Tag: blog

És turistáskodám ismételten

Pénteken volt nagy parti, merthogy búcsúztatni kellett a kutató ösztöndíjasokat, akik most utaznak haza. Megadtuk a módját. Hajnalban kerültem ágyba, de megérte, mert sok jót beszélgettem. (Ruso csak kérdezte hogy ki volt az a lány akivel reggelig, dehát nem vagyok én olyan színű gatya. Burma felől érkezett (igen az a katonai junta uralma alatt álló délkelet-ázsiai ország) amúgy.)

Szombaton egy kicsit nyúzott voltam, szerencsére pingpongedzés nem volt, úgyhogy ágyban voltam nagyjából fél háromig (öttől). Utána hívott Huyen, hogy nem akarok-e menni tűzijátékot nézni Tachikawába, és hát nem is én lettem volna, ha nem megyek. Ott voltunk, szép volt, jó volt.

Vasárnap aztán reggel templom (aranyos, hogy a japánok szerint (is) olyan a hőség, hogy az istentisztelet egy egyetemi előadóban volt, ahol volt légkondi, de én meg pont hogy nem szenvedek ettől a melegtől, olyan mint az otthoni), majd ahogy hazaértem, kitaláltam, hogy én akkor elbiciklizek Asakusába olyan háromszögletű nádkalapot venni. Megjegyzendő, hogy a legrövidebb út a Google szerint harminc kilométer fölött van, én meg a belvárosban nem épp a legrövidebb úton mentem… Odafelé a vázba rúgva lehorzsoltam a bal bokám, úgyhogy hangulatosan véres volt egész úton. De odataláltam (közben félmeztelenül átbringáztam fél Tokiót), megvettem a kalapot meg még egyet s mást, aztán jöttem haza. Jöttem volna, csak nem tudtam merre, úgyhogy mindig nagyjából a nyugvó nap felé tartottam. Végül aztán sikerült megtalálni Shinjukut, ahonnan még elugrottam Harajukuba, hiszen ha már lúd, legyen kövér, meg mit számít még hat kilométer, hazafelé meg még Chofu egy kerületében belebotlottam egy bonodoriba (“bon fesztivál”, buddhista ünnep-féleség, hangulatos nagyon – kép megy menne (ha nem lenne teljesen homályos és elmosódott) flickrre), ahol megettem egy kis krumplit meg egy szusit aztán jöttem haza. Jó volt hazaérni, ahogy számolom, nagyjából nyolcvan kilométer lett. Még ilyet. (Persze jobb lenne jobb bringával…)


Poén

Már annyiszor akartam erről írni, de valahogy soha nem volt rá érkezésem. A környéken százjenes csak öt perc bringázásra, a Tobitakyu állomás mellett van. Mindenki oda jár, mert azért száz jen olcsó, akárki akármit mond (és 16 jen a kenyéren nem éri meg a kerekezést Chofuig a Seiyuba). Rövid út kettő van: a nagy kétszer másfél sávos, ami a stadion előtt megy el (erről készültek fotók áprilisban a szakuravirágzás idején), meg egy kisebb, ami a koli “mögött” indul, csöndes, forgalom sincs, árnyékos és jó. Már szinte csak ezen járok… A lényeg, hogy ezen az úton nem csak a rendőrakadémia van (azok de hangosan üvöltenek miközben futnak), hanem egy “sérült gyerekek és felnőttek oktatási intézménye” is – közérthetően: fogyisuli. Ennek a kerítésére van egy hatalmas transzparens kirakva, a következő felirattal: 生徒飛び出し注意. Ez pedig vicces, nekem. Ugyan a jelentése egyértelmű: vigyázat, iskola, a diákok kirohanhatnak az útra, nagyjából. Viszont szó szerint nézve inkább olyasmi lenne, hogy vigyázat, a diákokat kidobáljuk a kerítésen. Jáj de nehéz ezt lefordítani, de tényleg vicces.


Megint

Valahogy ismét sikerült kettőkor kimásznom az ágyból… (Az ok legalább egyértelmű, öt óra volt már majdnem, mire lefeküdtem.) Tegnap este Ruso kitalálta, hogy neki muszáj Roppongiba kocsmázni menni, úgyhogy gyerünk. Ilyen is utoljára volt – mármint nem, hogy kocsmázni, hanem hogy velük. Merthogy a drága lány sikeresen összeválogatott (össze)teljesen összeférhetetlen (össze)embereket, ami miatt ők nem érezték annyira jól magukat. (A vietnami srácok szorgosan navigáltak mindig a rossz irányba, beszélgetni egyikük se tudott máshogy csak egy, nyavalyogva, kettő, sértegetve.) Nekem jó volt, mert találtam egy jó kis angol kocsmát, fél-vacsorának fish and chips (igen, Tokióban). Én eljöttem, mert ők mentek “klubozni” (diszkó), úgyhogy a többiekkel beültünk egy órára az Izakayába. Utána meg a kettes koliban beszélgettünk hajnalig meg barátkoztunk a koli kismacskájával meg eregettünk tűzijátékot (inkább hasonlított csillagszóróra mondjuk). Ma meg ismét sikerült kettőkor fölkelnem. Ja, hogy ez már volt?

A napfogyatkozást nem láttam, mert felhős volt az ég, plusz itt még csak nem is teljes. Sebaj, lesz még néhány az életemben…


Álom

Láttam ma sokat. Csak épp nem kellett volna… Reggel kilencre beállítottam az órát, hogy végre legyen egy egész napom. Erre fölkelek az óracsörgésre, következő kép hogy fél egykor ébredek újra. Segáz, így fél kettő magasságában már életképessé is sikerült tennem magam, és gondolkoznék a reggelin – csak épp rájövök, hogy már az ebédidő is elmúlt. Nagyszerű. Inkább csak gitározok meg zongorázok akkor. Meg olvasok, meg ha már mindezt meguntam, kódolok.

Ma turistáskodni akartam, menni (a többiekkel) Harajuku-Tokyo Tower-mozi vonalon, de mivel esik az eső, ebből se lesz semmi. Moziban persze a hatodik Harry Potter lenne, valamelyik este néztük az ötödiket tévében, és jobb, mint magyarul – már nem a színvonal, csak ami magyarul már nagyon gáz, azt a japán nyelv nagyon viccessé teszi.

A Moondance-ben is elértem egy pontig, ahol már nehéz, nem csak a hangokat kell megtalálni. Izgalmas lesz megtanulni.


Part 1

Summer cleaning, part one, done. I could go now and jump around a place shouting やったぁ~ (Yattaa!) a’la Hiro from Heroes, but i’ll rather do that after part three will be finished as well. Today i fetched the vacuum cleaner, and cleaned the floor in the room everywhere, and the table as well. Part two will be tomorrow morning, when i’ll clean the bath and the sink. Part three will be the fridge. (That last, because i plan to turn it off, and until i have food in there i’d rather not do that.)

I also checked the Analytics after a long while, and was surprised that almost the whole globe is green now, meaning i got visitors from a lot of countries. A few countries in South America, most of Africa and the Middle-East is still white though. There’s always somewhere to improve…


Amit akartam

Tehát szombat este tűzijáték, tegnap meg reggelről templom és kettő körül indultunk Odaibára. Jó volt… Ültünk óriáskeréken és hasonló jóságok. (Méghozzá helókittis óriáskerék volt, poén.) Aztán hazafelé kimchis dont ettem vacsora címszó alatt, utána meg leültünk a kettes társalgójába beszélgetni meg csomózni. Valahogy megint sikerült látni a napkeltét, de sebaj. Ma akartam takarítani – de valaki használja a porszívót (legalább már van). Akartam zongorázni – de az a piszok csúnya koreai lány elfoglalta a zongorát, és ismerve szokásait estig ki se jön onnan. Akartam mosni – na ennek legalább most már nincs akadálya. Direkt elmentem fölváltani a pénzem, hogy legyen százasom a mosógépbe, úgyhogy neki is állok hamarost. Meg akartam olvasni, ha már úgyis van mangám is, könyvem is. Majd. A reggeli ham & eggs volt, vajas (vajas!) kenyérrel, grapefruittal kevert narancslével és kávéval. Jó lett.


花火

昨日午後調布の花火へ行った。とってもきれいだった。人々はちょっと多すぎたが、楽しかった。友達といっしょに自転車で行って、花火の始めの前にもう(歩道の中で)すわって、全部よく見られた。アイスも買った、面白かった。中は割箸で、外は何か凍って美味しいシロップだった。寮に帰った後ピザを買って、それを晩御飯にした。そして遅くまで2号館でしゃべった。

今日はもう教会へ行って、2時後の予定は皆でお台場へ行くのだ。


Áramszünet

Nem, csak egyszerűen nem volt érkezésem (kövezzetek!). A vizsgák lezajlottak, de nekem még majd szeptemberben folytatódnak – ugyanis a matek (maradjunk annyiban) sikertelen lett. Úgy tűnik sorsom minden felsőoktatási intézményben megbuktattatni az első matekvizsgán. És valahogy a tanár mindig mosolyogva adja át az eredményt – bár az a szadista állat mocskos kommunista kedves Lakatos tanár úr kéjében vigyorgott, míg szegény Motai-sensei inkább kínjában. A többi jó lett, közgáz 83%-al, a többi (nyelviek) 90% fölötti. Szerda este aztán mentünk karaokézni, nagyjából spontán, de különben is minden este a parkban punnyadtunk sokáig, csütörtökön meg próbáltam ilyen sütiket sütni, de valami nagyon nem jött össze, úgyhogy lett egy tálnyi cucc, amit azért lehet majszolni, csak nem “cookie”. Meg buli is volt, bár elég kis kaliberű. Tegnap mentem, vettem magamnak könyveket, pontosabban mangákat, aztán tanultam zongorázni a Nightwish – Moondance-et, és megállapítottam, hogy zongorázni mérföldekkel egyszerűbb, mint gitározni. Aztán Harry Pottert (az ötödiket) néztük tévében, japánul. Aranyos volt… Ma este meg tűzijátékot fogunk nézni Chofuban, az ebédem meg csirke lesz rizzsel. (A Hanamasa előnye hogy fillérekért lehet egy hétre elég húst venni.) Meglepően röviden sikerült ezt mind leírni…


Laposkedv

Reggel (délelőtt) fölkeltem, lezuhanyoztam, megreggeliztem, kitakarítottam, mert nem szeretem ha rohad a mosogató alatt a szemét, aztán nekiálltam tanulni. Matekot, főleg. Pontosítok: a matek szókincsét, meg valamelyest a gondolkodásmódját – mert itt az is van, és szokni kell, hogy gondolkodni képtelen robottá kell válni. És mint ilyen tevékenység, azért este tízre eléggé leszívta az agyamat, még úgy is, hogy közben pingpongoztam egy tíz percet meg főztem ebédet. Tehát hulla fáradt vagyok, a terv pedig: elolvasni a mai mangákat, az úgyis felébreszt, aztán megnézni a Koyaanisqatsit. Fönt van Google Videon, ugyanis, legálisan. Mivel nincs narancslevem (elfogyott, surprise), egy narancsot meg az ebédből megmaradt fél grapefruitot facsartam le, jól esett. Filmnézéshez azért forró kakaó lesz kötelező. Holnap is tanulok, jó sokat, főleg szavakat és nyelvtant, de azért a matekot is átnézem még egyszer. Mert kell, sajnos.


Wud?

Half past seven? Since when? What’s going on here? This is scary. At least tomorrow is free, and i surely will study. Sadly, because of the exams on monday and the coming days, i’ll skip the weekend’s club activities. If i spent all saturday at the training and sunday at the club old boy’s meeting, then i surely won’t have any energy to learn all the kanji and words and grammar i haven’t yet. Vocab is usually not that very difficult, but everyone’s beloved maths is just crazy. So is the politics-economics stuff, but at least that’s not a hundred pages, just a topic to research (“the connection between the GDP and the population of your country”), though one freaky for sure, and i guess we’ll have to write about it or something like that. But for now, i think i’ll just play the guitar and chill out. Or something along those lines.