Jóllaktam. Halat sütöttem meg rákot, műsoros rizzsel és szójaszósszal, mint általában. Jelentem, jó volt. Bár a hal egy kicsit megégett (túl forró lett az olaj), de nem volt vészes, finom viszont igen. Vicces volt a Seiyubön amikor vettem ezeket a tengeri dolgokat, és megkérdeztem az egyik boltos kollegát, hogy mégis hol az “ebi” (az az ominózus kis rák), miután megmutatta elkezdett magyarázni valamit. Elsőre nem igazán esett le, hogy mi van, de aztán beszélgettünk egy pár percet a jófajta metálzenéről, merthogy épp a Metallicás pólóm volt rajtam, ő meg azt szereti, meg a Helloweent is, és hogy ismerem-e (persze). Mellesleg ugyanaz a manusz volt, aki anno megmosolyogta, hogy 必要-val kérdeztem, mi kell a curry-hez. Arc. Persze a hétvége nem lett volna teljes, ha tegnap emberi időben ágyba kerültem volna – így négy óra lett belőle. Ugyanis filmet néztünk, a Prestige-t, eléggé zavaros volt, egyrészt mert halk volt, angolul, és a csöndes kajálás nagyon nem megy az ázsiaiaknak, úgyhogy valahányszor bekaptak egy szem rágcsálnivalót, fél perc szöveg esett ki. Amúgy se lett volna könnyű követni, mert egyszerre három szálon fut a történet, ráadásul bosszantóan sok van mindenkiből. Talán adok neki egy négyest, ha nyugodtabb környezetben nézem. Ma meg a templom után elmentem Musashisakaiba sajtot venni, de vettem olívaolajat meg kukoricát meg más jóságokat is, úgyhogy nem fogok éhen halni (meg narancslevet, amíg főtt a rizs). Most meg tanulás, estig, megállás nélkül (elvileg).

Szombaton nagyjából semmit nem csináltam – kivéve, hogy megvettem a telefonomat. Elvileg. Legalábbis kifizettem. Ezzel viszont még közel sem volt lefutva a dolog… Viszont mivel semmi nem rémlik, hogy mi mást csináltam volna, gyanítom, hogy egész este kanjikat ismételgettem (elméletileg) és Facebook kvízekkel fárasztottam magam (gyakorlatilag). Vasárnap aztán nekiálltam, és. Reggel indítottam azzal, hogy szokásomhoz hűen elbringáztam a mitakai ICU templomba – a tapasztalatokról egyszer majd írok, amikor frissek lesznek (talán jövő héten?), most már nem tudnám jól összefoglalni. Amikor hazaértem, nekiálltam a hét nagy vállalkozásának, a halsütésnek. Édesanyám útmutatását követve sikerült nem elégetni (bár a műanyag tányért majdnem), megsütöttem kisebb-nagyobb erőfeszítések után (a két legnagyobb gondot a kiolvasztása (mivel a fagyasztóban tartottam, és csonttá volt fagyva, eltartott egy ideig, én meg ugye türelmetlen) és a “serpenyőben” a megfordítása volt) rizzsel megettem, és jó volt. A rizzsel kapcsolatban is kitapasztaltam már, hogy mennyi vizet kell adni a szokásos adag rizshez, hogy jó legyen, pont ahogy szeretem. Meg azt is felfedeztem, hogy a szójaszósz jó, citrommal meg különösen. Utána a romokat eltakarítani annyira már nem volt vicces… Bár a délután jól telt.

Eddig mit ettem Japánban? Többnyire olyan dolgokat, aminek nem tudom a nevét. Pontosabban akár meg is jegyezhettem volna, de mivel kiolvasni nem tudtam, érteni se értettem, elfelejtettem nagyjából abban a másodpercben. A közeli 三吉弁当-ban többször is vettem magamnak mindenféle bentókat… Ennek lényege nagyjából annyi, hogy adnak egy adag rizst, meg hozzá valamit, annyi dobozban, amennyibe kényelmesen belefér. (Rizsből mindig lehet sokat és nagyon sokat kérni, és tekintve hogy én általában piszok éhes vagyok és “csak” 100円 plusz a nagy adag, mindig azt kérek.) Ettem már sokfélét, disznóhúsosat és halasat is (ez utóbbiban annyi és akkora szálkák voltak, mint egy hekkben a leglebujabb balatoni part menti üzletben), vannak mindenféle ráadások is, különféle zöldségek mellé, amiknek még magyarul se tudom igazán a nevét (pláne hogy csak csíkokra vágva láttam eddig), nemhogy japánul, de legalább finomak. A másik, aminek tudom a nevét (nagyjából) a ramen volt, kínai eredetű tésztás leves. Nagyon sokféle van belőle, hiszen tényleg mindent belepakolnak (azért hengerfejtömítést még nem találtam), de a wiki szerint még így is alacsony az energiatartalma – viszont akkora adag, hogy egy napra jóllaktam vele. Amit ettem, abban volt egy szelet hús, valami zöld levél, meg a szokásos apró zöldségdarabok, amiket kifejezetten élvezetes a pálcikával összeszedegetni. Arról, hogy 500円 egy bentóért vagy 700円 egy ramenért sok vagy kevés, majd SeSam vagy más japán-tapasztaltabb majd nyilatkozik, én nem tudom…