Tag: magyar

Félek

Nem látok előre. Egyáltalán. Nagyjából a saját dolgaimat meg tudom tervezni, de aztán mindig valaki belinkel egy Jobbikos videót (akár ők csinálták, akár csak az imperialista zsidó cigány német szuahéli cionista nagytőke provokációja) és elkezdek beleesni abba a fránya kétségbe. Nem tudok érvelni ellenük, az a szörnyű. Nem kóser, nem normális ez a szélsőségesség, de nem tudok rámutatni, hogy hol vannak a gyenge pontjai. Remélem csak, hogy marad valami az országból, amíg hazaérek, marad valami, ahova hazaérhetek… Azt látom csak, hogy rohad a társadalom, hogy a politika már szétrohadt, hogy a gazdaságról jó hír nem érkezik, és hódítanak a szélsőségek. Mi jön? Polgárháború? Nincs ki szembeszálljon a szélsőjobbal, a kommunisták nem tudnak már szembemenni velük más meg talán csak nem mer, vagy jól nem tud, a lényeg hogy ott vannak. És van támogatottságuk, mert valakik csak beszavazták őket a turulos pólójukkal az Európai Parlamentbe – csak aztán eszembe jut az egyik kedvenc PICSA idézetem, miszerint “hol a Szent Korona meg a Nagy Turul, mikor partiba vágnak háturul?” (Ostoba). Közben folyamatosan szembesülök vele, hogy a példának tekintett “nagy és fejlett demokráciákban” sem jobb a politikai helyzet, csak ott nem a szélsőségek a gond, hanem csak egyszerűen a mocsok. Nem akarom, hogy ilyen ocsmány társadalomban nőjenek fel a gyerekeim, ha lesznek valaha.


Idő

Elhalálozás okán most van másfél óra szabad időm, amit szigorúan tanulásra akartam szánni, de egyszerűen nem bírtam ellenállni a kísértésnek, hogy idefirkantsak valamit. Először is, az új Hamachi jól néz ki – ahogy elvárható egy kettes verziótól. Az ebédem finom volt, magamnak csináltam, talán nem meglepetés (sós, szójaszósszal, gyömbérrel, fokhagymával, pirosarannyal, salátával valami hal és köménnyel, mellé persze rizs meg az a sárga cucc amit mindig adnak a bentók mellé). Továbbá, lett még egy blog-“dizájn”-tervezet, tessék megnézni és véleményt mondani, ha van. Plusz a háromszorosára nyúlt ebédszünetben tervbe van véve egy könyvtárlátogatás, aminek során ki akarom nyomtatni a közgáz beadandót (az imént említett halálozás végett egy héttel csúszik) és keresni néhány könyvet, majd kiderül mi lesz belőle. Ráadásként megszületett az első tervem a japán utáni évekre nézve, ami úgy hangzik: Idegenlégió. Ezen kívül már csak az unalmas iskolai élet és a még rosszabb hajtás maradt, meg hogy holnap este megyek Oszakába. Alig várom!


És nagyjából semmi

Még mindig zárkózok, egyre jobb ütemben. Ma megvolt az előadás a mitakai evangélikus gyülekezetnél. Nekem egy kicsit úgy tűnt, hogy inkább kíváncsiak rám, mint arra amit mondok. Utána se az egyházról vagy az életvitelünkről kérdezgettek, hanem inkább hogy Erdős Pál rokonom-e és hogy miért-hogyan ez a hajszerkezet. Meg persze volt sült tészta, hot dog, meg sok finomság (elkértem a süti receptjét).

Hét közben nagyjából semmi rendkívüli, minden nap estig házikat írtam (főleg nyelvtant) meg kanjikat tanultam, és ez jövő héten sem igazán fog változni. Keddig igaz, hogy meg kell írnom egy politika beadandót (már nagyjából összekutattam az anyagot, csak meg kell írni), de az csak ma-holnap, aztán megint a sulira kell koncentrálni (ami valószínűleg azt jelenti, hogy kedden a cigányság oktatási problémáiról szóló előadásom “rezüméjét” fogom írni).

Most pénteken is volt egy buli, de egy-kettő körül már ágyban voltam, úgyhogy tudtam dolgozni délelőtt a mai előadáson. Jövő pénteken is lesz hasonló, ha nem nagyobb szabású, mert Rado van olyan szerencsés, hogy a vizsgák után van a születésnapja és nem a vizsgaidőszak közepén (mint nekem), úgyhogy ordító nagy bulit akar csapni. A gond, hogy én akkor már úton leszek Oszakába a pingpongklubbal, és csak vasárnap este érek haza a tervek szerint…


Megint csak

Megint csak a csönd, és más semmi. Nem igazán van időm leülni, hogy akkor én most blogolok, mert egyrészt minden nap ugyanarról szólna (fölkelek, ha sikerül időben, megreggelizek, suli, ebéd, suli, utána meg vagy klubok vagy tanulás vagy hogy milyen hülye vagyok amiért nem tanultam), másrészt nagyon húzzák a nyakörvet a tanítónénik-bácsik. Jövő héttől egy kicsit lájtosabbnak ígérkezik, de addig még meg kell írnom egy előadást, amivel nagyon megfogok ma és holnap szenvedni meg egy esszét, amivel keddig minden szabadidőm el fog menni. Nagyon élvezetes, de ha kell, hát kell. A suli magában tehát most nem lenne szívás. Ez még a vizsgák utórezgése.

És ez a bejegyzés azért kapott nagyjából öt órás “vajúdást”, mert ebédszünetben kezdtem el írni, aztán megnéztem a telefonomat és kiderült hogy akkor már tíz perce ott kellett volna lennem valahol, úgyhogy odarohantam, de persze már későn. Esti program valami buli, addig meg dolgozni az egyházas előadáson és próbálni ébren maradni.


Ami nehéz

De élvezetes, az kitalálni, hogy az adott emberrel milyen hangnemben, milyen udvariassági fokon kéne beszélni. Nem egyszerű… Ugyanakkor érdekes és figyelni kell nagyon, és persze rengeteg szót lehet így szerezni. Csak nem egyszerű. めっちゃ。 Ami meg nem nehéz, csak épp tisztességtelenül sok, az az iskolai tanulnivaló. Nagyon durván sok, de most még tartható, úgyhogy fölveszem a kesztyűt és könyékig beletúrok a zaftba. Közgázra jövő hétre egy legalább egy oldalas beadandó a japán választási rendszerről és az idei választásokról, csütörtökre vázlat a Magyarország egy nagy problémájáról szóló előadásról (aztán jövő hétre meg is kéne írni), vasárnapra tíz perces előadás a magyar egyházi életről és egyáltalán az életvitelről. Bájos. E mellett persze még tanulni kell matekot is (holnaptól integrálunk), plusz nyelvtan, meg kanjik, meg olvasásértésre is kéne házi (bár talán abból lett a legjobb a vizsgám), hallásértés is létezik… Meg gitárt is gyakorolni kell, mert koncert lesz, plusz pingpongra is járni kell, mert novemberben megyünk Oszakába. Ráadásként ahogy javítgatom a horgolótűvel a rasztáimat, rendszeresen kilyuggatom a bal mutatóujjam. Derűs. Nem tudom, hova raktam a Duracelleket, de már elemet kéne bennem cserélni.


A nem létező

Elszántság. Kellene… Hajtani kell mostantól, amennyire csak lehet, ami azt jelenti, hogy nagyjából semmi, azaz semmi szabadidőm nem lesz. Ettől függetlenül amibe eddig belefolytam, nem fogom hanyagolni, értsd novemberben pingpongverseny Oszakában, gitárkoncert (gyakorolni, gyakorolni!), jövő vasárnap előadás a templomban a magyar egyházról, alig várom – bár még nagyjából egy betűt nem raktam össze belőle, most már vasárnap délután egy van, nekem tanulni is kéne, plusz szerdára “rezümé” és vázlat kell egy előadásról, aminek témájában se vagyok még biztos – igaz, tekintve hogy a magyar társadalom problémáiról kéne beszélni, a téma gyanúsan a cigányság lesz…

Plusz. Rájöttem, hogy el kell kezdenem tanulni a Juno OST számait gitáron, mert azok egyszerűen énekelhetőek és egyszerűen gitározhatóak – legalábbis úgy tűnik. Zavar, hogy nem tudok dalokat játszani, csak az órán tanultakat, és azért nem sok kedvem lenne mindig Éji zenét vagy Jingle bellst játszani ha épp olyanom van, akkor már inkább valami poén indie szám… Ez a hátránya, hogy olyan zenéket hallgatok, amilyeneket: ha el akarok játszani egy Stratovarius vagy Blind Guardian akusztikus számot vagy a Fear of the Darkot, azért igencsak megszenvedek vele. És akkor még mindig csak a hangokat találtam el…


Meredek

Azért ez így durva. Majdnem sikerül kikészíteniük. Még két nap így telne és végem is. De szerencsére már csak egy van. Tegnap déltől éjjel kettőig folyamatosan (egy fél óra ebéd- és egy fél óra vacsoraszünettel) kanjikat, szavakat tanultam. Nem mondom, hogy üdítő volt. De legalább megtanultam nagyjából mindet, 90%-ot remélek legalább a vizsgától. Az olvasásértés nem volt nehéz. De utána kivégeztek.

Kiderült, hogy holnap kötelező eligazítás lesz a kirándulással kapcsolatban, délután meg szintén kötelező orvosi vizsgálat – állításuk szerint vérvétellel (bár remélem hogy nem, mert az ellenőrzőlapon olyanok vannak, hogy vérszegénység meg sárgaság, ami azért lehet kideríthető máshogy is). Legalább meglesz az első ájulásom Japánban. Hurrá. A probléma az egésszel csupán annyi, hogy nekem déltől programom van, méghozzá két hete lefoglalt fajta, úgyhogy eszem ágában sincs kihagyni. Pláne hogy nem volt egyszerű megoldani. Ergo ma megpróbálom kihúzni a tanárból az “eligazítást” (a másik felelős tanár tett az egészre magasról, pedig jó kamut találtam ki a programra, közölte hogy az én bajom, ha nem tudok menni, akkor 困ります – “anyád hogy van?” érzés, ugye), holnap meg vizsga után rögtön megyek ájulni, akkor talán odaérek kis késéssel még. Meg persze próbálok befurakodni a vizsgálaton az első helyre, úgyse fognak gyorsan kiengedni miután összeesek nekik.

De legalább onnantól kezdve szabadság, irány Ikebukuro, hogy minek az meglepetés, este meg karaoke lenne jó, feszültséglevezetésnek. (Gyanús hogy különben az idilli utazásból brutális lincselés válik.)

Ja meg mellesleg tizenkét fejezetnyi nyelvtanból vizsga. Ugyan, gyerekjáték.


A huszadik

Tehát tegnap megvolt, aztán el is telt a huszadik szülinapom. Nem volt (a (gondolom) általános elvárásokkal ellentétben) ordító nagy berúgás vagy ilyesmi – csak egy jó hangulatú vacsora. Ahogy hazajöttem a templomból, megebédeltem, megnéztem mi van az otthonról kapott jókora csomagban (a görkorim meg egy új hátizsák), aztán nekiálltam főzni. Jó magyar vacsorát akartam csinálni, sikerült is. Talán csak Adina nem lepődött meg a menü egy darabján se, de ez meg engem nem lep meg. Gulyás volt, meg mákos nudli (nem tudok rá jobb szót), étvágyhozónak otthoni házi szilvapálesz, az édességhez ötputtonyos aszú. Szóval extravaganza. Voltunk rá vagy tízen, nagyon jó hangulatú vacsora lett belőle. Minden elfogyott, kivéve az italokat. Utána eltakarítottuk a romokat, egy tányérnyi mákos cuccot házhoz szállítottunk Radonak, aki elég csúnyán lebetegedett. Játszottak még: Brazília, Grúzia és Szlovákia egy fél óra konstans nevetéssel éjfél körül, Grúzia és Üzbegisztán egy épp csak meghiúsult elég csúnya verekedéssel, Brazília biológiával, majd zárásképp Üzbegisztán (másik személy) éjjel kettő körül marshmallow (mályvacukor) “sütéssel”, ami során kiderült, hogy a japáni fajta bizony nem hogy nem sül, de olyan durván ég, mint egy “viharbiztos” öngyújtó. Nagyjából ennyi. Meg hogy megötszöröződött a telefonszámlám, annyit kellet kérdezni a sütés-főzés közben otthonról.


Időjárás

Ma olyan jó idő van… kellemes őszi. A cseresznyefák már mind levedlették a leveleiket, de a többi fa még tartja magát. A nap kellemesen süt, de nincs forró meleg – pont jó. Ezt az időt szeretem igazán… Ilyenkor mindent lehet csinálni.

Meg kötődik hozzá egy csomó emlék. Párizs, Chicago, London, Königsbrunn, mindenhol ilyen időben (is) voltam. Meg aztán még korábbról, általános korból amikor sikerült megbetegednem és reggel az orvostól hazafelé, pont így sütött a nap, aztán jöttek az “ausztrál ifjúsági sorozat”-ok. Jó emlékek, na. (Vannak viccesebbek is, de ott az időjárásnak vajmi kevés szerepe volt.)

Mai program meg kb délután háromkor nekiállni főzni (most ugyan megebédelek), vacsorát, azaz gulyást és mákos… valamit, amit mindig gubának akarok mondani, pedig nem az, hanem valami nagy szemű krumpli-nokedli. Találtam ötputtonyos aszút is, jó lesz hozzá remélem. A bevásárlás többi része vicces volt. A Hanamasa személyzete már biztos emlékszik rám, hogy folyton zaklatom őket – marhalábszár, sertéscomb, petrezselyemgyökér (azt se tudták, mi az), babér. Ja, a babér még különösen: utána ugyanis elkerekeztem Chofuba megvenni a bort. A Hanamasában volt babér, de száz gramm, ami mondjuk egy évre elég lenne nekem, úgyhogy inkább kerestem kisebb kiszerelést. Találtam is (három-négy kis levél), már fizetnék amikor a pénztáros közli, hogy 452円… A Hanamasa nagy csomagja volt 250… Nem főzök hozzá semmit.

Ebéd curry, utána pedig végre megnézem mi van az otthonról kapott szülinapi csomagomban (itt van már egy hete, de önkontroll).


Tájfun

Elvonult. Napok óta szinte folyamatosan esett az eső, tegnap este (ami nagyjából éjjel egy volt) pedig már úgy zuhogott, hogy kétemberes esernyővel is derékig eláztam. Ma reggel meg arra ébredtem, hogy majd’ elviszi a szél a cuccaimat az erkélyről, a fák is igencsak kapaszkodtak, hogy ott maradjanak és a suli is gyanúsan kihalt volt – ilyen időben ugyanis nem járnak a vonatok, úgyhogy sok tanár és az irodai népek se tudtak bejönni, így nekünk nem volt első óránk. Aztán az eső eltűnt, de az őrült szél megmaradt, azóta pedig teljesen tiszta az ég, fordult a szél (Mary Poppins hazament) és hét ággal süt a nap. Gyors volt.