán épp a fekvenyomó padon… fekvenyomtam, amikor jött egy japán srác, hogy ő akkor most zárná a tornaépületet. “Mondom wtf.” Úgyhogy elbaktattam vele a kapuig, aláírtam a papírt, hogy nálam van a kulcs, és vissza. Út közben beszélgettünk pár mondatot – még mindig nagyon poén, hogy láthatóan felsőbbévesek is keigoban (udvariasan) beszélnek hozzám, pedig többségüknél még csak vénebb se vagyok. Főleg a klubos ivászatokon vicces ez, mivel ott a csoportos koccintásnál figyelni kell olyanokra, hogy ha senpaial koccintasz, a te poharad legyen lejjebb. És akkor kiderül, hogy harmadévesek is azt hiszik rám, hogy senpai vagyok.

Ezen kívül a tegnapi nap nagy eredménye, hogy a szokásos négy kilométert húsz percen belül futottam.


Nyári szünet

Tehát elkezdődött a nyári szünet. Már egy ideje…

Az időm túlnyomó részében alszok, a maradékban StarCraftozok, amikor meg egyik se, akkor kondiban vagy futni vagyok. Mert ha már itt a nyári szünet, úgy döntöttem, hogy egészségesen élek, úgyhogy minden nap megyek kondiba egy jó órára, aztán ha nem esik az eső futok 4-5 kilométert a suli közelében. Meglátszik az eredménye már most. Mielőtt valaki kérdezné, úszni nem járok, főleg mert ilyen hajzattal nyűgös.

Persze vannak kivételes napok, amikor nem megyek sportolni, mert van más program. Például turistáskodok, fesztiválra járok vagy klubozok. Apropó, jövő héttől kezdjük a próbákat, bár a táborig nem lesz szerintem olyan, hogy mindenki ott lenne.

Emellett néha eszek is. Reggelit gyakran, ebédet mindig, vacsorát ritkán. (Főleg mivel az “ebéd” esetenként este nyolc óra…) Tésztát, McDonald’sos sült krumplit, rizst, hot dogot, vagy ami épp akad.

Jövő héten meg mennem kéne majd Oszakába vízumot intézni Kínába.


StarCraft 2

Oh, de vártam már. A vizsgaidőszak közepén aztán egyszer nézem a postaládámat, és tararadám, ott figyelt a doboza egy amazonos csomagban. Aztán véget ért a vizsgaidőszak, és onnantól nagyjából csak játszottam. Amióta tokiói életemnek és ezzel az egész éjszakás DotA meccseknek vége lett, csak neteztem, sorozatokat néztem és kódoltam a gépen, mást nem igazán. De most.

A StarCraft 2 egy élmény. Természetesen nem tökéletes, olyan nincs, de néhány kivétellel pont olyan, mint az első, és ez jó. Élmény, jó játék, és szerintem kellemes zárása három év várakozásnak.

A leglátványosabb egyértelműen a grafika. Immár háromdében, sok csili-vili effekttel lehet élvezni a Koprulu szektor három fajának csatározásait. Öh, és ezzel úgy gondolom, vége is a felsorolásnak. Új egységeken és pár apróbb játékmenetbeli változáson kívül ugyanis semmi eltérés nincs. A történet jó, bár a Wings of Liberty csak a terran kampányt öleli fel, a protoss (bár azt azért ide is becsempészték) és zerg folytatások majd később érkeznek. Ettől függetlenül persze multiban és/vagy gép ellen mindhárom faj játszható.


Newbie

Last weekend i finally managed to build my new computer. It’s really nice. My goal was to build one that will be able to run StarCraft 2 without problems, and even after years it won’t get all that slow. I think i managed.

  • AMD Phenom II X4: quadcore beauty, for teh power
  • 4GB Corsair DDR3 memory
  • Gigabyte 880G motherboard: micro ATX, because that’s what i planned, even if it turned out different
  • Saphire Radeon HD5670: not the strongest, but just what i need
  • Western Digital CaviarBlue 1TB HDD: don’t really need that much space, but it was sooo cheap…
  • LG Flatron 21.5″: for widescreen entertainment—it’s huge and bright
  • plus a Logicool wireless mouse+keyboard, Sanwa woodbox speakers, Zalman CPU cooler, GMC case

I installed Windows 7 and Ubuntu Lucid Lynx, just as it was on the laptop. With Wendy‘s help i already migrated all my documents, music and video, just some programming stuff and the server root is left. And yeah, StarCraft 2 runs without much problem.


Starbucks Africa Kitamu

Starbucks’ Africa Kitamu coffee is said to be this complex and that citrusy (apparently the marketing people at Starbucks have some stats that coffee labelled “citrusy” sells better, as every second type of whole bean coffee is marked that), but i’d rather put it simply as delicious. True, that alone wouldn’t make much of an advertising i guess. It’s smooth and bold, and the flavours are really complex. At least multi-layered.

Has a touch of cocoa, has a splash of the charcoalish roastedness i love so much, but it’s neither that bold nor over-roasted. They say Africa Kitamu matches well with citrus fruits, and it’s true. Having a glass of my usual grapefruit-orange juice mix before-after my mug of coffee really makes it taste even better.

I’ve read a few critiques about it, and even for people who usually don’t like coffee or only drink it with milk and sugar, Africa Kitamu is something they can drink and enjoy without problem. Too bad it’s not easy to get. Give it a try nevertheless.