Tegnap a tanárképzős fesztiválon az ottani könyvtár ingyen elajándékozta (szebb szó, mint a kiselejtezte) néhány régi könyvét, és nem is én lettem volna, ha nem hozok el egyet. Az áldozat pedig egy Showa 18-ban (1943) kiadott filozófiakönyv. A második világháború idején adták ki, úgyhogy rengeteg nacionalista szöveg van benne, és ami a legjobb, hogy régi betűkkel van írva. Vagyis vannak benne olyan kanák, amiket már nem használnak, és a kanjik fele is régi írásmódban van (學, 國, 經濟 stb), úgyhogy a japánok is csak találgatták, hogy mi lehet odaírva.

Anno, amikor még a JLC-ben tartottam előadást a magyar nyelvről mondtam azt, hogy míg mi gond nélkül olvassuk a régi költőink műveit, de a japánok (japán fiatalok) a hatvan évvel ezelőtti irodalmat se tudják értelmezni. (Igaz, arról nem vagyok meggyőződve, hogy a mai magyar középiskolások gond nélkül tudnák értelmezni a száz évvel ezelőtti irodalmat…)

Könnyű olvasmány biztos nem lesz, de megküzdök vele előbb-utóbb.

Feltűnt valakinek mennyire hasonlít a Rammstein Dalai Lama című száma a Goethe Tündérkirályára?

A japánoknak nincs szavuk a stréberre. (Az viccesebb, hogy ez német szó, vagyis nekünk se volt.) Van 要領 (youryou), aminek a tanárunk szerint lehet olyan jelentésárnyalata is, de akkor se az igazi, egyértelműen negatív értelmű stréber. A stréber azon sok esetek egyike, amikor az ember nem tudja igazán jól megragadni, mi a baj vele (a stréberséggel), csak érzi, hogy ez nem jó. A pénteki első órákon például ilyenekről is olvasunk. De hogy katakanával írják a strébert, az egy kicsit sok. Nem sokkal előtte a filippínó lány esetenként hihetetlen stréberségét látva jött a késztetés, hogy találjak erre egy japán szót. Csakhogy a japánoknak erre láthatóan ideájuk sincsen – hiszen aki szorgosan dolgozik, az csak jó lehet. Nem? A lényeg, hogy nem találtam szót, úgyhogy csináltam egyet. 学虫 (gakuchuu). Van ugyanis olyan, hogy könyvmoly, és bár japánul nem moly, de bogár. És van másnak is bogara, úgyhogy miért ne lehetne a tanulásnak is.

Ahogy ültem a mekiben, egy azóta elfeledett gondolatfolyamban egyszercsak eszembe jutott valamiért, hogy a matek egyenletekben miért i az i és miért n az n. (Az i gondolom az “iterátor”, a ciklus számlálója kifejezésből lett, az n pedig ugyanígy a “szám” szóból (number és egyéb latin eredetű változatok)…) Szerintem nagyjából midnenhol ugyanezeket a betűket használják, nyelvtől függetlenül.

Erről meg beugrott, amit nemrég olvastam, hogy az elemeknek van kanjijuk, így lehet velük kémiai egyenleteket felírni. Ez egy nagyon érdekes ötlet, az biztos, csak sajnos nincs értelme. A tudomány lehetőleg nyelvtől független jelrendszerrel kellene leírni, és a modern tudomány jelrendszere, bármennyire fájhat is ez a keleti népeknek, görög-latin eredetű.

Meg aztán, milyen vicces már ez egy olyan országban, ahol a külföldiek nincsenek bajban (általában) a feliratokkal, mert minden ki van írva angolul, és néha csak angolul (a néha csak japánul esetet nem taglalom, mert az természetes). Lásd, rengeteg üzlet, étterem és hasonló neve, szlogenje, logója, minden angolul van (“First Kitchen: City convenience restaurant”). Különösen vicces ez ismerve a japánok kivételes nyelvtehetségét, vagyis hogy még a reptereken se lepődök már meg, ha valahol teljesen hibás mondatok, rosszul használt szavak vagy egyéb nyelvtani hibák hemzsegnek. Most épp példát nem tudok adni, pont mivel a hibás angol legalább olyan természetes itt, mint a japán maga… (Bár itt a hotelben a liftben sincs semmi angolul kiírva, koreaiul is csak a tűzjelző.)