Have you seen the lineup of this year’s Summer Sonic? It’s pretty amazing. Sure not as amazing as Rock in Japan, but still great. It’s been 7 years since my last Summer Sonic (I was there in Osaka in 2010 and 2011). It usually has one or two artists that catch my attention, but rarely enough to get me to actually go.
This year though there were two bands on the lineup that I didn’t dare miss: ling tosite sigure (don’t get mad at me for the spelling, it’s official) and Mastodon.
Nyári fesztiválon még egyetemista koromban jártam utoljára – azt hiszem, a 2011-es Summer Sonicon (az se volt semmi felhozatal, az biztos). Persze nem-nyári fesztiválokra mentem azóta is. Írni nem feltétlenül írtam mindről, de az utóbbi pár évben minden Loud Parkon ott voltam, és akkor a két Knotfestről és Ozzfestről ne is beszéljünk.
Idén viszont, hogy már állást is váltottam, végre tényleg hosszúak a hosszú hétvégéim, végre bekerült a “szabadság” a szótáramba, és még a lelki erő is megvan. Így “hirtelen” (nem volt hirtelen) elhatározásból egy jó barátommal elmentünk a Rock in Japan első felére augusztus elején.
It was great. (As expected.) There were awesome bands that i’d never heard about before. On the first day I was drenched in sweat (and very grateful that i had about 2000 calories for breakfast) by the fourth artist on stage, and by the end of the day i could hardly turn my head.
Ott voltam tavaly is, ott voltam idén is. Az idei iszonyat zsúfolt volt, sokkal de sokkal durvábban, mint tavaly. Az elején egy kicsit eltévedtem, és a rossz színpadnál vártam, hogy jöjjön a Zebrahead (közben meg valami tucat-indie szólt), úgyhogy annak a feléről lemaradtam, de az is nagyot ütött. Egész nap félmeztelenül toltam ráadásul, úgyhogy egész tűrhető színem lett már. (Plusz ha megyek futni a pályára, akkor is ledobom a pólómat, jobb az úgy.)
Az odaút tökéletesen eseménytelenül telt, végigaludtam. Egy kombiniben vettem egy háromdecis reishut (冷酒), elkevertem vízzel és be a táskába. A célállomásra érve tudatosult bennem, hogy most következni fog az órás sorban állás a fesztiválbuszhoz, úgyhogy inkább valami random sráccal fogtunk egy taxit, és már kettőnkre is olcsóbban jött ki, mint a busz lett volna. Érkezés után első dolgom volt venni egy fehér Summer Sonicos pólót, mert kivételesen volt nálam elég pénz rá.
Summer Sonic is one of the best summer fests for foreigners. (Because most of the others are pretty much japanese bands only.) Although i haven’t been there last year (went home instead), this year i couldn’t help it. Especially when i saw Dream Theater and Coheed and Cambria in the lineup. Those two bands alone would worth the roughly 15000 yen entry fee.
It was held on Maishima, an island of Osaka. The train station was much farther from the location though – it took a 20 minute shuttle bus ride (thus 800 yen plus) to get there. The area of the festival was much different from what i got used to. It wasn’t closed at all – they only checked the wristbands at the entrances of the stage areas. Even there… Well i’d say a cunning person with a printer could pull it off without much problem. This is how the wristband looks (plastic). (Also, my pink spot is visible too – a drop of bbq sauce fried me there a while ago in Kyoto.)
Eddig csak egy-egy napokra mentem ki a Szigetre (egyszer tavaly, egyszer pedig három éve), úgyhogy most nagy ugrás volt, hogy már májusban ott figyelt a polcomon az ottalvós hetijegy. Aztán múlt hét hétfőn elkezdődött a buli a Magyar Dal Napjával, hogy vasárnap éjjel egy körül záruljon (nekem) a Kowa koncert után. Nap közben változatos dolgokat csináltam: vagy strandon főttem (a Pünkösdfürdőn) vagy amikor épp nem volt strandidő, mászkáltam, Civil Sziget programokat nézegettem, neteztem a netsátorban, bevásároltam vagy a sátorban olvastam (Indul a bakterházat). Ahogy összeszámoltam, huszonnyolc koncerten voltam (plusz a Magyar Dal Napja), jöjjön most ezekből egy “kisebb” lista.
Ez is egy EFOTT-os történet… A kempingben ugyanis minden reggel nyolc-kilenc körül (tehát a legaktívabb és legmélyebb alvás idején) felhangzott Péterfy Bori örök érvényű (?) slágere, a Vámpír, egy vicces legény meg néhány hasonlóan vicces vokalista (ezt a szót a FireFox helyesírás-ellenőrzője alácakkozta, hogy nem ismeri, és felajánlotta helyette – többek között – a vodkalistát) leányka jóvoltából, csak úgy ébresztőnek. Onnantól kezdve, ha az uszodában, a fesztiválbuszon, kocsmákban vagy egyáltalán akárhol valaki elkezdte dúdolni, énekelni azt, hogy…
Előző életemben denevér voltam
Nappal aludtam, éjjel éltem én
Vakon repültem, de rád találtam
Megharaplak, mert a véred az enyémHova harapok most beléd titokban?
Péterfy Bori & Love Band
Meleg vér folyik lassan a nyakadra
Mert nincs ma más, csak vérszívás
Semmi csábítás, mert úgysem kell belőled más
Onnantól kezdve teljes együttérzésben volt része az illetőnek, mondhatnám, hogy a kempingezők közti összetartás szimbóluma lett a mindennap reggeli ébresztő. Egyébként volt Péterfy Bori koncert, ott voltam, és jelentem, jó volt. Bár lettem volna Amorfon is, amíg még lehetett! Anno a Nightwish-el voltam ugyanígy, amikor Tarját kidobták…
Azaz EFOTT. Mondjuk az igaz, hogy nem ott volt szó erről a fülbehányós dologról (bár talán ott nagyobb aktualitása lett volna), hanem a családi nyaralásunkon mulattunk azon, hogy a lift falára szerelt kis címkén a következő állt: “A felvonó fülkében dohányozni tilos!”
Egyáltalán mit kerestem én az Egyetemisták és Főiskolások Országos Turisztikai Találkozóján, amit idén Dunaújvárosban (Sztálinvárosban – “Szép az élet, baszni jó, éljen a Szovjetunió!” (Prosectura) – ahogy egykor hívták) rendeztek meg? Inkább az a kérdés, hogy hogy kerültem oda: a drágaságom vetette fel egyszer csak hogy mi lenne, ha mennénk. Úgyhogy mentünk, bár részemről teljesen hitelbe (nem sokáig, mert hamarost kész lesz két melóm, amiből már a Szigetet is fogom tudni finánszírózni). A bili buli meg hatalmas volt.
Na. Az elmúlt két napban kis országunk nagy fővárosában voltam és buliztam. Jól. Kedden dél után nem sokkal indultam itthonról, pásztón aztán csatlakozott hozzám bulitársam, egy csinos és nagyon jó fej japán csaj társaságában, akit egy nagyon segítőkész úr “karmai közül mentett ki”. Na, hát ezzel ugye megvolt pestig a vonaton a program, de sajnos a keletiben búcsúzni kellett. Miután felszáradtak dús záporként hulló könnyeink (és elég gyorsan száradtak abban a dög melegben), felpattantunk egy buszra, majd egy villamosra, és rövidke (fél óra fölötti) utazás után megérkeztünk a koleszba, ahol a “koszt és kvártély”-ból a kvártélyt megkaptuk. Hamar, hamar irány a Sziget!
Tegnap (és már nyilván ma) voltam Pásztón egy ingyenes rockfeszten. Kifejezetten jó buli volt. Tényleg, nagyon jól eltaláltuk a hangulatot, a tudatállapotot és úgy egyáltalán az egészet. Ha minden igaz, sleeplessness is ott volt, csak nem találkoztunk. Vagy legalábbis nem tudok róla. Szóval… természetesen a vonzó név az egész buli kapcsán a Road volt. Igencsak jó koncertet adtak nekünk, bár a hangosítás olyan furcsán volt megoldva, hogy a második sorban, középen nem lehetett hallani az éneket. Egyáltalán. Ettől függetlenül jó volt, szóval képzelhetitek így a hangulatot. A mi részünkről pár üveg ilyen-olyan vörösbor biztosította, hogy a szünetekben se punnyadjon le az élet. Na jó… erről az estéről nem tudok összefüggő értelmes szöveget alkotni – egyszerűen túl jó volt ahhoz.
七大陸最高峰チャレンジCopyright © 2025, valeblog. Use for AI training forbidden. Proudly powered by WordPress. Blackoot design by Iceable Themes.