Tegnap… nagyon jó volt. Mondjuk a suliban annyira nem, de megkérdeztem az osztályfőnökömet, és azt mondta, hogy menjek Apocalypticára, úgyhogy mentem, és nagyon nem bántam meg! A négyes busszal mentem, jegyet se tudtam már venni a koncertre, plusz még a bankkártyámat is elnyelte a gép, mivel hülye létemre rosszul írtam le a kódot – nem baj, majd visszaszerzem. A busz késett, de fél hétre már megvolt a jegyem (simlisen, persze, hogy ilyen gyorsan sikerült, de kit érdekel), lepakoltam a koleszba, felkaptam a Metallicás pólómat és a headbangben és pogóban kimelegedett fejem védelmére a füles sapekomat, aztán irány a PeCsa. Megismerkedtem néhány jó fej emberrel, rekedtre üvöltöttem a torkom, amikor az előzenekar Sturm und Drang a Maidentől kezdte játszani a Fear of the Dark-ot, aztán az Apocalyptica alatt nagyon jókat pogóztam és énekeltem. Borzasztó jó buli volt, és a társaság is. Ráadásul ma este is nagyon jó kedvem lett, mert kibékültünk a Végzetemmel (*love*) (pontosabban bocsánatot kértem és kaptam). Délután meg írtam programozó kategóriás számtech OKTV-t is, úgy, hogy fogalmam se volt a dologról, és éjszaka kb három órát aludtam, mivel az 5:05-ös vonattal indultam haza… Nem baj, nagyon jó volt! És megint tanultam valamit. És milyen jó érzés már végre az Access féle top n helyett limitet használni sqlben…
Ez kész
Akkor most délután túl is lettem az informatika emelt szintű érettségi gyakorlati részén (4/V08I//197/2 voltam most). Elég fárasztó volt, természetesen, meg persze könnyű se. Amikor megláttam az első feladatot, azt hittem, sikítófrászt kapok: körlevél. Hogy lehet ekkora pechem? Azért megoldottam, de az is muris volt, hogy az Office (Word, Excel) nem volt hajlandó felismerni az UTF-8 kódolást a forrásban, tehát kénytelen voltam jegyzettömbbel megnyitni és ANSI kódolással elmenteni. Milyen már, hogy egy ilyen irodai programcsomag nem ismeri az UTF-8-at? Aztán a táblázatkezelős feladattal is eljátszadoztam, dehát ahhoz nem is értek, ahhoz képest meg (a súgó segítségével) szerintem jól megoldottam. Adatbáziskezelés könnyű volt, a legbonyolultabb része egy olyan volt, ahol kétszeresen beágyazott lekérdezéssel oldottam meg (nyilván lehetett volna szebben, de itt csak az a lényeg, hogy menjen). Programozás is könnyű volt, szerintem.
Holnap meg töri témazáró az első világháborúból, cakk-um-pakk. Este meg még nem tudom, hogy megyek-e Apocalypticára. Jó lenne.
Heh
Ha holnap nem is megyek majd Apocalypticára (szüleim nagyon nem akarnak elengedni), de. Kicsit már akkor nézelődtem feszt-téren, és: Wacken ’08, és már biztos fellépő az Iron Maiden. Azt hiszem, ott leszek. Még a Novarockot is fontolgatom, az ilyenek meg, hogy Sziget, Hegyalja, BalaTONE már csak akkor nem lesznek, ha egyedül mennék, azt meg úgyse. Azért nem vagyok annyira oda az Apo miatt is, mivel egyedül mennék. Ha lenne ott valaki, akivel lehetne őrültnek lenni a koleszban, vagy az utazások alatt… De így egyedül annyira nem poén. Ja, itt a Wacken plakát…

Holnap
Egy kicsit fáradt vagyok. (Amúgy pedig, tényleg eléggé; azért persze még jobban ki fogom meríteni magam, tornászok a lehető legkínzóbb dolgokat kitalálva magamnak, megiszok egy deci citromlevet és megeszek egy hatalmas gerezd fokhagymát, és korán lefekszem miután írtam valami érdekeset, mondjuk nem feltétlenül fogom publikálni is, merthogy ki tudja, mennyire lesz annak megfelelő – mostanában elég furcsákat írok, ugye egyrészt amiatt, mert elég furcsa hangulatban élek mostanában, másrészt, mivel meglehetősen zsúfolt az életem, például holnap délután lesz az emelt informatika gyakorlati érettségim, aztán szerda este megyek Apocalyptica koncertre, szombaton meg felsőfokú ITK angol vizsga. Egy mondat.)
Prime
After doing the last of the remaining exam training tests, i also made a program that decides if a number is prime or not. Naturally it’s range is limited, to |x|<2^31, though it’s still quite wide in my opinion. The fun thing is, that while testing with numbers over 12 million, for the third try i managed to hit a prime (12 437 519), so i’m proud now. You can also download the prog. Feel free to use it.
Buher
Most ahogy hazaértem az istentiszteletről apukám fogadott a jó hírrel, hogy nyert a pályázaton, amihez én gépeltem neki mindent. Megpakoltam a kütyüt az idén megjelent albumokkal, de azért persze A Hollót rajtahagytam, anélkül nem az igazi egy elalvásom se. Erről jut eszembe, ma azt álmodtam ébredés előtt, hogy pilóta vagyok, és mintha valahogy Pearl Harbor is ott lett volna, de aztán valamiért már nem repülővel szálltam fel, hanem a saját szárnyaimmal, de ez már elég homályos volt. Tegnap este már azt hittem, hogy sikerült megbuherálnom a dátum-idő függvényeimet a blogba, hogy ne legyen gond a téli-nyári időszámítás körüli átállásokkal, de aztán most vettem észre, hogy még mindig nem jó, úgyhogy újra hozzányúltam, és szerintem többet már nem kell. Aztán, mint látjátok, új avatart is csináltam magamnak (Urahara Kisuke 浦原喜助, Bleach), szokás szerint Bleach, de miért is lepődne már meg akárki is ezen… (Bocs, ez a bejegyzés egy kicsit random lett…)
Expel
‘Tis i wrote an hour ago, and… well, just read it, if you want and if you dare. I’m not exactly satisfied with this, to be honest, but then again, it’s yours to read and decide.
Rövid
Nem tudom, az ilyen félperces bejegyzéseknek milyen latin címet szokás adni, és most lusta vagyok keresni is. A lényeg, már csak egy maradék érettségi feladatsor van, a 2005 májusi, mivel most délután megcsináltam a 2006 februárit – a négy óra helyett két óra tizenöt alatt. Muris, hogy az egyikre négy óra kevés, a másik meg ennyiből tart. Viszont a szemem már káprázik ennyi képernyőbámulástól is, úgyhogy most megyek, írok, tanulok, aztán este még jelentkezem.
Zombie
Today we went out to the cemeteries where our ancestors are buried, and i was driving. It was fun (the driving part, i mean). While there, i started to think of what would stand on my headstone. I’ve seen some with phrases like “… who could only love.” and such, which i know wouldn’t match me. Is it a crazy thing to think of such matters when i’m only a month after my eighteenth birthday?
I also remembered that last year, when we were out to the graves, i was listening to the Cranberries song Zombie. That was a bit morbid too, i think, to listen to such a song on the Día de los muertos (the day of the dead), but still, that was it. Today the most catchy one was As long as i fall by Helloween, especially the chorus part:
As Long As I Fall
I don’t hit the groundAs Long As I Fall
I’m safe and soundAs long as I fly
Helloween – As long as I fall
I sure cannot die
I don’t need to hear the call
As Long As I Fall
Szívesen
Nagyon mélyen megértem már, miért hívják fel az érettségi feladatlap elején a vizsgázó figyelmét a gyakori mentésre. Most pár perce ugyanis elég csúnyán felbosszantott a TP: éppen az utolsó részfeladatot fejeztem be az idén májusi érettségi programozási részéből, amikor a tesztfuttatás során ő valahogy produkált egy “meg nem engedett utasítás”-t, vagyis kilépett. Én meg ugye minek is mentettem volna előtte… Bár feltolta a vérnyomásomat meg az idegfeszültségemet egy csöppet, már dafke nem csinálom meg még egyszer, úgyis tudom, hogy jó volt. Többé-kevésbé. Így még megmaradt a 2005 májusi és a 2006 februári feladatsor, nameg ez az SMS-es marhaság, ha még harmadszor is neki akarnék fogni valamikor. Aztán kedden már élesben anyázhatom az Access hülyeségeit és a Pascal fagyásait…
-
Recent Posts
Tags
ale anime art beer blog clojure code coffee deutsch emo english fansub fest filozófia food gaming gastrovale geek hegymász jlc kaja kubernetes kultúra language literature live magyar movie másnap politika rant sport suli szolgálati közlemény travel társadalom ubuntu university weather work zene 日本 日本語 百名山 軽音-
Recent Posts
Tags
ale anime art beer blog clojure code coffee deutsch emo english fansub fest filozófia food gaming gastrovale geek hegymász jlc kaja kubernetes kultúra language literature live magyar movie másnap politika rant sport suli szolgálati közlemény travel társadalom ubuntu university weather work zene 日本 日本語 百名山 軽音
七大陸最高峰チャレンジ