Kiköltözés

Tegnap este Kichijojiból hazafelé összefutottam a többiekkel, majd szokásunkhoz híven rövid távon megegyeztünk, hogy akkor “este” dota, az ötödiken, aki jön, jön. Játszottunk néhányat, négy körül már ágyba is kerültem. Kivételesen sikerült kilenckor fölkelnem, ahogy akartam, és nekiálltam a pakolást befejezni. Végül nem úsztam meg, még egy harmadik doboz is tele lett kacatokkal. Menet közben sikeresen beleszaladt a szike az ujjamba, úgyhogy egész nap kaptam a “mit csináltál a kezeddel, jól vagy?” kérdéseket. Jól. Nem mondom, hogy szép, és mivel hüvelyk, nehezen is állt el a vérzés (hüvelyk, vérzés), de elállt és vigyázok rá.

A tévét, a vízforralót és a hősugárzót ott hagytam az újoncoknak, ennyivel is kevesebb bajuk lesz. (Bár jellemző, hogy az üzbék másikösztöndíjas srác azonnal lecsapott rájuk, kit érdekel, hogy rá van írva, hogy ilyen-olyan országból jövő kohaioknak…) A szobámból olyan szinten kidobáltattak mindent, hogy még a fogasokat és a csipeszeket is le kellett venni a szárítórúdról. Meg a konyhából is a fém rácspolcot, amit én szereltem föl. Nem értem a logikát, de biztos baj, hogy ott van valami hasznos, amit nekem magamnak kellett megvenni. (Emlékszem, hogy tavaly úgy kellett a JLC irodában koldulni a fogasokat, mert senkinek nem volt elég.)

Amit pedig használnék ebben az egy hétben, azt a sporttáskába, a sárkányt a gitár mellé (szerencsére pont befért). Apropó gitár, a klasszikust az összes maradék kajám társaságában lepasszoltam Olgának, hogy juttassa vissza (gitár esete) vagy tegyen vele amit akar (kaják). Kifizettem minden számlát, föladtam a dobozaimat meg az ágyneműs zsákot (tizennégyezer jen, relatíve olcsó), és nekiindultam. Négy körül érkeztem meg a hotelbe, ami a Best Hotel Ookubóban, ami környékről a következőben.

Amúgy pedig a bejegyzést jegyzettömbbe írom, mert a szobámig nem ér el a vezetéknélküli net, ha meg lemegyek, az aksi nem fog bírni három bejegyzésnyi időt. Mert van még.


Hazafelé

Ma elvileg egész nap pakoltam. Sikerült is még egy dobozt nagyjából telerakni, és a hihetetlen mennyiségű szemeten kívül már csak az ágynemű maradt, meg amiket még ma este-holnap reggel használok. Nagyon megszenvedtem vele. Ugye nem aludtam az éjjel semmit, mert játszottunk, sebaj, mentem intézni mindenféléket, aztán pakolás, ami közben-alatt-helyett megnéztem két Firefly-t és a legújabb TBBT és HIMYM részeket. Tehát annyira mégse töltöttem sok időt pakolással.

Estefelé pedig fogtam magam, és elmentem Kichijojiba venni fülhallgató-erősítőt (kis kompakt elemes kütyü, egy mikro-gitárerősítő csak kis jack kimenettel) meg elemeket, hogy legyen elég tölthetőm. Küldetés teljesítve, közben szóbakerült, hogy talán a mai éjszakát is végigjátsszuk, ami még csak baj se lenne, tekintve, hogy az elkövetkező egy hétben abszolút semmi dolgom nem lesz, csak enni és aludni. Utóbbit sokat.

A folytatást 18 év alatti és gyenge idegzetű olvasóinknak nem ajánljuk. Hazafelé a vonaton pedig olyan durva pinaszag volt, hogy vártam, mikor csuklik már össze egy hölgy a közelben kéjes rángatózások közepette. Az átszállásomig nem történt meg.


Nothing left

Totally worn out after playing dota all night, meaning not a second of sleep, only a cup of coffee keeping me alive as i gather strength to finish my packing and clear my room of all the unnecessary junk. True, the chances of me cleaning my room totally before moving out are limited to choices including significant amount of capital being transferred in a defined time interval onto my bank account. But for now, i have everything i need in my sleepwalking state: coffee, music (though the plug converter for my laptop is dying, so i’ll have to buy that as well when i’m going shopping for electronics—i need a mini amp and a few batteries) and boxes to pack in. Okay, i lack one: space. It’s really hard to move around with my usual chaos and the boxes and the suitcase and the last laundry drying and… Oh well. I guess i should just focus there instead of wasting time online, reading random blogs, being coma-hyper because of the coffee a few minutes ago, and… work, work.


Haladok

Ma nem csináltam semmi lényegeset. Vagy mégis?

Fölkeltem kilenc helyett délben, szokás szerint. Nem megy ez az önuralom ébredés idején… Sebaj, gyorsan összeszedtem magam, és leadtam az utolsó költözéssel kapcsolatos papírokat is a suliban, majd a postán intéztem a HP marhaságát. Majd nekiálltam, bepakoltam az erősítőmet és minden könyvemet egy dobozba, úgyhogy a csomagom súlyos része ezzel le van tudva. Azóta a bőröndömmel is kész lettem, amibe került a három hátizsákom, az összes kabátom és zakóm, kivéve a bőrdzsekimet, amiben élni fogok az elkövetkező egy hétben, meg a görkorim. Így már csak az ágynemű maradt, amit ugyanabban a nagy zsákban fogok föladni, amiben kaptuk, meg a konyha-szerelés.

Amit egyébként ma igen nagy terhelésnek vetettünk alá. Ugye csütörtökön legkésőbb költözik ki mindenki, sokan már holnap, kaja meg hihetetlen mennyiség maradt még mindig, úgyhogy elhatároztuk, hogy megesszük mindet. Nem sikerült. Nekem maradt kábé egy kiló rizsem, amit azzal a lendülettel le is passzoltam Olgának, de amúgy a fűszerek és a holnapi kaja kivételével minden elfogyott. Csináltam panírozott csirkeszárnyat, csirkepörköltet, sok “cupcake”-et és csirkefasírtot. A cupcake magyar neve nem tudom mi, gyenge vagyok. A mágnás pite tésztareceptjét használtuk, a tölteléke pedig teljesen véletlenszerű kombinációkban volt minden fellelhető – főleg aszalt gyümölcsök (áfonya, szilva, mangó, narancs, mazsola), méz és darált dió és mandula. Készült vagy 15-20, én egyet ettem, pont kivadásztam egy saját készítésű áfonyásat, finom lett.

Amúgy szállásom is van már, vasárnapig egy Okubo-közeli hotel, vasárnaptól egy hikonei szálloda. Nem olyan drága, bár tény, hogy szűk lesz a derékszíj áprilisban. Amíg Tokióban vagyok, szeretnék eljutni még egy hajnalban a halpiacra, nem tudom, hogy.


On virtual networks

Last time i was playing around with wireless networks, trying to set up a mesh, which is apparently still in a very geeky level of development—meaning it works if you are a linux nerd and can and want to hack your way all down to the kernel, but even then it might be buggy. Now, on Windows that’s obviously not as easy as on linux, as there is no make to change the problem lines. Also, the mesh thing would need to be implemented easily and quickly, possibly natively, which is out of question for now. Or at least if Windows could (simply) set up an ad-hoc network without having to share an internet connection… On the other hand, since we’re moving out of the dorm, and will be spread all over Japan, it’s a natural question how to continue playing together. Using a server would be an option, but that wouldn’t give the other lan options of file sharing, and would probably work with one or two games only. The other option is to set up a virtual network. And i honestly tell everyone, it’s a pain in the ass to find one that knows exactly what i expect of it. That is, to handle networks just like Hamachi does, but without the 16 client limit, for free. Today i took my time and checked out “a few”: Leaf Networks, LAN on Internet, NeoRouter, OpenVPN, Remobo, tinc and Wippien. And naturally i’ve been using Hamachi for over a year now.


Két nap

Ennyi maradt az itteni életemből, csütörtökön már kiköltözés, ami esetemben annyit jelent, hogy holnap-holnapután mindenemet összepakolom, kimosok még most mindent, felélek annyi kaját, amennyit csak tudok, majd nyakamba veszem a sporttáskámat és a gitárt (előbbiben persze ott figyel a laptop), és elcsövelek valahol elsejéig. Ami biztos, hogy ha más nincs, akkor hotelek, vagy ha azt se találok, akkor karaoke, de egyrészt miért ne lenne, másrészt meg biztos, hogy lesz valami. Most gyorsan be is indítottam az ismerősi láncot, nem tud-e valaki valami jó helyet, aztán majd kiderül.

Vasárnap délután utazok Shigába, hogy ott hol szállok meg, még ugyanilyen bizonytalan, de egyáltalán nem bánom. Ha épp lenne egy lány, akivel együtt lógjak ezekben a napokban, idézhetnék Helloweent, hogy “ain’t got nothin’ better but my girl and my guitar”, de így nem épp működőképes. Bár tény, hogy nekidurálhatnám magam, hogy vadásszak magamnak valakit erre a három napra, de ez nem épp az én stílusom, meg aztán.

Ma már szereztem egy dobozt, amibe most lassacskán el is kezdek gondolkozni, hogy miket kéne bedobálni. A ruhákat muszáj leszek a végére hagyni, hogy legyen időm végigtervezni, mi mindenre lesz szükségem az egy heti ingásomban (elsején költözök be a koliba). Amúgy tervek szerint olyan olcsón fogok élni, amennyire csak lehet, mert lássuk be, nem buli egy hétért negyvenezer jent kiperkálni kaja nélkül, még ha cserébe ágyban is aludhatok.


Roppongi 662 kebab

Szombaton ahogy este mászkáltam Roppongiban, rámjött a… farkaséhség, és volt annyi szerencsém, hogy betértem a címben említett, egyébként ismeretlen nevű gyrososhoz (pardon, döner kebab), mielőtt elértem volna a kocsmanegyedet, ahol menthetetlenül fish-and-chipset ettem volna egy korsó Guinness mellett. Így viszont életem egyik legjobb gyrosát ettem. Az egy fős személyzet minden tagja töröknek tűnt, de erről nem tudok biztosat nyilatkozni, és tud angolul, ahogy az Roppongiban elvárható. Az Ayse példájából ugyan tudom, hogy ez még nem garancia semmire, ez esetben akár annak is lehet venni. A gyros nagy, ugyan fél pitába rakja, de így is akkora, mint az otthoniak. Nem sajnálja belőle a nyersanyagot, van saláta és hús is benne elég – ahhoz képest, hogy egész nap csak egy kukoricapehely reggelit ettem, két gyrosszal másnap délig teljesen jól elvoltam. Az íze is ott van a szeren, tíz ujjamat megnyaltam volna utána. Van többféle szósz, ahogy illik, csípősen meg nem csípősen is. És ami még jobb, hogy olcsó is mellé – akárhogy számolok, Roppongiban, ami egy nagyon jó környék, rengeteg szórakozóhellyel és kocsmával, hihetetlen számú külföldivel, tehát mondhatjuk, hogy Shibuya mellett talán az élet központja (Shinjukuról nem tudok nyilatkozni), ötszáz jen egy ekkora és ilyen minőségű gyrosért egyszerűen olcsó. Csak ajánlani tudom, ha valaki jár arra, mindenképp térjen be!


おとといの旅

Saturday i woke up late, as usual. And decided to do something interesting, for a change. I googled a bit, and found a few good guides for sightseeing Tokyo. I checked the interesting places on the map, decided on a best possible route, and set off. I started at the Yasukuni shrine, best known as the memorial place for all the japanese soldiers fallen. It’s close to the park where we were watching flowers last spring. It’s a shinto shrine with all there is to that word, torii, small other shrines hidden in the shades of trees, people praying, shrine maidens (first time i’ve seen the traditional red and white outfit outside of Inuyasha), though i couldn’t find the list of the fallen, which would’ve been interesting. After that i went to Shibuya, bought myself something in a sport shop, and walked off on the Aoyama ave, among all those fancy shops, all the way to Omotesando, where i turned my way towards the Roppongi Hills. I walked in small streets, in an apparently insanely rich environment (Ferrari and Porsche weren’t surprising), Nishi-Azabu (you know that, right?), and stumbled upon an antiquities shop. It had plenty of toy bears, i thought i’d buy one for my gran, but the cheapest one was 30 thousand yen (from sometime mid-20th century, which isn’t all that old). True, it had nobility walking sticks, and even pottery from 1600 BC (i didn’t dare ask the price of that). Soon later i arrived at Roppongi Hills, realised i’ve been close by before. Went up the tower, first to the sky deck, then the two exhibitions there. A guy, certain 小松原智史 was drawing the picture right there.


Punks at Kichijoji Club Roots

A while ago the punk of the university, Daizo told us about a gig to come, mostly organized by him, with a few punk bands performing, including his. The date was yesterday, and it was a quite good gig, and a definitely great night. Four bands performed, none of which i knew, and we were also a bit late on the first. Yet, the party started up soon, and it was quite fun. There were classic punks with mohawks as well as “otaku punks”. The latter played the highest quality music there, but i just couldn’t get the crowd to move. Daizo’s band is him, another japanese guy and two foreign students. They played last, and least. Lots of chatting, and very few good tunes (and lots and lots of mistakes). Not the best ending after the previous bands, leaving a bad taste. After that we (Kang, Rado, Thiwanka and me, out of which i think it’s safe to say i’m the only “punk”) had a still not-that-great dinner at Matsuya (the best don is still Sukiya), but then came the change with discovering another Aladdin shisha bar there. Stayed there till the last train. Just when we arrived back i met Paul who called me to play dota. We won, but in a lame way (zero kills, 26 death). Yet the evening ended up great, and i get the feeling that today might be just as good.


Zárás

Tavaly mához nagyjából két hétre érkeztem meg Japánba, alulról közelítve nulla nyelvtudással, bár azzal a kicsivel igen nagyra voltam – amíg a repülőn egyszer japánul kérdeztek valamit, és kezdett feltűnni, hogy bár megszenvedtem a ragozásokkal magamnak, semmit nem ér, mert még azt is rosszul tudom, amit gondoltam, hogy tudok. Azóta persze történt egy s más, például nagyjából megtanultam japánul, ami azért egy év alatt sokat mutat az itteni oktatásról – akármilyen gáz is, japánul meg lehet úgy-ahogy tanulni. (Milyen is lenne ha még normálisan is tanítanának!) Megismertem rengeteg embert rengeteg országból, valószínűleg teljesen másképp tekintek nagyon sok mindenre, de ez nem tűnik fel, voltam jó sok koncerten, jókon és kevésbé jón (számok tudatosan), voltam Kyushun, Oszakában, Yamanashiban, meg elég sokfelé Tokióban (és környékén), elkezdtem gitározni, aztán most a tegnapi évzárón már felléptünk. Pedig ma egy hete, hogy megvettem az elektronyost…