I’m here. I just woke up. It would be normal for home, but there’s eight hours of time difference, meaning it’s way past 3 pm already. And i can’t say i’m all cheery about that, becaue i wanted to study now. I have roughly three chapters of kanji homework to do, which is not all that difficult, but i want to take my time and review at least some of the last trimester. I also wanted to go shopping for food, because naturally after this much of ingredients, except for meat (frozen), lettuce (didn’t rot, to my greatest surprise) and olives (unopened) and the tons of various spices i had or brought from home. (Now that i wrote it down, this seems to be enough for one or two lunch.) Naturally i also have a reason, other than being jetlagged and hardly have slept any for the past three days, for waking up so late, that is that i went to bed at three (ante meridiem). We were talking, chatting, jabbering, catching up and stuff. And of course today, when i’m finally here, the sun’s not shining, and i managed not to wake up on my phone alarm (it’s still the same from the home freshmen camp, shouted by Vestator), which is quite loud, so to say. I don’t know if i woke up, walked across my luggages to my phone in the other end of the room (that would be the point, so that i couldn’t stop it quick enough and i’d wake up), or just my sleep was so deep that i didn’t bother. Whatever, now’s the time to activate myself with a coffee (it smells so similar to my mom’s) and “breakfast”. And study. Really.
Indulás
Elkezdődött egy új év. Elég másnaposan, de el. Azóta is történt egy s más. Voltam takarítani a buli maradványait, meg kárfelmérni – komolyan felmerült bennem, hogy “elegem van” és a házat tovább már ne rombolja senki. Vagy legalább nekem ne legyen közöm hozzá. Játszottam szüleimmel két este is Scrabble-t, egyiket nyertem, másikban döntetlenre jött ki – a megmaradt betűk levonása előtt mindhárman 201 ponton álltunk (ilyet se láttam még). Ma voltam templomban – majd’ elaludtam, pedig ezúttal igazán lélekhez szóló volt a téma, csak éjszaka nem tudtam elaludni… Aztán fordítottam édesanyámnak a curry-receptet, ami ugyan egy kicsit hígabbra sikerült a kelleténél (a curry, nem a recept), de az íze a helyén volt – meg aztán hoztam nekik eleget (azt hiszem) egy évre is. Szenvedtem azzal, hogy nem működik egy oldalon a JavaScript-féle document.write, de szolid fél óra Guglizás és vad try-catch debugolás után kiderült, hogy ha a MIME application/xhtml+xml (aminek amúgy az XHTML specifikáció szerint lennie érdemes), akkor ilyet nem lehet. Erről persze nekem nem szólt senki. Most már tudom. Közben égetek egy dévédét vezeték nélküli hálózaton át (bátor), ami ráadásul valószínűleg fölösleges – hiába szeretem a Cowboy Bebopot, nagyon, nem hiszem, hogy lesz keretem megint (sokadjára) megnézni. Inkább már Samurai Champloo, hogy legyen valami új is. Bár lesz Skins negyedik évad, csak hogy egy újabbat említsek… Meg vár rám ma pár óra zötyögés a Volán és a BKV járatain, majd holnap hajnalban egy taxi a reptérre, hogy utána ottani idő szerint kedd délelőtt megérkezzek Tokióba. Persze ismét feltéve, hogy az oroszok nem robbantják alánk a Cár Bombát valahol Szibéria fölött. Egyszer meg majd 2009-es évösszefoglalót is írok, vagy nem. De még ma ki kéne végeznem a Semmi művészetet Esterházy-tól, hogy ne kelljen vinnem még egy könyvet.
Új év
Először is mindenkinek boldog új évet! Meg jót! Legalábbis jobbat, mint ahogy nekem kezdődött… A szilveszteri buli maradjunk annyiban, hogy nem olyan volt, ahogy a Krisztus utáni kétezer és tizedik évet kezdeni akartam. Eredetileg úgy volt hogy mindenki viszi amit fogyaszt és azt fogyasztja, így számoltam én is (bár tagadhatatlan, hogy még így is túlméreteztem egy nullahetes királyi vízzel, ugyan tonikkal ittam). Ehhez képest egy Vilmos kötelező közfogyasztássá vált és érkezett egy nagy martinisüvegnyi házipálesz. Ebből következően így este fél hétkor is másnapos vagyok még, méghozzá nem kicsit. Azt hiszem, ez rekord, hogy idáig tart. Ráadásul, még azt a kevés vizet (gondolom azt, bár nem lennék meglepve, ha pia maradt volna a gyomromban) is kihánytam amit meg tudtam inni. Hurrá. Cserébe most már egy kicsit jobban. Szép kezdése az új évnek, mondhatom.
Rainbows
It’s been a while since i last posted, sorry, reblogged (i’ve to keep up with trends) a deviantArt picture, but when else, if not the start of my sockseries would be a better time? So here goes the first one (selected as first by the php random function), rainbow legs by ~missbecca. The colours are intense, the lines and forms are intense, the position is as perfect as could be…
But do i really need to write all this? Just watch and see and love.
Stripes and legs and stockings and girls
I had a note in my phone for a very long time, to remind me to write about a topic. I was reminded of it again, when someone commented on my favourite Maximum the Hormone song‘s Guitar Hero video, saying it’s “the best thing since women’s striped stockings”. Others say “striped socks turn me on”. I can’t help but agree… (I guess everyone has these “knacks”, and here i go coming out.) I browsed around deviantArt, and made a little collection of “instant love” pictures of the kind. For others interested in these most very delightful of women-wear, there is a specialised club on dA with a really nice (though naturally incomplete) collection. My collection is a bit in contrast with what i wrote about in the previous post–these pictures include most (probably all) of the possible positions to take photos of legs, and all are great. All. Period. I’m seriously considering posting each and every one of them on the blog just for the sake of it. At least then i would have the proper space and time to detail them, which of course i would love to do. Also, while browsing, i stumbled upon two more photos, which caught me. I guess way too many people would debate about one of them (and you know which one), to what i could only say that it has all needed. Who knows, maybe you’ll see more about those too later on. じゃね～
A rant
Now before the good parts i write about the bad, so that i could focus clearly on the beauty in the next post. It won’t stay secret for a long what it’s about–you can already check it out. To gather “material”, i was browsing deviantArt, and realised two (as for me) annoying kind of pictures. They are not annoying in the common sense, i just lack a better word. First are upside down pictures of a girl (typical example included). They usually seem really good. One is almost hesitating to click the favourite button, but just hesitate a bit longer. There are two choices: click that button, because the pic as it is probably worth it. Or you could give a try, and rotate it. A whole different world. Usually it’s not that much of a nice picture. Rather ordinary, or in many cases, the model is plain ugly. I couldn’t really believe my eyes when i first desecrated a photo like that, but that hundred eighty degrees of rotation can do wonders indeed.
The other one is related to socks’ or stockings’ photos. It’s probably only me, judging simply from the massive amount of such pictures, but i can’t stand photos from top. As seen in any example, these photos are (probably) taken by the girl herself (i at least very much hope that guys are not shooting such photos). The legs are in a few certain positions, probably considered very sexy, but from this angle, to me it’s just creepy. My idea of such photos is that the feet are closer to the camera or taken from the side. But not from the top. Never. Okay, hardly ever. There are counter-examples as well, but then those are simply breathtaking.
Dal és netfilozófia
Ma este elkezdtem harmonikára dalokat keresgélni, hogy ha már gitáron nem tudok gyakorolni itthon (eszközhiány), akkor legalább az eddig hanyagolt szájharmonikával fejlődjek. Teljesen véletlenül aztán megtaláltam a kulcsot. Van egy ilyen megfigyelésem, hogy rengeteg weboldal egyszerűen nem tűnik fel a keresőkben, akármennyire is hasznos a tartalma. Nem tudom, hogy mi az ok: nincsenek kereső-optimalizálva, ritka bennük az adott kulcsszó vagy mi – de ennek köszönhető, hogy a Google első oldalán (vagy egyáltalán) nagyon ritkán bukkannak fel tényleges hacker-oldalak, és ugyancsak ennek köszönhető, hogy nem találtam eddig elég (számú és eléggé használható) harmonika “kottát” a neten. Most megtört a jég, és gyors egymásutánban bukkantak fel egymás mögött az ilyenek. Úgyhogy most épp az Oh Susanna című dalt tanulom, amit már tanultam gitáron is. Aztán ahogy szüleim mellett játszottam, atyám jegyezte meg, hogy ennek ő (gyerekkorából) egy másik szövegét ismeri (Szlengblogon találtam):
Mexikói préri pusztán cowboy lovagol,
A seggében pávatoll és vígan így dalol:
“Szúr szúr szúr szúr a pávatoll…”
Kihúzza a seggéből és tovább lovagol.
Reggeli pörgés
A kávé érdekes. Ugyanis nem csak akkor hat, amikor elvárható, vagyis mire leér, felszívódik, eljut az agyamba satöbbi, hanem sokkal előbb is, rögtön miután megittam, pedig előtte csak egy tál görögsalátát ettem meg két zsömlével meg egy bögre kakaóval, tehát nem épp üres a gyomrom. De legalább így megvan már a szükséges lendület, hogy megírjak egy bejegyzést még úgy is, hogy közben orrot kell fújnom (küzdök a megfázás ellen, de egyelőre nem hagyja magát), amit pedig ki nem állhatok (persze meg lehet látni az orrfújásban is az élvezetet, amikor egy hosszabb “önmegtartóztatás” után kirobbanó erővel tűnik el az a vályogtégla tömörségű légútdugulás, és végre kapok levegőt). Hogy emészthetőbb témák felé evezzek (bár végül is a taknyot is meg lehet emészteni, amint azt a japán népesség túlontúl jól mutatja), és mivel a reggeli már volt, most jöhet a zene. Tegnap este ugyanis böngészgettem egy kicsit a last.fm-en (teljesen rá vagyok mostanában kattanva, egyik, ha nem a leglátogatottabb oldalam) és valahogy (ez a legjobb az egészben, hogy már azt se tudom, kinek (a profilján jártam) miért és hogy (határoztam el, hogy végre belehallgatok) találtam) belebotlottam a Coheed and Cambria nevű zenekarba, azóta az ő két legújabb albumukat hallgatom. Majd írok róla részletesebben is. Tegnap este meghallgattam a Radiohead Amnesiac kislemezét is, ha már megvan itthon (hogy honnan, nem tudom), és elsőre nem jött be. Másodikra se, de van rá esély. Egyébként pedig feltűnő, hogy az internetes jelenlét fontosságát még csak az igazán nagy popbandák érzik igazán. Elég csak megnézni a Coheed and Cambriát, ott vannak minden közösségi oldalon, hivatalosan feltöltött hallgatható zenékkel, videókkal. Így kell ezt.
Artemis Fowl and the Opal deception
First impression: nice cover (see full post for pic). Second impression: why the heck do all books in series (see Harry Potters) have to have “Something and the Somethingy Something” (or in the case of HP “and the Something of Something”) titles? It’s a bit… cliché. Anyway. My brother wanted to borrow this fourth instalment of the Artemis Fowl series, and i decided that since i’ll be a bit overpacked (as usual) on my return to Japan in hardly more than just week, why not read it and let him borrow. So i did. It really felt good to be able to read two books in an afternoon, after the disillusionment of a mere hundred pages from Twilight in japanese during my lengthy travel home. Two, because i read the Arctic incident as well (second of the Fowl series), which i couldn’t really remember (though i surely read it sometime earlier). I had no problem remembering the first one, and i could more or less recall the Eternity code one (read it in english years ago). Now looking back, all the books have kind of the same structure, much like the Potters (not comparing qualities, different genre, just structures).
Eseménytelen
Félelmetes, hogy amióta itthon vagyok, mennyire nincs miről írni. Volt egy csinos kis listám, hogy mikre kell emlékezni és mindenképp blogolni róluk, erre most maradt két elem, amikhez sehogy nincs kedvem hozzáfogni (egyik a Reprise című film értékelése, amivel csak annyi a probléma, hogy kicsit túl régen láttam, a másik a Therion nevű zenekar, amiről meg nem tudok egyszerűen eleget). Cserébe van elég olvasnivaló, csak épp bűntudat is, hogy nem élek családi életet most, hogy kivételesen mindenki itt van, hanem inkább ásom magam egyre mélyebbre az itthon hagyott könyveimbe – nameg azokba, amiket most kaptam, de nem feltétlen van keretem kiköltöztetni őket vissza japánba. Jelen állás szerint igen kevés könyvet fogok csak vinni most, ezek közül is csak egy biztos, a Finnegans Wake, hogy legyen mivel szórakoznom. Úgyse fogom tudni elolvasni egy év alatt se. Remélem azért amikor “végleg” végzek japánban és írok egy értékelést ide a blogra (nem vagyok az a típus, aki egyszer csak hisztisen törli a blogját) az “utóbbi” sok évről, ott lesz a nagy eredmények között, hogy elolvastam minden idők egyik legnehezebb angol irodalmi művét… És ha már avantgárd, közben a Diablo Swing Orchestra akár a leghallgatottabb előadóim közé is ugorhat.
